HTML

a blog

___a figyelem. akarom, félem. imádom____ a szerző: túl önreflektív, túl harmonikus, túl szenvedélyes. körúti kis vörös.

the cracks are showing

körúti kis vörös 2012.03.18. 02:30

saját magam generálta poklaimat járom. beleforgattam magam egy örvénybe, olyan mélységébe húzott önmagamnak, ahol még sosem jártam. féltem, nagyon sötét van ott.

halálvágy.

négy óra tizennyolc perc, éjjel, csend, sötétség. remegve ébredek, nem tudom, folytak-e a könnyeim vagy csak rázott a néma zokogás. semmi kótyagosság, semmi az álmukból ébredők öntudatlanságából, éber vagyok, csak nagyon, nagyon fáradt. fáj a mellkasom, szalad a szívem, és egyetlen gondolat zakatol bennem: nem megy, nem bírom, nem akarom. túl nehéz, túl sok a küzdés, a félelem, a kudarc, túl kevés a szeretet. nincsen is. akkor ott nem találom. mi lesz, ha egyetlenegyet sem váltok be a várakozások közül, sajátjaim, és sokan mások várakozásai közül? nem akar megtörténni velem a szerelem, ha királylányként várom, hogy jöjjön, ha teszek érte, ha elengedem, ha vakmerő vagyok, sehogy sem. nem. és mindig emelni ezt a terhet, a családom nyomorát, a munka egyre nagyobb idegbaját, egyre ritkább örömét, a pénz meg a létezés bizonytalanságát, a magányt, az ambíciókat, a szinuszgörbe lelkemet, a torz testemet, a feszítő vágyakat... le akartam tenni mindezt. sajnos csak úgy lehet, hogy lépek egyet hátra, vállam-hátam kihúzva a terhek alól, csak hagyva, hogy mindez a földre zuhanjon. óriási lenne a robaj, és én csendben intézném inkább, ha tehetném. fájdalom: nem lehet. másokra zuhanna egy része, s nem tehetem. épp ez a lényeg. úgy volna jó megszűnni egyszerre, mintha sosem léteztem volna, kötelékek és hatások nélkül. lehetetlen. így aztán tenni mindezért sosem fogok. de akkor éjjel könyörögtem, hogy valami erő számoljon fel csak úgy, azonnal. nem tette meg.

furcsa egy ilyenből visszaaludni, meg felkelni reggel. céltalan telt a nap, bármely pillanatban elszűkülő torokkal, értetlenül. éjjelre, de még ébren megint fellobogott bennem ugyanaz, aztán akkor egy idegen tudtán kívül kapott el zuhanásomban, és mire elaludtam, már elnyugodtak a hullámok.

aztán meg... megtudni, hogy nem vagyok egyedül. furcsán megnyugtató és nyugtalanító egyben: senkinek nem kellene ismernie ezt, nemhogy annak az embernek, akit ennyire szeretek. és - keserű mosollyal nyugtázom - ebben sem hagy magamra. na, jól nézünk ki :)

átértékelni, áthangolni, helyretenni, rendezni dolgokat, embereket bennem. nem várni semmit attól, akinek az aggodalma élmény hatására oldódik, avagy hamis eleve. az "átjövök"-ből "felhívlak"-ká szelídülő ígéretek, melyekből a semmi valósul meg.
nem várni semmit attól, aki semmit nem ígért. bármennyire is akarom.
leginkább nem várni semmit senkitől, önmagamon kívül. jó lenne egy kis bátorság, felborogatni asztalokat. most így hirtelen hármat.

akárhogy is: megijedtem. kezdenék szétesni? olyan büszke voltam az erőmre, a lelkemnek erre a hozott anyagot megszégyenítő egészségességére. ezt nem adom.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://szegyellosexhibicionista.blog.hu/api/trackback/id/tr534323083

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.