meggyespite illatú a nyár vége
emlékeimbe ivódik az illat
tíz év múlva is előhív majd mindent
ahogyan most összefonódnak
hogy alig eszméltem, úgy elsuhant
a munka között felragyogó öröm
plédek a fűben, meg gitárzene
meg a pára, hogy kiül a fröccsömön
a város izzása, lakás hűvöse
porba fulladás a próbateremben
s hogy majdnem fenn maradtunk a buszon
annyira áradoztunk a HarryPotteren
az újak mellé visszatért régiek
kihullni látszók, maradó fontosak
és hogy lehet kíntalan be- és elengedni
az ilyen-olyan vonzódásokat
és hogy a szokott téli aggodalmakat
egy kicsit megolvasztotta a nap
és hogy tiniként sem voltam
soha ennyire szép és szabad