szégyellős exhibicionista

Na egy kis előzetes a vonatoníráshoz.
Van egy kis könyvecském, notebook, ahogy azt az én kedves digitalizált barátaim elmésen megjegyezték... :-) Persze, mert nekik igazi van nekem meg csak valódi. Anyátok.

A könyvecskét még otthon vettem felköltözés előtt hogy ha valami grafománia tör rám, legyen hol kiélni. Mert ugye blogom csak októbertől van. Addig ez a kis könyv szolgált hasonlóképp azzal a különbséggel, hogy abba csak tényleg egészen ritka és kivételes alkalmakkor írtam, Balázsról jórészt. Aztán felköltöztem, és már volt blog, de amikor az emlékezetes Ádámos este megeste magát akkor másnap mégis a kiskönyve írtam le... Valamikor, amikor majd eljutok odáig hogy közzé merjem tenni, beblogolom. Most még nem, csak a folytatást, ami a vonaton íródott a minap hazafelé a stílusos moszkvai gyorson, miután visszaolvastam a korábbi beírásokat.
Hát tessék:

2007. jan. 17.
Hm. Mióta blogolok, elhanyagoltam ezta szebb dolgokra szánt füzetkét...

Az Ádám-sztori - persze - leült bennem igencsak, mióta az előzőket írtam. Nem is gondolok rá, ahogy ezt sejtettem is előre. Sok történés volt azóta, kikopott a szívemből, legalábbis a vágyakozás-része a dolognak.
Mert persze egyik legföldöntúlibb emlékem marad az a kéz, az a hang, azok a szemek.

Meg praktikusság... nem is láttam azóta csak egyetlenegyszer, akkor még kellett is, jól néett ki, de persze gyakorlatilag észre sem vett, ez a fiú húsz centivel a föld felett jár, és nem ezen a világon él, én meg nem vagyok az a tipik földöntúli jelenség...
Szóval nemigen lát engem. Meg azóta ugye megismertük Herceget, gondoltunk is rá, sokat, aztán ugye rájöttünk, hogy itt valami félreértés van, ez a fiú jóbarátnak való, elsőrendű, de ennyi, nem pasi, férfi meg pláne...
így akkor meg minek? Meg nem is érdekel, csak szeretem mert egy tünemény.
De Ádámot mégis ő feledtette el tökéletesen. Vagyis... azért, ha találkozunk majd vmikor, lehet hogy újra érdekelni kezd... nemtom.