szégyellős exhibicionista

Olyan küzdelmes, olyan nehéz minden, nem hull az ölembe semmi könnyedén. Megoldom, viszem, emelem, tolom, menedzselem, de facsarja a gyomrom, a szívem, és olyan jó, olyan boldogító, annyi mindent feledtető lenne, ha lennél. Nem kérem, nem is hagynám, hogy akár csak egy egészen kicsike terhet is az enyémből önmagadra átemelj, hogy nekem könnyebb legyen, mint ahogy én sem tudnék beállni az igába terheid cipelni, tudom, hogy nem is hagynád. Nem könnyítenénk meg egymás életét. De boldogságot adhatnánk, és a puszta tény, hogy mellettem állsz, hogy melletted állok, és a szerelem vakító energianyalábjai, melyekkel egymást körbevonnánk, olyan iszonyatos ragyogást sugároznának belénk, hogy testünk-lelkünk acélkemény izmai megsokszorozott erővel könnyedén emelnék a súlyokat. Nem lenne kevesebb a gond. De ajkad puhaságán elolvadna mind, mint a keserűcsokoládé. Cirógató ujjaim lepöcögtetnék kétségeid, mint kabátodról a cigarettád sodródó hamvát.

Olyan küzdelmes, olyan nehéz lenne minden. Éppen olyan, mint most. És annyival több a szépség.