HTML

a blog

___a figyelem. akarom, félem. imádom____ a szerző: túl önreflektív, túl harmonikus, túl szenvedélyes. körúti kis vörös.

érintéseidről

körúti kis vörös 2007.11.14. 13:25

a pusztán tesi vonzalom elég ahhoz, hogy bántani akarjam, aki hozzáér, főleg úgy, ahogy én nem tehetem.

kurgvára gyűlölöm ezt így.
annyira szeretnék Szép Nő lenni.
de nem vagyok az.

az ilyen dolgot villámgyorsan rövidre zárnám máskor, ha nem lenne lehetőség amúgy barátságra. egyszerűen csak sűrű dolgom lenne, nem tudnánk találkozni. ha nem látom, nem kívánom.

(ma is ami istenverte erotikus gondolataim voltak. milyen kár, hogy nem tudja, jobb nő vagyok annál, amilyennek esetleg láttok. jobb, mint amilyet el tud képzelni.)

így viszont, mert emberként érdekel, nem kerülöm. meg szeretem is látni. nézni mindenét. tudom a helyem teste rendszerében és tudom a helyét testem rendszerében. csak meg akarom próbálni, illeszkednek-e ezek a pontok valóban.

de száradjon ám le tőből a kéz, ami fogja az övét. simogassad meg puszildám a jókurvaanyádat, kedvesem. ideges vagyok, feszült, féltékeny?
nem. az lennék, ha enyém lenne és félteném mástól. így csak akarom, enyém legyen, ne másé és másé soha. egy ilyen kaliberé meg pláne.

amúgy szerintem teste első önfeledt, szabad és mohó érintésénél kiábrándulnék belőle. de jó most így belelovalni magam a dühbe. legalább nem érzem magam érzéketlen gépnek. testem van, ami vágy. e pillanatban épp rá. most.

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://szegyellosexhibicionista.blog.hu/api/trackback/id/tr714340453

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gaalzsoka 2007.11.14. 13:25:00

Az illeszkedési pontokról... ahogy chill írta: "Persze nincs annál jobb amikor valaki olyan mellé fekszem be az ágyba, akinek az összes porcikája az enyém inverze, tehát nem kell fészkelődni, a helyemet keresni, mert pontosan illek oda. "

Én is gyakran álmodok ilyenről...
süti beállítások módosítása