HTML

a blog

___a figyelem. akarom, félem. imádom____ a szerző: túl önreflektív, túl harmonikus, túl szenvedélyes. körúti kis vörös.

intercultural studies

körúti kis vörös 2010.02.14. 19:55

három darab mexikói lány ül a szobámban, spanyolul hadarnak már jó ideje. meglehetősen sokat beszél kettő, a szobatársam velük, a barátaival sem beszédesebb, mint velünk. igazából úgy tűnik, azért jöttek, hogy az egyik lány felüljön a netre, a másik enyhén horkolva aludt egy félórát, szobatárs olvasott, aludt, most ül. amit eddig látok belőlük, igazán lusta népség, vagy hogy is mondjam, álmatag. szobatárs is fél napokat alszik. és eléggé passzív.
furcsa hallgatni őket, nagyon kevés szót értek, furán hosszú szakaszokban váltogatják a párbeszédet, egyik beszél hosszan, percekig, aztán a másik ugyanolyan hosszan. mintha egymásra reflektálva monologizálnának. és jó hangosan beszélnek. hárman háromfélék, de mindegyik spanyolos. szobatárs kb 35 kiló, picike, hosszú hajában csak kicsi hullámok vannak, tejeskávé színű a bőre, a másik kicsit husibb, erősen kreol, arca husi, gödröcskés, életvidáman csillogó szemekkel, mosolygós, harmadik nagydarab, nem is kreol egyáltalán, ő aludt.

nem megfigyelést végzek, csak hallgatom őket. kát hogy nincs itt szilvi, ő érti mit beszélnek. :)

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://szegyellosexhibicionista.blog.hu/api/trackback/id/tr724340825

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.