miután a héten intézkedtem két munkám publikálásáról (egy versantológiáról van szó, amibe beválasztottak), további irodalmi vonatkozású mérföldkő esett meg velem: megírtam életem első fanfiction novelláját. a fanfiction műfaja elég egyszerűen következik a névből: fikciós történet rajongók tollából, rajongásuk tárgyáról. súlyosan 18-as karikás dologról van szó, horribile dictu ezek pornónovellák. én nem ismertem ezt a műfajt, életemben nem hallottam róla, de hát a Sereg révén ezzel is kapcsolatba kerültem. Magyarországon ennek nincs nagy hagyománya, a Mode-ról tudtommal a Sereg két tagja írt először, meg azóta féltucatnyian kb. nos, a grafomániám sikoltva tiltakozott volna, ha magam is nem próbálkozom eggyel. a visszajelzések pozitívak, de nem, nem fogom belinkelni, mert szélesebb nyilvánosságnak azért mégsem mutatnám meg, hogy mi is lakik a fejemben. iszonyú perverz valaki lakik ott. jobb, ha ezt csak a magamfajta elvetemültek olvasgatják. persze az internet hatalmas jószág, és a keresés könnyű műfaj. mindenesetre megszületett, és olyan, mint a szakdolgozat-élmény: a gyerekem. és: éppen most születik a második, társszerzőségben. érdekes, iizgalmas utazás ez, ahol a saját magad kreálta hihetetlen valóságban mindent megtehetsz, amire - kimondva, kimondatlanul - vágysz.
szép? irodalom?
2010.02.18. 01:21
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
https://szegyellosexhibicionista.blog.hu/api/trackback/id/4340829
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
Kommentezéshez lépj be, vagy regisztrálj! ‐ Belépés Facebookkal