HTML

a blog

___a figyelem. akarom, félem. imádom____ a szerző: túl önreflektív, túl harmonikus, túl szenvedélyes. körúti kis vörös.

Hangyáknak labirintus

körúti kis vörös 2013.07.17. 18:34

Hogy felkészítsem a bőröm a balatoni napra, meg jutalomból, mert... mert csak, befeküdtem abba a jóillatú csőbe, úgy szeretem, tíz percnyi metropolita kozmólány-relax, drága és minek, de olyan kellemes proliluxus, hogy néha igénylem az élményt. Jégkék fény, ami forró, ez is milyen ambivalens már. És tíz centiről dübög az agyamba bele valami olcsó house. Hát... mélybarnító a kedves édesanyád, úgy leégtem, mély rózsaszínben világít a testem, úgy nézek ki épp, mint egy óriási lazac kifordítva. És fáj, tetőtől talpig egy könnyen szakadó piros celofán vagyok, csak épp kevésbé selymes, egy könnyed pisivel járó bugyilehúzás sosem volt még ilyen fájdalmas.

És minthogy minden, ami hozzáér, igen, a levegő is, végtelen hidegrázásokat okoz, így folyamatosan fázom. És aztán eszembe jut a hab, hogy az olyan csudafinom lenne most. Egy nagy-nagy, óriási pamacsnyi sűrű buborékfelhőbe kéne burkolózni. Olyanba, mint amilyet a habfürdőből csinált nekem a tesóm régen a kiskádba, nagyon halvány, majdnem fehér rózsaszín volt, puha, melegen tartott, és ha elég vékonyan vontam be vele a bőröm, olyan volt, mint a csipke. Így, királylányként ültem a kádban, órákig, míg ki nem hűlt a víz, a használaton kívüli lomos szobában - fürdőnk még nem volt, de hát az inkább nem volt, mint igen - összetekert szőnyegek, ősrégi szekrények, vödrök, lavórok, értelmezhetetlen kacathalmok között. Énekelgettem valami hiphopboyzt, és a kiskádból kihajolva a burkolatlan betonpadlón kóborló hangyákat figyeltem.

Az volt a játék, hogy akadálypálya. Labirintus hangyáknak. Hangyalélektani vizsgálatom tárgya az volt, hogy a) mennyire okos b) mennyire vakmerő az egyed. Ujjaim hegyével a fürdővízből csepegtettem bonyolult labirintusokat a hangyának, mindig hagyva egy kicsiny, de létező kiutat, és néztem, amit csinál. Először egész közel hozzá cseppentettem le az első cseppet, hogy észrevegye: akció van. Ekkor megrémült, gyorsan ellenkező irányba indult. Oda is egy csepp. Megint irányváltás, megint csepp. Csepp, csepp, amíg kialakult a labirintus. Aztán már csak néztem, s biztattam, meg lehülyéztem, ha rossz felé ment. Ha kijutott, gratuláltam, de azért általában építettem köré egy újabb labirintust - a küzdelem újraindult. És néha nekivágtak a vizes sávoknak, ekkortól lett igazán izgalmas a játék. Ha átjutott, elismerően bólintottam, ha nem, akkor vége.

A mi világunk se működik másként, amúgy.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://szegyellosexhibicionista.blog.hu/api/trackback/id/tr85409371

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.