szégyellős exhibicionista

így olvasva téged
hogy
nem is értem, hogyan van az, hogy mi így nem teszünk jót egymásnak aztán meg mégis.

jogos és jogtalan egymás iránti sérelmeinkkel végülis az egyetlen amit tehetünk, amit teszünk is, hogy fájdalmasan, bénán, félszegen, félresikerülten kiterítjük egymás elé néha.

nem működne, de a legjobb megoldás mégis az lenne ha ezekkel a konfliktusmenedzselésekkel nem várnánk egy percet se, ott és akkor megoldanánk.

ne fojtsad le. mondom én ezt. vicces. mondjad. az engem mindig fog frusztrálni hogy te ilyen vagy, amilyen, de csak azok frusztrálnak, akik valamelyest többek, másabbak nálam. akik nem, azokat szánom.
(csak példaképp: zsinka is frusztrál, becker is frusztrál, bézé és letenyei is frusztrál, és máté és zsuzsi és herci és barbi és robi és szabina és anyukám és mindenki akikkel körülveszem magam.)

a másik ember szeretése kicsit önépítés is minden alkalommal. így attól kezdve hogy van valamid, ami nekem nincs, és épp az, amiért szeretlek, kicsit irigylem, kicsit fáj. nem irányul ellened, ha azt érzed is.

és most is azt tesszük. magyarázzuk egymásnak magunkat. a _másik védelmében_ . félek leírni, mert a fatalista mindenit és a nehezített barátságok miatt, de azért ez egy jó irány lehet. bár én nem tudom, hogyan kell barátnak lenni.

meg csak azt akartam, amit mindig olyan jellemzően mondasz, hogy "te hülye leány"