szégyellős exhibicionista

fontos ez, mégiscsak, azt hiszem, holott fennen hangoztatom politikai kiábrándultságomat, ami egyébként meg is van. mégis, vettem a fáradtságot, kikértem az igazolást, hogy itt Pesten szavazhassak, el is mentem szavazni, végigvártam, isten a tanúm, és aztán nagy ügybuzgalommal követtem a híreket a rádióban és a facebookon is, ergo mégiscsak érdekel a dolog.

nos, lássuk csak. mert humoros.
a nem lakóhelyen szavazóknak az online rendszer sorsolta a szavazókört. engem, nagy szerencsémre lakhelyemtől körülbelül kettő percnyire sorsolt. barátaimhoz indultam, gondoltam, útbaesik, leszavazok, megyek tovább. aha. majdnem. délután egy óra előtt röviddel álltam be a Bakáts Téri Általános Iskola előtti sorba, ami akkor még a bejárati ajtótól mindösszesen olyan két méterig ért. később lett hosszabb is. nos, beálltam hát.
lassan, lassan haladoztunk, közben a harsány biztonsági őr bácsitól értesültünk, hogy a helyi lakosok mehetnek előre, csak az igazolással szavazóknak kell sorban állni. mondom, oké, pár perc a so-called-demokrácia oltárán nem sok, rendben van. nagyon, nagyon lassan haladtunk. hálistennek, az eső elállt, így legalább ennyivel kényelmesebb volt. valahol odabenn, úgy egy méternyire a bejárattól, a párfokos lépcső tetejéhez közeledve kezdett el a mögöttem álló harmincas nő hozzám beszélni, tanácstalanságunkat megosztandó. teltek a percek, már bejutottunk folyosóra, ami, azt hittük, már nagyon jó jel. nos, nem. a folyosón ugyanis szemben is állt egy sor, és mint kiderült, az a sor, a mi sorunk eleje volt, ami a kanyargó folyosón egy u-kanyart leírva visszakanyarodott. értitek, a nokia telefonokból ismert snake játék kígyójának farka végét alkottam vala. na itt kezdtem lökni a tipikusan félhangos, csak úgy a világnak szánt megjegyzéseimet a helyzetről, csak amúgy az orrom alatt, a köröttem állók derültségére. újabb percek, a sor ciklikusan haladt, sokáig állt, majd egy gyors két méternyi mozgás. elértünk a folyosó végéig, ahol visszakanyarodik. mondom, nini, már a sikánban vagyunk! (a chicane a formula1-pályákon a visszafordító-kanyar) a tömegben általános derültség. újabb percek, már folyamatosan csacsogtunk a köröttem állókkal a helyzet fonákságairól, estébé. már visszafordultunk a folyosó végénél, ami azért reményre adott okot: a felén már túl vagyunk. ekkor álltunk sorba ötven perce. a helyzet nagyon erősen emlékeztetett azon élményeimre, amikor exkluzívabb rockkoncertek bejáratánál álldogáltam ily kitartóan a sorban, hasonlóan elkötelezett (devoted, devotee, bocsánat Móder-poén, nem hagyhattam ki) társaimmal egyetemben. képzeletem vásznán fel is villant pár arc ezekről az estékről. a nyári Mode-koncert, a téli, óh... ennek hangot is adtam, mondván: ennyit én még a kisstílű politikára életemben nem vártam, maximum igen nagy és jeles rockzenészekre. és ekkor felnézek: kit látok? nos, nevet nem mondok, lévén arra nem emlékszem (csapnivaló névmemória, több pohár bor, majd egy minden lényegtelen részletet kitörlő koncert után mit várok magamtól?), de a lényeg, hogy az arc ott volt azok között, akiket emlékezetem épp a megelőző másodpercekben maga elé idézett. sikerült elfojtanom egy meglepett sikolyt, belefojtva bár egy pár pusziba, ami nem megszokott az illető fiatalemberrel, ergo valós elfojtásnak tekinthető, a viszontlátás és saját magam varázserejének ismételt bebizonyosodása felett érzett örömsikolyt fojtottam bele ebbe az inappropriate (bocsánat, de ez az angol szó annyira jó) üdvözlésbe. a közönség köröttem remekül szórakozott, mikor mondom: na, tényleg koncerten találkoztunk. hajj, de jó vagyok a bevonzásban, uramatyám. (bízom benne, nagyobb vadakkal is működik, ugyanis hetek óta egyetlen kép úszkál be a képzeletembe folyamatosan: Dave Gahan piercingje, amit valóban nagyon szeretnék élőben látni). ezen remekül elkuncogtam magamban még egy ideig. közben a köröttem állókkal unalmunkban már a falra kiállított száz éves körüli fotókon kezdtünk szórakozni, majd szóbakerült a voltam-e még úttörő és hordtam-e iskolaköpenyt-téma is. ha úgy tetszik: Választás 2010 - Connecting people. és akkor... az a hihetetlen, már-már szürreális élmény, amikor azt mondja az előtted sertepertélő biztonsági őr, hogy a következő turnussal bejutsz te is!!! elmondhatatlanul izgalmas és nyugtalanító érzés. és aztán már gyorsan ment. odabenn még humorkodtunk a bizottság pironkodó tagjaival (szegények, nem irigylem őket sem azért... az épületben található többi szavazókörben, ahova hosszú keresztutunk során be-be tudtunk pillantani, mindenütt lanyha unalommal ültek benn a biztossági tagok. nos, itt égett a kezük alatt a munka), papírozás, satöbbi, a szavazófülke fehérlepedős magánya, két gyors, szabályos X a megfelelő helyre, és hopp, már el is telt ez a röpke másfél óra :) még mielőtt bedobtam a lapokat, megkérdeztem, nem kell-e borítékba rakni őket, mondja a hölgy, nem, és köszönjük. nem átallottam visszaszólni: én köszönöm a szórakoztató programot, viszontlátásra.

hát így zárult szavazásom hiteles története, aztán elmentem barátaimhoz, ettünk, filmet néztünk, jó volt, meg lettem nyírva, és festve is, amit imádok, egyszerűen odavagyok az új frizurámért. nem teszem fel ide, fenn van a facebookon. ha nem vagy fenn, kedves olvasóm... nos, ejnye. haladj a korral. ma este is micsoda parti volt odafenn az OVB-sorállás-kampánycsend-satöbbi miatt. aztán elült ez is, csendesen becsempésztem új hajamról készült képeim a newsfeedre, aztán mindenki elment aludni, hogy a hamarosan virradó héten annál lelkesebben gyilkolhassanak minket a választási eredmények elemzésével.

szórakoztató volt, azt kell mondjam. köszönjük, Magyarország.