HTML

a blog

___a figyelem. akarom, félem. imádom____ a szerző: túl önreflektív, túl harmonikus, túl szenvedélyes. körúti kis vörös.

helyzetjelenlét

körúti kis vörös 2008.04.27. 13:20

Énmánnemtommivan. Minden fronton. Biztos pont: sejtszinten vagyok tele Vele. Izgat mint a fene, csiklandoz, érdekel, felsejlik, megremegteti a gyomrom, libabőrös leszek, pulzus, arousal, adrenalin, cortisol meg amit akarsz az egekben, hormonális lélekgörcs. Érzékszervi, szellemi lereduka, lelki lenulla. Puszta észlelés project inkább nemtudom mint igen, de főleg nem, neki is érzékszervi-lelki-szellemi egy enyész, egy pont. Őrlünk mind a magunkéban, csak épp az enyém: Ő.

Nekem öröm látni, egyrészt, mert Ő, másrészt viszont kitudja, meddig. Megint hajszálcsövesség, volt már erről szó korábban, tapasztalni Őt egyetlen feladattá tette az Élet. Nem lévén más lehető, rövid távon ezzel kell gazdálkodni. Másrészt meg előre bocs a Főnökhöz, de az istenbasszameg, nekem erre se erő, se kapacitás, se kedv.

Ó, már az eheti lelki vitorlavászonság megvolt, kifeszített minden perc, kötélhúzást játszunk, az én húrjaim meg amolyan hevimetálosan víjjognak, assetudom, hányszor voltam a szinuszgörbe minden pontján és a mozgások olyan gyorsan történtek, hogy a légnyomástól bedugult a fülem.

Volt minden, mint a bucsuba (otthon így mondják, röviduval). Amit akarsz, tényleg. Szaladás dögivel, zéhá, Maric, laptopvásárlás, sőt már vírust is kaptam, prezentáció, angolul, adekvátan, beszéltem szépen, artikuláltan, fotóriporterként rohangáltam egy nikonnal a hátamon, egy hápével az oldalamon, de minek, pl. gépet nem bírtam magamhoz imádkozni, mindegy, cél, eszköz meg szentek, (meg szokás) na azok épp nem, illusztrálom majd, csak a popsik(k) kedvéért. (kurvajó szó, copyright lola!!!)

Volt leüvöltés Általa, több is, de _már_ nem fáj. Volt egy brénsztroming, végigültem csendben történelmi szükségszerűségből fakadó szándékolatlan kiirtásomat, volt cél- és haszontalanság érzése, volt pár csepp könny, csendesen, körúti villamosüvegnek és lesötétített szobának, rázkódva de észrevétlen. Azok, amelyeket lenyeltem, gondolom, bosszúszomjasan várják, mikor alakulhatnak fekéllyé, inszomniává, székrekedéssé, rákká. De Isten mindig partner ebben, ezalkalommal is hálát adtam érte, hogy megnyugtatott reggelre. Belenyugvás ugyan, proli na, de életnek megteszi. Volt kevés alvás, kevés evés, sok munka. Rossz- és jókedv, Zsuzsi, tabutalan, sokszempontú beszélgetés, szóterápia, a koncert elmaradt, volt áradás, szerelem, szeretet és fél(t)és.

Na ez meg a másik. Az istenit neki már, újra és újra definiálnom kell magamat, _nem_vagyok_hiéna. Ez elég fontos lenne, meghatározóm valami. Nem húzkodok ki talajokat emberek alól, nem könyöklök senkibe, nem kapálózok, nem donkihótézok, se kardom, se kaszám, se karóm (egyéb irodalmi utalású fegyverem) se spajszerom. Nem szúrok és nem rabolok, mert kemények a büntetési tételek. Minek védekezel? Tedd le a pajzsod. Nincs rá semmi szükség. Te is látod, alkalmatlan vagyok én most mindenre. Lefegyvereztek. De vagyok militarizálva.

Annyira szeretem most az embereket, akik körülvesznek, és irritálnak az idegenek. Előbbiekre nagyon szükségem van, liánok, amelyekbe dzsungelugrásaimban kapaszkodok, utóbbiakat olykor megölném nagyon, ahogy meglöknek, hangoskodnak, kényeskednek, büdösek, csúnyák, esetleg ezek tetszőleges variánsai.

Egydimenziós vagyok, mint egy síkidom. Amúgy. Mert ez csak úgy amúgylagosan van jelen bennem. Mindenütt. Mért lenne az valami nagy etvasz, hogy minden egy szűrőn, egy szemüvegen keresztül, egy zsinórmértékhez igazítva jelenik meg csak, és sehogy máshogy. Végülis a Trautmann is mindent egy irányból néz. Jahogy rám ez nem jellemző? Hát’z… ilyen. Miért lenne ez nagy szám? Ahogy az apámbeájulnában is elhangzik: „szerelembe esni könnyebb dolog, mint a nagyanyámnak pofára esni egy gördeszkáról”. Alapfunkciósan, csökkentett módban még működöm, ez meg elég, végülis Ő meg egy szimpla Commodore… J Na és akkor mi van, nagypofájú szőrmók, ha száz variáció van a fejedben, nekem ennél jóval több van arra, hogy mit kezdenék veled…
Dolgok néha megtörténnek. Nyisd tágra (amennyire lehet - anatómiailag) a szemed. A végkicsengés persze te vagy, kár, hogy foglaltat jelez, és hú de comfikszesek vagyunk.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://szegyellosexhibicionista.blog.hu/api/trackback/id/tr384340565

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.