HTML

a blog

___a figyelem. akarom, félem. imádom____ a szerző: túl önreflektív, túl harmonikus, túl szenvedélyes. körúti kis vörös.

Prizmaszilánkok

körúti kis vörös 2010.01.06. 21:30

– érzékfoszlányok Az Én Zenémről

Higher Love
Az összes membránom, minden sejtem rezeg, rezonál, világít, tremolósan csillog, táncol, érezhetően kinyílik - elural a hangzás, térdre kényszerít, könnycsatornáim finoman reszketnek, s ugyanakkor egyszerre rettegek és izgulok fel, révületből eufóriába esem és végtelenül boldog vagyok.

Mercy In You
Vagy van amikor „csak” a pulzusom pörög föl. Mint egy izgalmas film, pedig tudom, mi következik, egy katartikus hangcsúcs közeledtét érezve felgyorsul szívverésem, és robbanásától hatalmasan megdobban a szívem.

Minden dal vége: mint pihegve megnyugodni egy jó szeretkezés végén.

Judas
Egy lilás selyemszalag-kígyó a hangod, kanyarog testemen belül. Nem félve a sötéttől a legmélyebb barlangokban vándorol. Mint a selyem valóban, édesen megnyugtató és hűvösen kéjes egyszerre, ahogy az érintését érzem. Repetitív részeknél újra és újra körbetekeredik mindig a legsérültebb pontokon, és balzsamosan ápol. Minden ismétléssel egy kicsit tisztább, gyógyultabb vagyok. A lüktetéseink szinkronba rendeződtek.

In Your Room
Ez az Én Dalom. Az első akkordok már engem pengetnek, nem tudom, hol ez a húr, csak pendülök. Sötét van, vörös fények, kicsit félelmetes, de nagyon intim, és a fokozódó ritmus egy katartikus ponton kirobban, belesajdulok. A szöveg, a szöveg… beengedsz-e valaha a szobádba? Ahogy önmagadba? Megtapasztalhatom-e bársonyod, szerelmesem? Nekem erről beszél, nem önpusztításról. Maradhatok-e örökké ebben az édes tökélyben, ahogy karosszéked ölelve tart, itt, a szobádban, pillantásaid, mozdulásaid, életed tevékenységeinek közepette? A Te Teredben lenni? Hogyan, mikor lehetne ilyen hibátlanul egybeolvadni valakivel? Sérüléseink meggyógyítják-e egymást, mint egyfajta húsunkon élő gyógyító féreg? Létezik még egyáltalán az a planéta, ahol kilélegezhetsz és kilélegezlek?

Get Right With Me
Ringat, mint a megbocsátás óceánja. Ó, milyen költői! De könyörgő hangodtól mégis összecsavarodok, mint egy, sebeidből a vért letörlő puha, fehér anyag.

Rush
Szürke falak, letisztult, modern formák között fázom a szobámban. Lassan, belülről kifelé forrósodom át, ahogy érzem, hogy közeledsz. A jól ismert dobütések mintha bőrömön csattannának, vörös nyomot hagynak ostorcsapásaik, a végén már sírva könyörgöm a kegyelemért. Hiába. Ide-oda nyekken a fejem, ahogy kétoldalról, egész kimelegedve, váltott kézzel pofozol kegyetlenül.

Martyr
Nem vagyok már ura az izmaimnak. Mint a danse macabre, teljesítenem kell, hogy túléljem, vagy még jobb: végre belehaljak. Észrevétlen pofátlan gúnnyal fokozódik az iram, vágta ez.

Only When I Lose Myself
Csak mozgásirányokkal leírható. Hullámmozgás, vagy spirál. Ahogy emel egyre feljebb és feljebb hullámozva hosszanti és vízszintes irányban és körkörösen is, de felfelé. Mint egy víz alatt járt rumba vagy tangó, hirtelenből gyengédbe váltó szenvedéllyel, nagy ívekkel. Körben forog minden érzékem és hullámzik ritmikusan, időnként a cirógató ujjak karmaikat belémeresztve markolnak belém. Mint egy klasszikus aktus, ismét, újra, ezzel az ambivalenciájával: íveléses hullámlovaglásba bele-belereszelő döfések. Bemozdítja ennek a vörös belső világ minden függönyét, bársony mögül a fény, ahogy átdereng, fényt gyújt belül, belülre költözünk. Belül, bennem keringünk tovább, csillámszemcsék szállongnak körül. S a tremolós zihálás.

When The Body Speaks
Lila-kék gyöngédségek. Csendesség. Puha szőrme-tapintású szerelem. Reménytelen önmegadás, önátadás. Csendesség. Halk lüktetések, az elkerülhetetlen felismerése, a végtelen végzet pulzálása ezekben a halk kis pendülésekben, míg a basszus a csigolyák domborzatán tapogat végig dombtól a völgybe le újra. A belesímogató vonók a hátrahajló, nyakak, az ívbe feszülő gerincek maguk. Minden. Olyan. Nagyon. Sokáig. Remeg. Tovább. A. Csendben.

Behind The Wheel
Vasárnap délutáni istentagadó szeretkezés, eső van odakint, ború, nyirok. Csak csontszerű ujjai a fáknak, hideg télelő. És csak csókolózunk unalom ellen. Vontatva, lassan, lomhán, mert nem telik az idő, unalom ellen szeretsz, szeretlek. De azért jó ez a szürke tánc Veled.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://szegyellosexhibicionista.blog.hu/api/trackback/id/tr424340813

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.