HTML

a blog

___a figyelem. akarom, félem. imádom____ a szerző: túl önreflektív, túl harmonikus, túl szenvedélyes. körúti kis vörös.

talán sikerül

körúti kis vörös 2007.05.10. 01:41

most elmondani
úgyis vallós kedvemben vagyok
kétezerhárom augusztus huszadikán délután mentem haza a pánikbeteg szomszédtól, vele kellett alunom már hetek óta hogy ne féljen és anyuka szorongva mondta hogy felhívta zoli hogy etus eltűnt nem jött- e hozzánk
nem jött.
nem jött többé és én akkor már két éve nem láttam.
akkor még nyugodtan mondtam ne aggódj édesanya biztos hajniékhoz ment tudi ott van
persze nem ott volt
másnap újabb telefon zolitól
mit mondjon agyerekeknek hol az anyjuk?
persze mit válaszolhatnánk
másnap kiderült, nincs hajniéknál
meddő napok nem emlékszem mennyi csak éreztem hogy baj van nagyon nagy
aztán már anyuka is mondta hogy gyanús neki zoli
szerinte hazudik
etus sosem hagyná ott a gyerekeit
nem is hagyta ott adri máig látja és beszél vele
nyeldeklem a száraz könnyeimet ahogy írom de már elkezdtem leírom
később rendőrök is jöttek, nyissuk ki a másik szobát, biztos mi rejtegetjük
pedig csak ilike zárta folyton a drágalátos zsobájukat ha nem voltak itthon
akkor is a szomszádban kellett aludnom adventisták imádkoztak etusért
akkor már hiába
később mondták a rendőrök hogy zoli aljzatkiegyenlítőzött a házban biatorbágyon
legborzastóbb városnév valamennyi között oolyan hidegrázós szúrós hangzása van
gyanús lett zoli
akinek afelesége seszósebeszéd elmegy az nem aljzatkiegyenlítőzik a harmincmilliós félkész házban amibe belehalt az egész házasság és etus is
aztán már sejtettük hogy valamit csinált amikor a hírek valaha volt legkomikusabbja jött haza
hogy a rendőrségen volt meghallgatáson amikor zoli felkapta az asztali ollót és a mellébe meg a fejébe döfte és felállt és kirohant és levetette magát az emeletről ahonnan egy szobanövényre zuhant azt mentette meg aztán kifutva az utcára elgázolták és négis túlélte
máig tudom iten nem hagyta megahhlni nem vihette ela atitkát ékni kellene ezer évig olyan mardosó bűntudattal amilyen remélem nem hagyja aludni egyetlen éjszaka sem amiért megverte megölte megkéselte hagyta elvérezni kazándobozba csomagolta elvitte elásta az én drága egyetlen etusomat anyám húgát szoszó húgát pisti húgát nagyapám lekisebb leányát adri és szabolcs anyját a legcsodálatosabb nőt anyát testvért gyermeket a türelem mintaképét
és kocsiba ült felnyalábolta anyut kiment bécsbe és onnan küldözgetett magának esemeseket az etus telefonjáról majd csatornába dobta az egészet
az egész család belehalt sosem lesz már anyám ugyanaz sosem leszek már ugyanaz a gyerekek sosem lesznek ugyanazok sosem felejtem el szoszót aki utána következett a testvérek között és aki legjobban hasonlított rá ahogy a virrasztás napján áll a tükör előtt és ingadozva áll és nézi az arcát a tükörben azt az arcot ami annyira hasonlít az etuséra láthatóan remegek itt a gépteremben sosem tudom tisztán elmondani amúltkor zsuzsival is erről beszéltünk nagyon fáj néha eszembe jut és csak gyorsan gyorsan másra gondolni lola mert megtébolyodsz
aztán a tévébe is benne volt épp szeptember elsején az első tanítási nap volt emlékszem hazamentem suliból és hívott át a szomszéd hogy menjek át mert most lesz a híradóban és csak néztem a riportot szenzáció volt ültem abban anyg zöld fotelben körülöttem andinéni a pocakban a kis eszterrel a kedvenc kicsim danika ott állt előttem a két nagyobb gyerek is és nézték ahogy lassan zokogni kezdek és megállíthatatlanul ráz a kín sosem szenvedtem annyira vinnyogtam emlékszem és hányingerem volt a kis dani nem tudta miről van szó csak érezte a bajt és torkaszakadtából kezdett üvölteni velem ő is és akkor már muszáj volt elhinni mégis velünk történik ez nem fog felhívni egyszer csak hogy figyelj nagyon rossz vicc volt, de nem haltam ám meg, itt vagyok, és nyugi ma is néha hátrakapom a fejem néha azt hiszem ő jött el mellettem ezeken az átkozott pesti utcákon itt ismerte meg zolit itt volt boldog és csóró és aztán gazdag és boldog és boldogtalan és halott
a temetésen a főnöke akivel barátok voltak, hírbe is keverték őket hogy viszonyuk volt, de aznap a temetés után azt az arcot, azokat a szemeket sosem fogom elfelejteni Magas volt a férfi istvánnak hívták talán és erősnek, magabiztosnak férfiasnak látszott csak a két szeme olyan vörös volt az üvöltő fájdalom könnyeitől olyan szenvedő arcot nem sosem aztán ültem az aktuális pécsi osztálykiránduláson és irgalmatlanul berúgtam aznap felhívott anyukahogy lehet hogy hamarabb hazahozzák a holttestet és akkor lesz temetés és haza kellene mennem az osztáálykirándulásról és nem kellett végül de amikor hazamentünk mind csak ettem otthon aztán zuhanyoztam a szomsédban és öltöztünk a ronda fekete gyászruhánkba és virrasztáson csak közönyösen ültem és egy idő után az ömlő könnyeket sem töröltem fel a zsepikkel csak néztem az én erős anyukámat, az én erős bátyámat, az én erős nagybátyáimat, nagyapát, aki alegfiatalabb legkedvesebb gyermekét volt kénytelen temetni és úgy sírt mindenki, a néni aki énekelte a virrasztószövegetet rokonunk, ilon nénnye csak így hívják és minden sírt minden a temetésen ültem és a szemfedél selymét figyeltem, meg a hímzést amikor épp kiláttam könnyek mögül, rázott a fájás nem értettem semmit a pap meg volt döbbenve és a szokott temetésre járó vénasszonykórus is csendes volt és amikor vitték a koporsót a gödörhöz anyukám olyan furán morzsolgatta a kezem törte és jéghideg volt tényleg furán dobol a föld a koporsón csak néztem a gyászhuszárok milyen ügyesek meg teknikások meg minden nagyon sírtam mindenki más is sok volt az ismeretlen pesti arc etus munkatársai meg ilyenek és egyszerűen felfoghatatlan volt csak a két gyerek nem volt itt nem is baj egy sárga plüss napocska volt sokáig a fejfán ami tőlük jött szabó etelka élt 29 évet 2003 ez volt a fejfán meg hogy nyugodjék békében és ha hihetünk adrikának aki azt mondja etus mindennap eljön hozzá és megnyugtatja akkor tényleg nyugszik is békében csak mi nem nyugszunk meg soha és zoli miután az ödémából felépült elmondta hogy történt és hol a teste és tökölön volt sokáig a rabkórházban és utána nem is tudom de most vácon van a börtönben sokszor látogatják a gyerekekkel csak kilenc évet kapott és azt hiszem egyszer meg fogom ölni amiért hát ezért elolvastam a bírósági papírokat nem volt beszámítható meg féltékenység meg hasonlók tudod nem vigasztal se engem se a két árva gyereket akik majd kamaszkorukban értik meg az egészet és bele fognak rokkanni kaptunk egy videót de még nem néztem meg négy éve volt már ez és sosem ér véget
egyszer majd kijön a börtönből és remélem ő öli meg magát hogy nekem ne kelljen
hát tessék


mostmár tudjátok
Lola

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://szegyellosexhibicionista.blog.hu/api/trackback/id/tr434340319

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.