HTML

a blog

___a figyelem. akarom, félem. imádom____ a szerző: túl önreflektív, túl harmonikus, túl szenvedélyes. körúti kis vörös.

Elliot Aronson

körúti kis vörös 2009.10.10. 00:35

A szociálpszichológia egyik legnagyobb alakja. Talán csak két mestere nagyobb nála: Maslow és Festinger, előbbi a szükségletek hierarchiájának (Maslow-piramis), utóbbi a kognitív disszonanciának a leírója. Hatalmas nevek. Társadalomtudományi képzési területen minden valamirevaló egyetemistának hallania kellett ezekről az emberekről és elméletekről. Aronson könyvei közül A társas lény (The social animal) kb. a kötelező olvasmány kategóriába tartozik, munkatársával, Pratkanissal írt, A rábeszélőgép (Age of propaganda) meg nagyjából a kis, képes gyerekbibliája minden kommunikációval foglalkozó szakembernek. Aronson olykor Magyarországra látogat, egyrészt mert szereti, másrészt mert hívják. Szerdán a Hillernél volt, gondolom, enélkül meglett volna, csütörtökön az Akadémián tartott valami egész napos történetet, arról nem tudtam, ma(pénteken, csak épp későn írok) pedig az ELTE-n tartott egy előadást, amit szociálpszichológia órán beharagozott ez az istenáldotta zseniális kedvencem, Forgács Attila. Be is írtam a naptáramba, mert mióta Chris itt van, rohamléptekkel nő az önbizalmam a saját angoltudásomat illetően - legalább ennyi haszna van a csajnak, ha már koszos és hangos - és gondoltam, elmegyek. Nem igazán reménykedtem ugyan, hogy elengednek melóból, de nem tudom, mi ütött a főnökömbe, ő maga javasolta, hogy csak kettőig legyek, Zsuzsi telefonos segítségével el is jutottam az Izabella utcába. Könyvet ugyan nem vettem, pedig bazi olcsón adták - de hát, a diákhitelem még mindig kérdéses. Végül még Forgi is felbukkant, eszem a szivét, be is ült mellém, aztán együtt örültünk Aronsonnak - az mondjuk mókás, hogy többet jegyzetelt, mint én. (én inkább csak note-okat írtam fel, impressziókat, tovább gondolásokat) Az előadás pedig kéremszépen, remek volt. És ami további bizakodásra ad okot: minden egyes áldott szót értettem! Egy pszichológiai szaknyelvű egyetemi lecture-ből. Tényleg mehetek Angliába lassan. Aronson egyébként, sajnálattal hallom, hogy megvakult az elmúlt időszakban, majd utána nézek, igazából nem tudom, mitől. Ő maga egy tipikus pszichológus alkat, nekem is vannak ilyen tanáraim: kissé pohos, ősz, szakállas. Csak éppen abban különbözik az általam ismert szakállas pszichológusoktól, hogy nagyon tud előadni. Kiválóan beszél, érthetően, de nyilvánvaló tudományos megalapozottsággal, igazán hisz abban, hogy azzal, amit tesz, a szociálpszichológia eszközeivel jobbá tehetők az emberek. Tényleg hisz benne. Azért ehhez, azt gondolom, tengerentúlinak is kell lenni. Az ő korában, hiába minden siker vagy miegyéb, egy magyar pszichológus-kutató teljesen megkeseredett és negatív lenne. Na meg borrzasztó távolságtartó. Ezzel szemben Aronsonnal beülnék inni, mert nem fél ember lenni, nem a büdösnagy tudomány parnasszusáról tekintget le ránk, humoros, képben van, fiatalos - a közel hetvennyolc éve ellenére. Úgy, hogy minden letett az asztalra. Tényleg nagy élmény volt hallanom őt, sosem járok amúgy ilyen előadásokra, de ezt hiba lett volna kihagyni. Az előadás apropója egyébként az, hogy idén jött ki itthon az új könyve, amit munkatársával, Carol Tavrissel írt, magyarul Történtek hibák (de nem én tehetek rólik) címen fut, (Mistakes Were Made(But Not By Me)). ittt volt mrs. Tavris is, ő is beszélt, ő is jó volt, nagyon is, de azért nyilvánvalóan mindenki Aronson miatt jött. Szuper, elgondolkodtató, gondolatébresztő volt. És, oké, hogy ez ilyen kislányos dolog, de igazán megtisztelő volt őt élőben hallani. Köszi.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://szegyellosexhibicionista.blog.hu/api/trackback/id/tr884340788

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása