HTML

a blog

___a figyelem. akarom, félem. imádom____ a szerző: túl önreflektív, túl harmonikus, túl szenvedélyes. körúti kis vörös.

régi klassz

körúti kis vörös 2008.03.29. 22:23

na az úgy volt, hogy kisleány koromban, úgy tizennégy évesen betört az életembe a büdös nagy digitális világ, mivelhogy az én kedves fogadott anyám és jóbarátom, csilla, beavatott a gondolom sokak számára ismeretlen dpg, azaz drótpostagalamb nevű e-mail-továbbító rendszer használatába. marha jó cucc volt, ingyenesen küldték, ha jelezted rá az igényedet, használatához egy modem kellett és kb öt percnyi helyi telefonhívás költségébe került, a jó öreg betárcsázós net korában, ami még lassú és mocsok drága volt, ez királyság volt, ha nem is volt neted, akkor is működött, és az e-mail minden előnyét behozta akkor már kevéssé idilli családi életünkbe. namármost. voltak különböző "csatornák", effektíve a mostani levlisták megfelelői. és én csilla jóvoltából a bóbita irodalmi levelező csatorna tagja lettem. nem írtam én még akkor, na de ott aztán jött a sok impulzus aztán megszülettek az első versek, stb, mindegy. volt ott néhány igazán komolyan tehetséges emberke, akinek a verseit azért ma is olvasnám, ha meglennének. plusz legalább két barátot kaptam a csatitól, manót és jude-ot is ott ismertem meg, csilla barátnőm egészen a házasságig vitte ezt a netes ismerkedős dolgot. férjét szintén imádom. meg még sok-sok emberkével ismerkedtem én ott meg, akiket nagyon szerettem, bánom is, hogy eltűntek az életemből, iwiwen nem nagyon lelni őket. egy ilyen eltűnt zsenigyerek a gorcsev iván álnevű srác. hát ő... igen. ha ma találkoznánk, abból alighanem lenne valami, olyan huszon hat-nyolc stb körül járhat most, szexi kis figura, tetszettünk is egymásnak de én akkor még kicsi voltam,meg hát ő pesti volt, na mindegy, ő egy hihetetlen figura és valahol a tengerentúlon fuvolál a lelkem, merthogy az az ő foglalkozása. nem szarul csinálja. és, mint rövidnek szánt, ám annál hosszabbra nyúlt kis szövegem apropója, lenti kis szösszenet is mutatja, írni is tud a szentem. no, élvezzétek.(bár én úgy emlékszem, az eredeti címe, pardon: Baszogat engem az Úristen volt)

Az utóbbi időben szekál engem az Isten

Az utóbbi időben szekál engem az Isten.
Nem hagy békén. Borsot tör az orrom alá.
Például a nőkkel. Volt egy barátnőm, tudjátok, formás, kerek popsival, hatalmas mellekkel, hamurózsaszín bimbóudvarral, vörös hajjal. Igaz, festett vörös, na de akkor is. Az öle úgy illatozott, akár egy tavaszi gyümölcsöskert.
És isteni volt az ágyban. Azt mondta, akkora a farkam, akár egy lóé. Ez igencsak legyezte a hiúságom.
Ha egymással voltunk, először simogatott, szájon csókolt, aztán a nyakam cirógatta a nyelvével, és így, egyre lejjebb. A mellbimbóimmal, külön-külön mindkettővel, hosszasan játszadozott - pedig ez az én feladatom lenne.
A heréimet is nyalogatta, amit előtte soha senki nem csinált. Szavamra, úgy szopott, hogy még a legtapasztaltabb kéjnők is tanulhattak volna tőle.
- Feküdj le - mondta, és beleült ágaskodó falloszomba.
Én meg csak körülnéztem odabent, és már el is élveztem. Soha senkivel még, de vele igen. Tudjátok, ejaculatio praecox.
- Szeretlek - mondtam neki ilyenkor.
- Én is - búgta, - de ha legközelebb sem tudsz kielégíteni, nem foglak szeretni többé. -
Az ujjammal nem segíthettem, abba nem ment bele, a cunnilingust nem élvezte.
Pedig gyors-járású nyelvem van.
Természetesen a következő alkalommal is hamarabb mentem el a kelleténél.
- Nem szerethetlek többé - jelentette ki. - A Karesznak nagyobb is a farka, meg tovább is bírja.
Bele kellett törődnöm.
Persze Istent hibáztattam.
- Jól esik ez Neked?
- Jól.
- Mondd, miért adtál nekem ilyen szép péniszt, meg egy ilyen kibaszott jó nőt, ha nem használhatom ki?
- Csak. - Később rájöttem, ez a kedvenc válasza.
- Nyald ki a seggem - mondtam erre.
- Nincs nyelvem.
- Akkor meg menj a kurva anyádba.
- Látod, milyen hülye vagy? Anyám sincs.
Ilyenkor egy darabig nem szólok hozzá.
Ma megint megszívatott.
Elvállaltam egy zenekari munkát, az ország másik végében. Mikor odaértem, közölték, hogy pikolóznom kell.
- Én csak fuvolázni tudok.
- Sajnálom - mondta a karmester.
Szorította őt az idő, ez volt az utolsó próba, aztán koncert. Az első fuvolás remekül tudott pikolózni. Fújjon ő. Gondoltam, sarokba szorítom.
- Ha nem fújhatok első fuvolát, akkor nélkülem kell megoldaniuk.
- Megoldjuk - felelte rezignáltan a karmester.
Én meg eljöttem. Mi mást tehettem?
- Ezt most miért csináltad? - vontam felelősségre Istent.
- Vasárnap van, az Úr napja. Ilyenkor nem szabad dolgozni.
- Akkor miért nem adsz olyan munkát, ami eleget fizet ahhoz, hogy ne kelljen mást is csinálnom? Különben is, nem vagyok vallásos.
- Itt baltáztad el.
Fasza.
Most várok a vonatra. Kicsit dühös vagyok, elment az egész vasárnapom.
Egyszer csak odajön hozzám egy félkegyelmű csöves, tudjátok, bolond munkanélküli.
- Adj egy cigit - mondja.
- Nem adok. - Továbbmegyek.

Persze jön utánam. A sarkamban van, nem akar leszállni rólam. Kiszúrt magának.
- Adj egy cigit.
Miközben ezt mondja, nagyokat fingik.
- Csak nem Te vagy az Isten?
- De.
- Hülye. Tudhatnád, hogy nem dohányzom.
- Tudom. Azért adj egy szálat.
- Szokj inkább le.
- Mi a francnak? Én vagyok az Örökkévaló. Nem fogok tüdőrákban meghalni. Különben tüdőm sincs.
Mindig valami testi hibáját dörgöli az orrom alá. Az agyamra megy, komolyan mondom.
- Miért nem hagysz békén? - kérdem Tőle őszintén. Néha valóban azt szeretném, ha Isten leszállna rólam.
- Csak. Adj egy cigit.Megint nem szólok Hozzá. Jön a vonat. Nem száll föl, hálaisten.
Vagy ott volt a péntek. Az utolsó két tanítványom elment esti misére. Isten jó hozzám, gondoltam, elérem az előbbi vonatot. Persze fölöslegesen. A Keleti Pályaudvaron eszembe jutott, hogy otthagytam a lakáskulcsom. Anélkül pedig nem tudok hazamenni. Visszamentem Budára, a portást útban hazafelé kaptam el. Persze mérges volt rám. Én pedig csak az éjszakai vonatot értem el. Még jó hogy.
- Örülök, hogy jól szórakozol, de leszállhatnál már rólam - mondtam Neki.
- Nem lenne az neked olyan jó.
- Dehogynem - vágom rá meggyőződéssel. Persze nincs hatása. - Ezt most miért kaptam?
- Bejött a sábesz.
- Nocsak. Most már két vallásnak is meg kell felelnem egyszerre?
- Tudod, mit? Ahogy neked tetszik.
- Nekem nem tetszik. Különben még circumcisio-t is végeztettem magamon a kedvedért.
- Az nem az Én kedvemért történt - emlékeztet, - phimosis-od volt.
- Tűnj a picsába. Hagyj békén.
- Nem.
És én mindig ott érzem a közelemben. Úgy követ, mint valami rossz kém.

De Őt nem izgatja, ha észreveszem.
- Hagyj - förmedek Rá néha. Erre kajánul fölnevet.

- Tudom, hogy csak a saját szórakoztatásodra teremtetted a világot, de mi van például a deizmussal? Igazán olvashatnál egy kis Madáchot. Talán békén hagynál végre.
- Olvastam - mondja. - Madách egy hülye fasz volt, összetévesztett Engem Mephistotheles-szel. Meg is kapta Tőlem a magáét.
Elhallgatok. Nincs szükségem házsártos feleségre. Kicsit később mégis kibukik belőlem:
- Mondd, miért pont engem baszogatsz? Annyi ember él még rajtam kívül ezen a kibaszott bolygón. Hogy a többi bolygókat már ne is említsem.
- Nehogy azt hidd, hogy csak téged baszogatlak. Baszogatok Én mindenkit.
- Gratulálok.
- Köszönöm.
Sajnos néha konstatálnom kell, hogy Isten még nálam is cinikusabb.Most például itt van ez az írás. Tudom, hogy mérges rám, amiért világgá kürtölöm a személyes dolgainkat, de lófasz a seggébe. Miért nem hagy békén.
- Nincs seggem - fűzi most hozzá. Van pofája olvasni a gondolataimban.Persze ha szükségem lenne Rá, sosincs jelen. Olyankor valaki mást szekál.
- Isten - hívom, és nem kapok rá választ. Ilyenkor felcsillan a szemem; hátha megszabadulok Tőle, de az első adandó alkalommal jelzi, hogy ne reménykedjek. Mondjuk, a nyakamba akaszt egy trippert vagy valamit. Legalábbis alaposan megfázom.
- Isten - próbálok Vele kibékülni, mert mégsem jó, ha az ember harcban áll az Istennel, - köszönöm, hogy megmutatod nekem a világ szépségeit. Azt, ahogy a fák lombja mahagóniszínbe megy át naplementekor a Városligetben, a nők gyönyörű alma-, és körtemelleit, hiszen ez is a Te műved, a testes, zamatos vörösboron alig áthatoló fénysugarat, Mozartot és Bachot, azt a jóillatú bőrömet, amiért úgy odavannak a lányok… - tudom, most hízelgek Neki. Ezt nem állja meg szó nélkül.
- Kedves vagy. Igazán nincs mit.
Persze vérszemet kapok.
- És köszönöm a tehetséget, hogy Mozartot és Bachot játszhatok, de mondd, miért fáj már hónapok óta a kezem?
- Nem kéne annyit gyakorolnod.
- Érzem a sértődöttséget a hangjában.
- Igazad lehet - Hagyom Rá.
És már megint kibaszottul fáj a kezem. Nem is számítottam másra.

Nemrég a nyakamra küldött egy frigid picsát. A vacsoránál a péniszemre csúsztatta a lábát, a Gellérthegyen a fülembe szuszogta, mennyire kíván, amikor megmarkolásztam a seggét. Aztán a lakásán hidegen elfordult tőlem, azt mondta, korai ez még neki, majd kirakott az ajtó elé. Szép, mondtam magamban. Istent már meg sem kérdeztem. Késő éjszaka volt, gyalog kellett elmennem a Kelenhegyi útról a hetedik kerületbe.
Még jó, hogy nem Pesterzsébeten lakom.

Isten szekál engem, borsot tör az orrom alá, megszívat.
De tudom - csak ezt nem árulom el Neki -, már nagyon hiányozna, ha nem tenné. Mert Isten mindezek ellenére szeret.
- Szeretlek, Isten - mondom Neki.
- Én is szeretlek, Virág Bonifác.
És most ennyiben maradtunk.




Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://szegyellosexhibicionista.blog.hu/api/trackback/id/tr914340545

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.