HTML

a blog

___a figyelem. akarom, félem. imádom____ a szerző: túl önreflektív, túl harmonikus, túl szenvedélyes. körúti kis vörös.

mai nap zenenap

körúti kis vörös 2009.02.25. 00:54

a depeche mode-témájú előző bejegyzésem után szeretettel értesítek mindenkit arról a szintén örömteli hírről, hogy Jamie Winchester és újjáalakult bandája nemhogy megőrizte az eddigi színvonalat, de egy, az én ízlésemnek még inkább megfelelő zenei irányba mozdult el az új gitáros hatására(?). aki amúgy egy elvetemült gazember. a szó legjobb, legrokkenrollosabb értelmében.
ugye ránéz az ember egy másik emberi arcra aztán támad egy impressziója. nekem ez volt az első. ez egy elvetemült. nagyon szeretem máris a kicsit keményebb, ösztönösebb, dögösebb hangzást, amit vagy ő hozott a csapatba, vagy maguktól lettek ilyen elképesztően erotikusak. nem tudom. de tetszik az irány, rokkosabb, tesó, érted. :)
és itt jelenteném mindazt is, hogy ez a zenekar rossz, szemtelen, neveletlen kölkök gyülekezete, akik kéremszépen nélkülöznek minden komolyságot. hál' Istennek! a fene a fajtátokat, a végsőkig húzzátok az emberben a feszültséget, ami be kell valljam, már-már lefutóban volt nálam, de ezek az új, kisfiús, szemtelen energiák mindenkit nyugodtan ébresztgethetnek a téli álmukból. szépek voltatok ma fiúk, már aki ugye, de akkor is, feszes volt, idegesítő, imádnivaló, szexi. tartsuk meg az irányt, köszönöm,

üdvözlettel: Lola

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://szegyellosexhibicionista.blog.hu/api/trackback/id/tr534340702

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.