szégyellős exhibicionista

Félhomály, színes fények, villanó vakuk. A zene egyre tornyosul, felsikolt egy-egy húr, izzadó arcok, csillogó tekintetek... egyre csillogóbbak, ahogy a gyülekező könnycseppeken átvilágít a piros-kék-zöld-rózsaszín...

Mindenki érzi, együtt vagyunk.

Együtt vagyunk mi mind, fontos ember fotóapparáttal, törzsrajongó fehérben percenként fotózva, beteg arcú lány, félrészeg szesztestvér, trendi csaj, anyuka, idetévedt külföldi pléjboj, szerelmesek, idegenek, kameramen, hangtechnikus, izzadó zenészek s én is, kínosan talpig díszletben, nevetve-ámélkodva a gyönyörűségtől.

Egyre futnak az ujjak a zongorán, hangok jönnek egyre közelebb, visznek egyre mélyebbre magukba, magunkba, egymásba át.
A színpadon a fiúk arcán ott van minden, persze.
Bravúr bravúrra, szépség szépségre tornyosul, parádés a zene s mégis, mégis annyira emberi, közel van hozzánk, belőlünk is szól, mienk.

Aztán felbőg a basszus... mint a csókolózás, néha finom, apró rezdülések, mély hangok hosszan felhúzva az érzékeket a végtelenségig... személyes kedvenceim ezek a fel-felsikoltó, hosszan áradó, földöntúliak...
Másszor meg villámló erő, tombolás, parádés csoda.
Hosszan szól, váltakozva, s mi nem unjuk meg, dehogy...

Megy tovább s nem tudjuk, honnan jön, megszerkesztett vagy csak a magát elragadtató zenész egyéni akciói ezek... nem is kérdezzük, szeretjük, örülünk neki, átéljük, elég...
...mert pillanatról pillanatra emelkedik, magasodik, lavinaként hömpölyög, fel-fel...

...

Középen egy hangfalon üldögél a főhős, felnőttférfi-kiskölyök, pimaszul vigyorog, na mi van, hogy tetszik, jó kis bandám van, mi??? Látjátok, anyu-apu, csak összehoztam, bibíííííí!!!
Komisz fején azért büszkeség, aszongya, naaa, nem is rossz.





2007. II. 27.
koncert a Gödörben