HTML

a blog

___a figyelem. akarom, félem. imádom____ a szerző: túl önreflektív, túl harmonikus, túl szenvedélyes. körúti kis vörös.

változás

körúti kis vörös 2008.11.09. 00:14

napjaimba hűség vegyül... ahogy ezt ákos fogalmazta volt, akinek a koncertjét jövő hétfőn (17-én) tekintem meg megfelelően elfogódottan ahhoz, hogy elfelejtsem azt a legutóbbi ronda alkalmat, amikor megfogadtam hogy egy ideig nem fog nekem ennyit megérni az úriember látványa. a minap a magyar dal napját közvetítette az mtv (úgy is mint munkaadó televízióm) , és ott olyan tőle szokatlan emberséggel és szerénységgel (!!!!!!!!!!!!!) nyilatkozott és énekelt, hogy az igazán megérdemel egy új esélyt.

na de eltértem a hűség tematikától. így későéjjeltájt, mikor úgy az internetet, mint a gilmoregirlst meguntam már, és le kellene feküdnöm, az jutott eszembe, hogy milyen régóta csak mint hátsólebenyi passzív információ, jelenik meg fejemben a gondolat: zoltán, szeretlek. mindenkire gondoltam mostanság, a régi szerelmek közül, a sényőről londonba származott fiúra, akivel a családalapítást képzeltem el betegesen sokáig, meg lakira, aki a legizgatóbb élmény volt az életemben, meg eltávolodott barátokra is gondoltam, ágira, aki olyan méltatlanul nagyot rúgott belém, hogy azok a törések már nem lesznek ugyanazok, robira, akivel azt hittem életünk végéig barátok leszünk ákos- és alterego-alapon, aztán kinél-kinél másképp alakult. ezek szomorú, vagy szürkén-tehetetlenül keserédes dolgok, édesek az emlék távolságának megszépítő cukoröntetétől, és keserűek, mert jelenként is létezhetnének. gondoltam mariannra, anyám legjobb barátnőjére, akit most belső démonok marcangolnak, és talán a skizofrénia gyógyíthatatlan poklába zuhan, ha nem segít magán. gondoltam a tanszékvezetőmre, hogy az ilyen mérhetetlenül csodálatos emberekből, mint pl. ő is, miért árad úgy a kérlelhetetlen magány, mint kandallóból a forróság. gondoltam a lányokra, akik a trendin rövid szabású pulóverből kilógatva hordják a hájukat az arénaplázában. sokot, rengeteget gondoltam a vérnászra, amit a héten láttam és ami olyan volt mint egy örkény egyperces a háborús időkből: kíméletlen, groteszk, siratnivalóan emberi és epigrammatikusan csattanós. folyamatosan gondoltam a könyvre amit ma megvettem és nagyon örülök neki: Hasítás a címe, rocknovellák antológiája. nevetségesen sokat gondoltam a gilmore girls-re mivel ennek nézése határozza meg az üres óráimat, amelyekből még mindig legalább háromszor annyi van, mint amennyit szeretnék.

de alig, alig gondoltam Rá.

nem értettem pontosan a szokásosan ködösen fogalmazó mirellát, de azt hiszem,. Ő most szerelmes és boldog. nem belém, nem velem, és még a probiotikus joghurtital a hűtőben is többet mozgat meg bennem (ti. a beleimet), mint ez a hír. önvédelmi mechanizmus lehet, de racionálisan hálás lehetek annak, ami elhalványítja bennem azt a rajongani való kölyökképét. szavam sincs, mert a hosszú idő utáni újralátásokkal problémáim vannak érzelmileg. olyankor jönnek a pillanattöredék alatti lesápadások és elvörösödések, hiperventiláció, extraszisztolé, distressz, eustressz, hipoglikémia, kontrakciós zavarok, szívzörej, gégefedőgörcs, kollapszus, egyéb orvosi kifejezések. de ha mégsem, akkor egyrész hála, mert kinek kell az indokolatlan szenvedés, másrészt gáz, mert nekem kell. klasszul segíti a szépirodalmat. plusz, ha ez nincs: ennyim sincs, ami szomorú.

de pillanatnyilag ez nem foglalkoztat, legtöbbet a leendő lakásom lakberendezésén tördelem a fejem, ezzel altatom magam tudniillik, amikor rámtör a szorongásos inszomnia. csúcs érzés, mellesleg. meg azon, hogy a dolgaim jól, igazán jól alakulnak. annyira jól, hogy elkezdődött. elkezdődött a további életemet igen valószínűleg meghatározó dolog: a családom anyagi segítése. értitek, a folyamat megfordult, én adok pénzt a bevásárlásra és én fizetem a bátyám csekkjét, meg a nőgyógyászra is adtam pénzt. szívesen teszem, csak az aggaszt hogy a bátyám milyen siralmasan bánik a pénzzel. szívesen teszem, de baromi nyomasztó a felelősség. a diákhitelt fel sem kell vennem, de felvettem e félévre is, és bejárati ajtó lesz belőle. megjött a háromhavi szoctám, szép nagy összeg (nem, egyáltalán nem nagy, egyetlen pár cipőre is el lehetne költeni, és százezer forint csak annak sok, akinek... nekem), és fél éve megvan a helye, egy nikont szeretnék, nagyonnagyon, de lehet hogy inkább félreteszem. mondjuk hűtőre. nem akarok a csóringer nincstelen képében feltűnni, Istennek hála ettől nagyon távol állunk, de nem vagyok abban a helyzetben, és viszonylag sokáig még nem is leszek, hogy bűntudat nélkül költeném a fölös pénzem egy mittudomén velencei kiruccanásra. nem kerülne sokba, csaképpen abból csempe is lehet a folyosóra. néztem egy csizmát, gyönyörű, na az árát nem éri meg az fix, mert én ám nem fizetem ki a márkanevet, szóval annak az árából pl asztal, meg székek lesznek. hát így élünk mi, kedves olvasóim, lehet azon humorizálni, hogy a réjbennel nem rendelkező ember nem érdemli meg a friss levegőt, meg hogy egy cipő az húszezer forintnál kezdődik, de erre én egy ellenállhatatlan pillantással csak annyit tudok mondan: faszt. és ez akkor is így lesz, ha felvesznek - és felvesznek - a brainexpresshez, mert mindig van értelmesebb helye a pénznek. az én világomban mindig. (na jó, a hagendazs kivételével, pedig a luxusfogyasztás a hét új főbűn egyike)

tehát összegezve: zolcsi nincs, pedig helyet szorítanék neki, pénz van, de annak is van helye, és igen, nekem is van helyem a magyar munkaerőpiacon, jessz, sőt, még az új kenyérpirítómnak is van helye a koliszobában, pedig nagyon pici a szoba és tökéletesen nélkülöz minden intimitást. de nem érdekel, mert akár lesz maszter, akár nem (lesz), nyártól úgyis lakásba költözök, és egyedül, mert szép dolog ez a kolis élet, de a tapasztalás részen már rég túl vagyok, az élvezet része meg tarkarét óta nincs sehol. körúti garzon lesz. let say, júliustól. ámen.

mozgalmas hét következik: kedden tv, zsuzsi, csütörtökön, ha igaz, woyzeck, ami esetlegesen rejt némi zolcsit is, aztán hazamegyek, és hétfőn ákos. ja, lehet hogy valami hoszteszmeló is lesz. életke. hiányzik már a történés. ja egy nyeszlett szót sem olvastam vagy írtam a szakdolimhoz. még csak el sem agyaltam rajta. de ezen is változtatok, ígérem, anyu.

a legutóbbi verseim megtekinthetők
itt
és itt és itt

ami egyébként jó kis médiatörténeti jelenség. húszezer vers. húszezer, kétezernyolcban, magyarországon, a világválság idején húszezer verssel indulnak egy pályázaton. szerintem csodálatos, és marketingfogásnak sem utolsó.

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://szegyellosexhibicionista.blog.hu/api/trackback/id/tr454340655

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

marica 2008.11.09. 00:14:00

szeretnék jönni én is woyczek-premierre.
:)