HTML

a blog

___a figyelem. akarom, félem. imádom____ a szerző: túl önreflektív, túl harmonikus, túl szenvedélyes. körúti kis vörös.

MenetLeVeled

körúti kis vörös 2008.10.05. 01:06

szia kicsim,

búcsúzom, pedig még nem is köszöntöttelek. hogyan is tehetném: meg sem érkeztél soha. végtelen körben jár a gondolat, elindul, halad, s aztán a kezdethez visszatér. újra. újra. végtelenül. járom a nyakamon, megyek, megyek körbe a végtelenségig.
igazából nincs mondanivalóm a számodra, hisz nincs füled, mi meghallana. végtelen gyermekálmokban élek, és ez nem változik meg. mondogathatom, de attól még nem.
attól még, hogy örök, új, egyedi és megismételhetetlen vagy nekem, még nincs közös pont. te meg nem állsz soha, hacsak gerinced nem töröd. én ma például semmit sem csináltam ami értékesnek mondható. tudod, mentális sebesség. sosem lesz egyforma. nagyon nagyon szeretnék olyan lenni mint te vagy. de nem lehetek.
a legszebb ábrándnak nincs föld a talpa alatt. nem, nem fogsz soha frissen nyílt szemekkel nem úgy nézni rám, mint valami kedves kis macskára, amit néha megsimogatsz, de azért nem vennéd magadhoz. nem, nem rovom fel neked. ha nem ilyen lennél, nem te lennél.
tudod szeretem azt gondolni, mert így könnyebb nekem, mert így kevésbé érzem a valóságot: végtelenül, elképesztően szánalmas vagyok, szóval azt szeretem gondolni, hogy különleges vagyok, különlegeset érdemlek. hát hogy is gondolhatnék én, az egyszeri és megismételhetetlen, a senkihez nem hasonlítható, csodálatos Lolita - mert nem Judit, úgy bárkit hívhatnak, még az én erős, kemény anyámat is - egy egyszerű, hétköznapi emberi kapcsolatra egy hétköznapi és egyszerű fiúval, aki talán a diszkó közepén a puncimba dugná az ujját, és ez valamelyest azért megalázó és fetisiszta, vagy a nyílt utcán csecserészne, mint valami fétistárgyat, de mégis, legalább tartoznék valakihez, és nem lennék ilyen végtelenül magányos, így, patetikusan, ahogy mondom. ó, te sosem fogsz a bugyim közelébe keveredni, mert az nyárspolgári, meghát hogy is érdekelhetne egy nő fehérneműjének tartalma, ha az a nyomorult se nem görög, se nem japán, de még csak jiddisnek sem bírt születni a pancsere, hogy egy kicsit különleges legyen. jó-jó, nem sok szaladgál ilyen duci vörösből se, aki nem akar a viselkedés szintjén tudomást venni a negyben kiló súlyfeleslegéről és úgy táncol mint egy utolsó kurva, dehát ez mégiscsak snassz és megszüntethető. pedig tudod, van mesélnivalóm, mégha nem is olvastam a teljes magyar, angol, orosz és német drámairodalmat és valamennyi ismeretlen távolkeleti és dán szerző munkáit a színházi koncentrációról, sőt a nagyanyám se volt gésa, csak egy egyszerű alkoholista öngyilkos. ó, félre ne érts, senkit eddig így és ennyire soha. még egy év így veled (=nélküled), és a perverz-erotikus-fallokrata, izzadság- és spermaszagú verseimmel kenterbe verném a karafiáth orsit pikkpakk. na jó, több idegen szót ismerek, nem tévesztenének össze minket.
na de a hír az mégiscsak az, amit már rég tud mindenki, hogy nem vagy rám jó hatással. ilyen végtelen érdektelenséggel soha de soha nem néztem még bele a világba. egyetlen izgalmam, hogy szépen rendezzem a számítógépem új tartalmait, mert vagy kétszáz elektronikus könyvet szedtem le, mondván, majd még jó lesz valamire. persze, ha majd tíz sornál tovább is leköt a szöveg, mindenképp. de ennek vége kicsim, és igen, szándékosan fogalmazok úgy mint egy argentin szappanopera hősnője, fiorelliníta, a négyszázharminchetedik részben. ja, rossz a példa, túl poppos, nem érted. én túl poppos vagyok. nem vagyok kiművelve chopenből, bár elég sokat tudnék mesélni a nyolcvanas évek elektro-indusztriális zenéiről, amiket amúgy remekül lehetne használni a vojcekbe majd. szóval most kicsit majd megpróbálok arra koncentrálni, hogy ne a kigombolt ingnyakad lássam információmenedzsment órán a sármos tanárbácsi helyett és ne arra gondoljak ki változatos és dramaturgiailag kiválóan komponált jeleneteket, hogy majd, egyszer a jövőben, amikor már irigylésreméltó álomkapcsolatunkban tesszük egymást boldoggá és kreatívvá, hogy akkor hol, mikor és miként fogok zongoraujjaiddal játszogatni a legváltozatosabb helyszíneken lezajlott szerelmeskedésünk után, melyet egyébként a nap bármelyik szakában és két perccel indulás előtt is hajlamosak leszünk kezdeményezni.
tudom, érzem én, hogy szánalmas vagyok, viszont cserébe emberi és őszinte. picsába a lefojtással. persze hogy nem fog sikerülni amúgy. a kísérletet számtalanszor megpróbálták nálam rősebb emberek is, és eleddig mindig kudarcot vallottak.
mert hát persze hogy ma is veled fogok aludni képzeletben, de csak később, most előtte még gyorsan élem inkább a gilmore lányok életét, mert abban tudod te nem vagy benne és van viszont szerelem és barátság és emberi dolgok. sosem gondoltam hogy ezt valaha leírom, de bárcsak soha nem találkoztunk volna. fatalista énem két ököllel veri az ajtót, és üvölt, hogy ennek így kellett lenni, de ha nekünk ez így volt megírva, akkor a kurvaannyát kafkának, mert a mi sztorinkat tuti ő írta bebaszva, betépve és egy kiadós seggbebaszás után.
csókolom, szeretlek, vigyázz magadra, ne egyél macskahúst, mert azzal közösséget vállalok, szóval ne.

most sokáig nem látlak, tudod, és istenlátjalelkem, jobbisezígy, de azért:
éjjel várlak,
szia

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://szegyellosexhibicionista.blog.hu/api/trackback/id/tr544340640

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.