HTML

a blog

___a figyelem. akarom, félem. imádom____ a szerző: túl önreflektív, túl harmonikus, túl szenvedélyes. körúti kis vörös.

a kontrasztok az életemben

körúti kis vörös 2007.12.06. 21:15

legjobban tegnap festi le

ébredni szegeden, kata, a középiskolát már nem velünl befejezett, hányatott életű, rendszeres szegedi házigazda barátnám festős szobájában, vinnyogvaröhögős éjszaka után, amikor saját hibbant humoromtól már én is megrémültem, mirella még alszik, akvarell- és üvegfestékszag van, hűvös.

frissropogós fehér kenyér.

bunkó pincérnő a kávézóban, implicite hülyézte le a nénikét, akinek nyilván a műkörmös szilikonos kézpakolásától volt göcsörtös a keze.

a megrémültséghez képest, amit a bvop odaszólása váltott ki a csillag börtön személyzetéből, aprócska felhajtás, de azért akadt, helyes. aztán bejöttek sorba.
első emberünk valami értelmezhetetlen rovartetoválással az ősemberszerű torz koponyáján, hatalmas lapátkéz, test. egy kenyérre kenhető tünemény. szófordulatok "megmondoménmagánakazőszintét" "aranyoskám" "hogyismonnyammagánakiskisasszony".
tudja ő hogy nem fog menni, nem tudom hol tanulta a "hogy beilleszkedjek a társadalomba" kifejezést, végtelen udvarias, egy rossz szót vagy nézést sem kapunk. hiányolja a pornófilmeket a szentem, a hásztlertévén nincs is benne nő, hát férfiakat nézzünk, kérem..?
aztán boldog karácsonyt kíván.
sztárrab a következő, pszichopata, többszörös gyilkos valami huszonötévnyi életfogytra ítélve, a hideg kegyetlenség és felsőbbrendűség sugároz belőle, felkapta a média, nagyon nagy fejnek érzi magát, de látható: ködösít. fura kontraszt a nyugodt, derűs, megnyugtató orgánumát hallgatni, míg sugároz belőle a deviancia. mirella agyfaszt kap tőle, rövidre zárja a válaszokat, pedig hagyni kellett volna kibontakozni, olyan blődliáradatot kaptunk volna tőle hogy gyönyörű. úgy sugározta magából az értelmiségi álsznobériát, itthon éreztem magam tőle egy időre.
a harmadik srác láthatóan kattos, de dögunalmas, null informatív.
aztán kálmán úr. pár nap és kinn van. hosszan beszélünk. háát... nem tudom, vele mi lesz.
utolsó alanyunk nagyon örül minden kérdésnek, mondja is, neki nagyon jó kipanaszkodni magát.
azért azt felfogni, hogy eljut egy apa oda, hogy még ki sem szabadult, már tudja, hogy jön vissza ugyanide, mert nincs más megoldás arra, hogy a gyermekét biztonságban (=életben) tudja, mint hogy anyut elveszejtse. és megteszi, mert hivatalos úton nem veszik el a gyereket anyutól, aki nem lett nagyon ideges, amikor a pasija(ki nyitott köntösben közlekedik a gyerek előtt) kutyusa leette gyerek fél arcát, hát hát, rossz kutya. el lehet jutni oda kedves gyerekek, hogy inkább ülsz további tizenöt-húsz évet, a gyereked meg ha államigondozásban is, de él. üdvözlet a földön, helló.

megőrjítenek az érzelmi hullámzásaim, hormonális, de agyfaszt kapok tőlük. a kupé sötétjében például csendesen sírdogáltam a délutáni vidámságom után.

éles váltás a tarkaréti lépcsőházban fogadó fahéjillat, friss pizza és forraltbor, megannyi pirossapkás fej nevetve örül, csak egyszer fogom leüvölteni egyikmásik delikvenst, egyszer-kétszer még mókás a börtönnel poénkodni, de basszad meg hosszútávon.

és a következő filmkockákban már illatos pipafüstöt öblögetek a számban, nevetek szabinával, játszok a sapkabojttal "támadaszösz!!!"-t, legeltetem a szemem a két vikingen, szól a zene, groteszk, napfényjárjaátaszivemújra meg ahétvégénmajdfelmegyünkahegyekbe meg ájjájjáájjájjóójjóájjábébilóókóájjájjűójebébiájjálámmonbébilecgólámmon és egyre váltakoz mellettem az ember, táncolom ki a gőzt, mindenkivel, nevetek, gondosan észrevétlen csekkolom ezt a két istenadtagyönyört és sztármosollyal pörgök, megállíthatatlan, mi lenne ha odamennék a vikingekhez megkérdezni, mondjátok fiúk, ti műttettétek magatokat ilyen elementárisan szexisre vagy genetikai örögség? esetleg zongoristafiú szépívű arcát nézem a villanó fényekben, szánalmas, mindenkivel kikezd avagy barátkozni próbál, rettentősokaringyó, egyiket a pad alá tekeri csók címén a pasi, másikat éppenhogycsak meg nem ujjazza nyíltszínen, néha eltűnnek a tanuló sötétje irányában, aztán láthatóan lenyugodva bújnak elő, nekem és a vikingeknek retard szórakoztatást biztosítva. aztán egy ölelés. ilyen jó már régen volt. olyan ember aki nem fontos, de ilatos férfitest volt, igazi és férfiasan ért hozzám, szívtuk be egymás bőrillatát egy tánc erejéig, de meglepően jó volt. sokszor ölel át igazán a tánc alatt, jó, jó, nagyon nagyon jó és természetes érzés, nincs benne semmilyen szándék az ösztönös simuláson túl. aztán visszavonulok utolsót bámulva a két szexi után. (megjegyzés, egyik csinosabb, magasabb, anyabaszóbb, másiknak viszont kedvesen emberi arca van és mosolyog. egymásra nézünk néha. előbbi, szegényem, majd egyszer megosztom vele ezt a fontos infot, a kisfarkú férfi képét sugározza magáról azzak, hogy az övcstját fogva az ágyékára irányítja a figyelmet, az ilyesmi általában kompenzáció, de ne legyen igazam. azért hörögve fordulok utánok minden alkalommal...)

idefenn, lefekvés előtti outputra indulván ért a leggroteszkebb élményem. elémáll egy srác, egész este láttam, meg is jegyeztem feltűnően visszataszító, mestertamásszerű, kéjsóvár, perverz, ugyanakkor töketlen arcáról, öltözetéről, mely ollllyan borrrzassztó stílusos, mintha csak egy jelmeztervező rakta volna össze neki megrendelésre a "elvontvagyokésnaggyonjóarc"című pályázaton. szóvaé elémáll ez a valami. és foghíjas szájából ptyogtatni kezdi a beszédhibás kis szavait. hogy hú itt mennyi "szexi bébi" jár kél a folyosón, és hogy milyen "finom áru" mindőjük. én meg látványosan unatkozva megágyaztam magamnak a karomon, reáhajtottam fejem a falon és mély, fátyolos hangon, hatalmas szemeket meresztve szórtam rá a tömény csúfságot. hogy akkora tudniillik az arca, csoda hogy elfér ezeken a szúk folyosókon. és vérigsértődött, neyhén selypítve hogy én nem ismerem őt, pedig ő egy "rokksztár" és a "flöjdelil" együttes az ő hihetetlen entellektusa nélkül ugye, és különben is az ő neve nemes egyszerűséggel A Tom, érted, atom, huha, azt a sztájlisztját a világnak. amikor meg egy csaj elhaladt mellettünk és ezt a geijl alak közölte velem, hogy az ilyen bébik jobban tennék ha nem járkálnának felügyelet nélkül mert még elrabolja őket valami gonosz rokksztár... na itt hagytam ott egy kedvesen lenéző pillantás kíséretében és mentem tovább a fajanszhoz vezető sárgaköves úton, és bizisten az output is jobban ment egy ilyen hányadék után. azt hiszem fogta a tekintetemben levő üzenetem lényegi pontjait, miszerint "kedvesem, hatványozottan undorítóbb vagy valamennyi eddig meghallgatott anya-, nő- és tömeggyilkosnál. pontosabban _te_ undorító vagy. visszataszító. egy féreg."


hát ez.
és lefekvés és elalvás között eltelt hét másodpercben vigyorogva gondoltam arra, hogy istenbizony élvezem, de hihetetlen, hogy ilyen eszméletlen ellenpontozott élmények érnek.
de ezzel még nincs vége.
itt meg kell említeni a mai élményem, amin majd' lefordultam a székről. pár napja ismeretlen faszitól jött üzenetem iwiwen, hogy mizu, mondom, köszjók, detekivagy, írjad meg, tlem ismerkedhetünk, bánom én? erre ma az üzenet szövege, melyet válaszul írt az én kérdéseimre, hogy ugye mit csinál, meg ilyenek a következő volt, ezzel a szövegezéssel:

autókereskedésel fogl. és egyedül élek eljönél hozzám?

beszarás. olyan virágnyelvű válaszímélt kapott, hogy jujj. megkérdeztem ti. tőle, hogy mégis mi célból menjek én el hozzája, lelkisegéky kell-é neki, esetleg, szakács, cseléd avagy szexrabszolga? érdekel, mit fog válaszolni.
rássönmen-szindróma, ilyencsakvelemtörténhet-szindróma.
ehhez képest mai nagypálgábor ls l. látása, és kondorosi kajameghívása smafu, lássuk be.
gudnájtbébííz.

5 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://szegyellosexhibicionista.blog.hu/api/trackback/id/tr334340469

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mária 2007.12.06. 21:15:00

Én is kaptam már ilyet hogyaszondja " Küldjek magamról erotikus felvételeket és akkor majd ő is küld magáról !" Fogalmam sincs róla, ki ennyire korlátolt de már látom,nem kitörölni kellet volna az emailt ,hanem elküldeni a sunyiba az illetőt. :D
A mai világban tombol az agresszió és az erőszak.Én továbbra is úgy gondolom, találna más megoldást az elítélt a gyilkosságon kívül.Szomorú.......

lola 2007.12.06. 21:15:00

szegényem nagyon titkolni akarja a multkori bulin bepróbálkozott csajmennyiségből kiindulva

Anonymous 2007.12.06. 21:15:00

meleg drága, meleg...

lola 2007.12.06. 21:15:00

na? mi? nem izgat túlzottan, láthatóan egy geil valaki, de felkeltetted az érdeklődésemet. főleg mert nem tudom ki vagy

Anonymous 2007.12.06. 21:15:00

széparcú zongaristafiúval van egy alapvető probléma... kérdezősködj utánna
süti beállítások módosítása