szégyellős exhibicionista

(egyszer e-mailt írtam ezzel a címmel egy srácnak, akivel nem vagyunk barátok vagy közeli kapcsolatban, csak ismerem és néha megnézem iwiwes adatlapját, és mindig olyan jó és érdekes, és meg is írtam akkor ezt neki. a válaszemail is alátámasztotta a "csobánfecajófej"-tézisemet, mert a cím ez volt: minden különös)

de most csak azért blogolok mert szokatlan lenne korán lefeküdni.

tánc volt és fáradt vagyok nagyon és talán tudnék ma aludni, de nem akarok egyedül maradni a szoba és a koponyám sötétjében a gondolatokkal, amiket éjre éj arra használok, hogy elaltassam magam. és elaltassan kimondott-kimondatlan mondataim, vágyaim.

és ha fejemben elindul a zene, ma valószínűleg az In Your Room, és mondatait formálják ajkaim ("...where time stand still only you exist here...")

és apróra elmondtam fejben az imát,

és még részletesebben a kísérőtörténetét az álmodozott helyzetnek, hogy ő (mikor ki) milyen testhelyzetben tart ölelve ezeste, kirajzolom képzeletem falára a bőrömön a bőre érzését ott a vádlinál, ahol a szőrszálai borzolódnak, ahogy végighúzom rajta a talpam, a keze melegét, azt a végtelen sima bőranyagot a karján egész a tövénél, ahol a fejem nyugtatom, és azt a finom kis illatot, ami jelen van körötte de nevesítni nem tudom, s hosszú baba-szimatolással lehet csak igazán belélegezni, és butácska mondatokat adok mindkettőnk szájába megmagyarázni a természetest,

és ha minden kedves és valamelyest is intellektuálisan vonzó professzoron elgondolkodom, hogy hangzottak utóbbi szavaik a fejben és felmosolygok a képen, hogy ej de jó is lesz az a majdani pillanat, amikor kész lesz a tédéká és szuperjó és népszerű, és díjnyertes mert erre vágyom, és arra is gondoltam már, hogy a börtönös arcok majd de kikészítenek, de milyen komoly tapasztalat, és elképzelem az arcukat majd ahogy néznek, mint nőt és mint fogalmat: "valaki kintről"

és átgondoltam azt is hogy mikor is fog csörögni az ébresztő és az akkor hány óra alvást is jelent és előre sejtem, nem leszek kipihent holnap, pedig vár a rengeteg dolog ami hétfőn, kedden, szerdán, csütörtökön, pénteken, szombaton, vasárnap adódik, és
m e g k e l l f e l e l n e m

és az is átfut az agyon, hogy talán jogosan bántanak itt amiért nem vagyok része a körnek, amiért nem tudni rólam régen semmit, és én sem tudom, mi történik köröttem mert eltemet a gond, ami időszerű máris vagy csak újra a koravénségem kényszerít a hajtásba hajszolni magam, hogy ne gondoljak arra, hogy ismét csak

képzelem magam köré az ölelő kart, hajamra a simogató kezet, arcomba a szeretett levegőjét, fejembe hangját, mert nemcsak hogy nincs velem, akit szeretek, de nem is létezik,

és ha elkergettem fejemből a lélekölő önelemző forrongásaim, és újra beleringatom magam a képzelt puhaságba, és hogy szedáljam az agyam, hasi légzésre koncentrálok, végre, nehezen, ha nem riadok valaki jöttére-mentére-hajszárítására-jóéjtjére vagy saját rongyfáradt izmaim pihenés előtti rángásaira fel,

hirtelen, hogy reggel meglep az újbóli öntudat, és lassan keresgélem az este leejtett fonalát életemnek, mintegy véletlenül

elalszom.