szégyellős exhibicionista

én úgy várom most, mint egy új életet. benne van az enyhén füstös levegőben, mint az utolsó metróra várva az oszlopnak támaszkodva megérzed a nyugalomban a legelső, legtávolabbi kis levegőtremolókat, úgy érzékelem. a homlokom felett megrezzen hét-nyolc fátyolvékony babahajszál. kurtán-furcsán, kimódoltan, ahogy a személyiségből fakad, egészségtelenül racionalizált felhanggal, de érkezik. kell is már, érzem a kis feszültségeket köröttem, a hangom romlik el, vagy a csatornazaj, nem tudom, de a válaszok, amiket kapok, néha egészen hirtelen-kurták, agresszívak. fehér mezemben állok felemelve egyenesen a törzsem előtt vékony fényes vívótőrömet, még a gong se szól, már fel kell nyissam imára lehunyt szemem, hallva a szolid fémpendülést csuklóm felett, tőr pendül tőrömön. tárgytalan vágyak. egymás felé fordítjuk nyomorgó szexusunk kipattanó szikráit, hadd fájjon a másiknak is kicsit. és kiforgatva, túlspekulálva, de ólálkodik ez a lánctalpas szentség köröttünk, érzitek? forróság, hirtelen pillantások, vágy és onánia ül a föld felett, a szerelem az erősebb, már nem is harcol senki. én halkulok, mélyül a hangom, van, aki egyre hangosabb, hasadó papír, zörgő műanyag vezeti le a kéz szorításvágyát. egy furcsa száraz bőr a köldök alatt dereng fel, ki tudja, hol láttam, kié, szemvillanások ingerelnek, szuperközeliben csillanó borostaszálat, kívánnivaló bőrhibát, pórust, erezetet lát a retinám, csiklandozó férfinevetés hallik, nők haja omlik melleik takarni. felsikoltana, nyögne minden most, a renyhe szél is szinte fülembe liheg. illatos esőket ráz ki most mosott hajából jézus, ránk hullanak az apró, hűvös cseppek, neki vállára tapadnak nedves fiúfürtjei, fiatal férfi, ki drukkolva felnevet ha első csókot vált egy pár idelenn.