Na, Ákos megvolt, sírás nem, de mindjárt.
Ez az este elvette tőlem mindazt, amitől szép volt tininek lennem. Nem hiszek többé egyetlen szavadnak sem. Ákos, megtapostál és sírni volna kedvem. Sosem volt még ilyen, hogy is lehetett volna: azt vártam, mikor lesz már vége. Megkönnyebbülés volt az Adjon Isten, de tudod, az sem volt őszinte. Amikor azt hiszem ezt a gyönyörűséges hetet semmi sem tetőzheti be illőbben, mint egy Ákos koncert. És elveszi nem csak e hét örömeit, mindent megrendít, ami volt. Szinte valóban, repedezni kezdett a szobor, darabjaira és dörögve omlott össze. Olyan robajjal, most is lüktet. Nem fedte el ennek a kis lökött Ádámnak a sok buta poénja sem, meg a hangulat, ahogy négyen mentünk haza. A szép kis göndör faszi sem, akit sokszor látok a 168ason, olyan csini. És jönnek az üzenetek, na milyen volt és sosem tudtam még megfogalmazni milyen, na most sem volt könnyű. Szerintem manó el sem hiszi. Hogy azt írom, jó, hogy nem látta.

Érzem én, kívülről ez nem tűnik egy tragédiának, de az. Amikor Zsuzsiék csoportja elválni kényszerült tavaly, az volt ilyen. Én lehet, hogy nem megyek soha többé.

Szinte vártam, mikor ásít bele a mikrofonba egy orbitálisat, a mélynyomótól szívritmuszavarom lett és éreztem, ahogy rezonál rajtam még a ruha is.
Van olyan, hogy rossz Ákos koncert.
Nem hittem volna, hogy létezik. És nem is érdekelne, ha nem úgy kezdődne minden szép sztorim:... amikor utaztunk Ákosra épp... Ott volt Laki, a legklasszab kis pasi, akivel valaha közünk volt egymáshoz, ott voltak a nagy sírások egy Utolsó levélen vagy bármin. Az afterpartik, amikor nem hittük el amikor végre eljött a hajnal és mehettünk a vonathoz. Amikor a bonanzával találkoztunk. Hogy sírtam utána, majd megszakadt a szívem a valóravált álom boldogságától. Minden olyan szép volt.

Úgy vették el, nem szóltak előtte. Mim marad ezután???
Ez volt az ami öszekötött-önmagammal.
Ezt írtad, még alig voltál húszéves és most rád lett igaz:
"vigyázz, ha ledől a bálvány
ó a széttört testeket ne is érintsd meg
porrá lesz úgyis a márvány
ó hagy maradjanak érinthetetlenek"

Vagy csak megöregedtem, és nem való már nekek ez az egész rokkoncertesdi? Nem hiszem, a múltkori elcseszett szar hangzású blackbirdön jobban éreztem magam mint ma este. Még a Kaszás Attilás rész sem jutott el a szívemig. Mert ugyanaz az Ákos énekelte, aki tudom, minden turnéállomáson ugyanezt mondja el, és ugyanaz a közönség tapsolta meg, akik félóra múlva mondjonle-t meg pufajkásokat skandál.
Őszintétlen volt, sőt, hazug.
Nem is volt koncert. A koncerten az emberek összejönnek és összeteszika tehetségüket maguk és mások örömére. Itt egyetlen öröm a szép Zalánra nézni meg Balázzsal találkozni volt.
Arra is gondoltam közben, hogy egy Bárka-darab egyetlen másodpercében több katarzisom van, mint itt. A sárga selymek lebegtek szemeim előtt és a puha szőnyegek, ahol egyszer még szeretni fogom. Az, hogy ennyi pénzt sosem költöttem még el feleslegesen. Figyelni tudtam minden részletre, kritikát tudnék írni az eddig olyan elmondhatatlan Ákos-koncertekről. A megfogalmazhatatlanról most mindenféle hűvös távolmaradással tudnék nyilatkozni. Eszembe jut, egyszer, ugyanebben a csarnokban volt egy bravo-buli, sok nyálas kis sztárocskával, és meghívták az Ákost is. A koncert előtt még kinn áltunk és odajöttek hozzánk ilyen egyetemistaszerű arcok, hogy nyilatkoznánk-e nekik, miért szeretjük Ákost. És emlékszeml, elcsukló hangon mondtam, hogy azt szeretem, ahogy kimondja azt, ami öröktől fogva létezik, csak éppen én nem tudom megfogalmazni. Milyen szép vol. És elvette. Elment. Elmúlt. Nem katarzist, semmit nem adott ez az este, még egy jó bulit sem.

Kiraboltak, elvették a játékom és sírok érte.

Lehet.
Lehet, hogy nem megyek többé.
Aki régóta ismer, tudja milyen súlya van ennek. Nekem ez volt a drogom, a hülyeségem, a szeszélyem, a hobbim, ez alapján határoztam meg magam az emberek között. Ez volt az én zsinórmértékem a világhoz, magamhoz. Elvágták, elvették, megszűnt, elmúlt, nincs.

Megszakad a szívem