élménybeszámoló következik. történt volt ugyanis urunk kétezer-tizedik évének április tizenhetedikei napján, hogy a budapesttől nyugatra élő móderek - akik egyébként el sem hinnétek, milyen rémisztően sokan vannak - egy grandiózus fekete ünnepre gyűltek össze, mint a... hordalék. fekete ünnep, mint olyan egyébként minden olyan buli, ahol Mode és Mode-közeli zenék szólnak - igen, mert azt szeretjük, bármily korszerűtlen - és ahol ennek megfelelően varjaknak öltözött embersereglet verődik össze. jómagam ugyan már nagykorúságom régmúltba vesző beköszönte óta nem adok az efféle külsőségekre, és csak azért járok feketében, mert slankít meg mert menő - de rém szórakoztat, amikor felnőtt emberek kardinális önreprezentációként értelmezik a gyakorlott szemlélő számára jól beazonosítható szimbólumokat, úgymint: bakancs, fekete anyagok (nem baj ha kopott, a perwoll black magic nem menő), különféle Mode-szimbólumok ruhán, ékszeren, frizurán. nem bántás: tényleg tetszik. én nem csinálom, de csak mert az azt feltételezné, hogy túlterjedt személyiségemből beáldoznék valamit a kulturális szignálok devotee-oltárán. (devotee: Mode-közeli szó ismét, a Songs of Faith and Devotion album megjelenése óta használatos, elkötelezett, hithű rajongót jelent) eszemben sincs. annál nagyobb nekem az egóm. :D
elábrándoztuk tehát magunkat a felvonulási térig, árnyékra vetődtünk az időkerék tövében hárman pest-vonzáskörzeti fekete sereges barátnéimmel, és serényen pillogva körbe vártuk az emberek érkeztét. Angie kapott némi szervezői - pontosabban inkább ember-összeterelői - szerepet, így ő szorgosan nyomogatta a telefonját. lassan szállingóztak a célhoz az emberek. így kommunikációtudományi ismereteim birtokában még szórakoztatóbb felkutatni a sokszor nem éppen nüansznyi jeleit annak, hogy egy ember, igen, mihozzánk tartozik. így gyűltünk össze. kulturális szignáljaink olyan izgalmasak voltak, hogy egy turistapár kamerája inkább a zseniális fotós Judy haját értékelte a világörökség részének, s inkább azt rögzítette a tér helyett. a fiatalok - na, azért nem annyira, csaknem mindenki idősebb volt nálam - már itt, a fák alatt elkezdték megalapozni a hangulatot különféle gyógyitalokkal. nos, a kisebb zavar után a helyszínre érkező banánsárga buszunkon a hangulat ennek megfelelően alakult. (ismét szemiotikai elemzés: a 'banánsárga' szó jelentéssel bír Moder körökben, mióta Andy Fletcher "billentyűs" koncert közben nem átallott banánt kajálni - majd, miután a felvétel természetesen kikerült a youtube-ra, öniróniáját bizonyítandó egy hatalmas, felfújható banánnal a szintetizátorán csinálta végig a turnét.) elindultunk hát, én a magam részéről a Budapest határát jelző táblát választottam a borom felbontásának határállomásának. kis hiba: zene senkinél nem volt olyan elmaradott formátumban, mint CD. így tatabányáig kénytelenek voltunk egy ideig a rádió agyzsibbasztó tartalmaival beérni, míg a tüneményes söfőrünk fel nem ajánlotta CD-tokját, melyből végül egy George Michael került elő, pótszernek megtette. a tatabányai mekinél jött izgalomba a társaság, amikor gyors kajazsákmányolás után csatlakozott hozzánk a kedvenc csajaimból álló best of tatabánya group. (plakátjuk is volt ám :D) és a zenék, amiket hoztak. :D
haladtunk tovább bele a naplementébe. van azért egy hangulata, ahogy az autópályán teper egy busznyi magamfajta elmeháborodott. a tatabányai csajok hoztak magukkal valamit, amitől Hamvas Béla, Dionüszösz és valamennyi valaha élt borász ringlispílként forog a sírjában: tetra-pakba csomagolt, csapolható, dobozos bort. jól csúszik, finom :) Melics, a tatabányai kincsesláda mixerlány csapol. emlékkép no1: megszólal a Policy of Truth című klasszikus, Niki nevű sereg-tagunk nagy kedvence. ötlet: hívjuk fel Nikit! megtörtént. szegény... ordítottuk a szöveget a telefonba. (itt megjegyzés ismét: 1988-ban a Depeche Mode menedzsmentje előállt az ötlettel, hogy forgatnak egy afféle road moviet arról, ahogy x számú kiválasztott rajongó egy turnébusszal végigköveti a zenekart amerikai turnéján, mely a pasadenai Rose Bowl stadionban végződött. a turné során kedves és izgalmas képsorok születtek, bepillantást engedve ebbe az életmódba, a film persze tartalmazta az azóta legendássá vált hetvenezer fős rose bowl-beli koncertet is. hogy miért legendás? itt váltak stadionzenekarrá a fiúk. miért fontos itt? nos, az elkészült film a 101 címet viselte, ami Moder körökben szintén jelentésteli szó. 101, mert a turné 101. állomása volt a rose bowl. és itt azért fontos, mert véleményem szerint a múlt szombati buszozásunk maximálisan kimerítette A Magyar 101 fogalmát.)
történt aztán, hogy a fotós Judy olykor előre jött, kattintgatta a gépét. aztán előrejött egy legény hogy addig-meddig zaklassa meg ölelgesse szegény Judyt, míg az végül nekiesett a söfőrnek, aki áttért a másik sávba - szerencsére nem jött semmi, történhetett volna komoly baleset. némi hangos anyázás után sikerült rávenni a már önmagán túllévő részegségi fokú legényt, hogy húzzon hátra szélsebesen, és továbbhaladtunk. igen ám, amíg ki nem derült, hogy baj van. a váltó egy szaténkombiné könnyedségével libegett ugyanis a sofőr mellett. nagyon úgy tűnt, hogy amint Judy nekiesett a sofőrnek (ergo a mellette lévő váltónak is), eltört benne valami, és működésképtelen. leálltunk. mindenki pisiszünet, svédtorna, jókedély. míg ki nem derült, hogy 2 óra várakozás előtt állunk, várjuk a szerelőt, és a pestről utánunk indított pótbuszt, ugyanis nem tudunk sebváltó nélkül továbbmenni. a hangulat itt is még egyben maradt - volt már az alkoholszint azon a szinten. kisebb konfliktusmenedzselés következett részemről, amikor gyakorlatba fordítva egyetemi tudásomat meg kellett győzzem a sofőrt illetve még pár szervezőt, hogy talán mégse verjék péppé a balesetet okozó - ám a felelősséget kurvaanyázással hárító - legényt. de sikerült, és senki nem vert meg senkit. és mivel a Móder olyan állatfaj, ami túlélte a 80-as évek vizuálisan romboló hatású divatőrületeit, Martin nőiruha-mániáját, Dave drogügyeit, Alan kiválását, azaz egy általánosan magas túlélő-képességgel bír, így persze ebben a helyzetben is megtalálta a nép a lehetőséget. a busz oldalában, az autópálya mentén dekkolva az esemény a Party a Pusztában, avagy a Susnyás-beli Depeche Woodstock néven vonul be a zenetörténetbe. segítségünkre volt tetemes mennyiségű szesz és a modern technika: mobiltelefonról nyomtuk a zenét és gátlástalanul buliztunk a csalitos mentén. fotók a facebookon :D emlékkép no2: a busz csomagtartójába - ismeretlen okból - szép sorjában becsüccsent a Fekete Sereg valamennyi jelenlévő tagja. csak én nem. nem volt már hely. megoldás? Lola!!! gyere, feküdj keresztbe rajtunk!!! hm... gyors mérlegelés... OKÉ! fényképek készültek, de még egy sem jutott vissza hozzám, aminek egyelőre örülök, ám félő, hogy később, ha egyszer híres leszek, majd valaki visszaél vele. előre szólok: mindent tagadok!
itt a hangulat némiképp összefolyik: különféle színű koktélok járnak körbe ásványvizes palackban, különféle bulikból ismert arcokhoz kötünk neveket (öt egész percre, amikor is elfelejtjük), poénkodunk, a sereg-lányok sikertelenül megpróbálnak rávenni, hogy stoppoljak a frissen vásárolt vörös szatén fűzőmben (bikavadítóan szexi) táncolunk, az izlandi vulkán által vörösre festett naplementét fotózzuk, egy gondolat tér vissza konstansan: istenem, a fényképeket nem akarom látni! emlékkép no3: személyautó áll meg a táncterünkként szolgáló útszélen. mint kiderül, a szerelő, Balázs érkezik. a tömeg a koncerteken begyakorolt egységben skandálja a nevét. a szerelő irul-pirul, de dolgozik, mi bulizunk tovább. aztán hír jár körbe: nem kell megvárnunk a pótbuszt: Balázs sikerrel járt, és megszerelte a váltót! Ismét a nevét skandáljuk hosszú percekig, és vastapssal jutalmazzuk. majd visszaáradunk a buszra, és itt végtelen népszerűségre teszek szert, amikor kiderül, hogy egyedüli emberként a buszon, nekem még van szeszem, fél üveg rosé formájában, körbejár, szól a zene, hangosak és idegesítőek vagyunk (legalábbis a busz 3db józan tagja számára minden bizonnyal, ismét köszi a türelmet, Angie, Macsus, sofőrbácsi), éneklünk, beszélgetünk, repesve várjuk következő állomásunkat, győrt, ahol csatlakozik az ottani group, és minden lázadozó feltöltheti alkoholkészleteit. nekem már nem hiányzik, köszi, jól vagyok ;) azért Győrben mindenki megpihen (értsd: pisil), majd továbbhaladunk célunk, szombathely felé. az út további része ugyancsak összefolyik...
aztán hopp, megjöttünk. szombathely, bulihelyszín, seregünk legifjabb tagja is csatlakozik, Kesik tesz egy fontos bejelentést (amit ugyan már tudok, de akkor is, ááá), és koncert (tribute, de jó tényleg. Populär is volt) és buli. ezt itt nem részletezném - el lehet képzelni: buli földön és színpadon, bunkók kezeinek söprögetése testemről, fények, testek összetekeredése, csuromvíz a hajam, és folyton repked - szeretem rázni - jobb combizmom azóta is görcsben van a csípőkörzésektől. minden szimbolika a helyén: reach out and touch your own... satöbbi. aztán tőlem szokatlanul hosszabb időre eltűntem, leültem megpihenni egy meglepően értelmes fiatalember mellé. aki ugyan szintén nem volt szomjas már, de legalább szakmabeli, aztán jót dumálunk értelmes témáról. néha otthagytam, elmentem ropni egyet. pirospont a DJ-nek a Eurithmicsért. arra konkrétan emlékszem. jó volt, na. barátok, ismerős arcok itt is - ott is, a tolakodóbb hímeket decensen elhajtottam, párok tekeredtek egymásra, mindenki örült valaminek. itt már nem ittam, csak vizet. aztán valahogy reggel lett. a bulihely ablaka derengeni kezdett, és minket összeszedett anyánk, Angie. azért a dj-nek volt képe akkor betolni a nótámat (Nodisco, 1981), amikor már távozni kellett, és kinn vártuk a többieket. hát nem átallottam a bejárat előtt, odakinn táncolni még egy utolsót - amikor már mindenki más alig állt a lábán, az enyémbe még boogie volt, ahogy ezt valaki meg is jegyezte. aztán a busz is megjött, felözönlöttünk, kis musical-etűd után szunnyadoztunk picit. emlékkép no4: mindenkin napszemüveg. napszemüveg ilyen jót még nem tett embereknek... aztán győr, népünk egy része leszállt, aztán tatabánya, meki ismét, haldokló kajavadászat, tatabányai szerelmeim elmentek haza. mi meg tovább. már nem bírtunk aludni sem, inkább a holtfáradt és holtfárasztó szövegeinket nyomattuk pestig... rettenetesek voltunk. aztán felvonulási tér, aztán kis séta még a hülye vivicittá miatt, a blaháig, aztán koli, zuhany, ágy, izomláz...
see you next time!!!
vizuális dokumentáció az említett Judy oldalán, enjoy!
I saw you in the picture
I saw you play the part
This ain't nodisco
There's a thousand watching you
You take this too far
This ain't nodisco
Sometimes when I wonder if you're taking a chance
This ain't nodisco and you know how to dance
Move me disco, baby don't you let go
This ain't nodisco
Part one act one
Everyone pretend
This ain't nodisco
This is more a story
And we're reaching the end
This ain't nodisco
Always makes me happy when you're taking a chance
This ain't nodisco and you know how to dance
Move me disco, baby don't you let go
This ain't nodisco
I saw you in the picture
I saw you play the part
This ain't nodisco
There's a thousand watching you
You take this too far
This ain't nodisco
Sometimes when I wonder if you're taking a chance
This ain't nodisco and you know how to dance
Move me disco, baby don't you let go
Move me disco, baby don't you let go
Move me disco, baby don't you let go
This ain't nodisco
elábrándoztuk tehát magunkat a felvonulási térig, árnyékra vetődtünk az időkerék tövében hárman pest-vonzáskörzeti fekete sereges barátnéimmel, és serényen pillogva körbe vártuk az emberek érkeztét. Angie kapott némi szervezői - pontosabban inkább ember-összeterelői - szerepet, így ő szorgosan nyomogatta a telefonját. lassan szállingóztak a célhoz az emberek. így kommunikációtudományi ismereteim birtokában még szórakoztatóbb felkutatni a sokszor nem éppen nüansznyi jeleit annak, hogy egy ember, igen, mihozzánk tartozik. így gyűltünk össze. kulturális szignáljaink olyan izgalmasak voltak, hogy egy turistapár kamerája inkább a zseniális fotós Judy haját értékelte a világörökség részének, s inkább azt rögzítette a tér helyett. a fiatalok - na, azért nem annyira, csaknem mindenki idősebb volt nálam - már itt, a fák alatt elkezdték megalapozni a hangulatot különféle gyógyitalokkal. nos, a kisebb zavar után a helyszínre érkező banánsárga buszunkon a hangulat ennek megfelelően alakult. (ismét szemiotikai elemzés: a 'banánsárga' szó jelentéssel bír Moder körökben, mióta Andy Fletcher "billentyűs" koncert közben nem átallott banánt kajálni - majd, miután a felvétel természetesen kikerült a youtube-ra, öniróniáját bizonyítandó egy hatalmas, felfújható banánnal a szintetizátorán csinálta végig a turnét.) elindultunk hát, én a magam részéről a Budapest határát jelző táblát választottam a borom felbontásának határállomásának. kis hiba: zene senkinél nem volt olyan elmaradott formátumban, mint CD. így tatabányáig kénytelenek voltunk egy ideig a rádió agyzsibbasztó tartalmaival beérni, míg a tüneményes söfőrünk fel nem ajánlotta CD-tokját, melyből végül egy George Michael került elő, pótszernek megtette. a tatabányai mekinél jött izgalomba a társaság, amikor gyors kajazsákmányolás után csatlakozott hozzánk a kedvenc csajaimból álló best of tatabánya group. (plakátjuk is volt ám :D) és a zenék, amiket hoztak. :D
haladtunk tovább bele a naplementébe. van azért egy hangulata, ahogy az autópályán teper egy busznyi magamfajta elmeháborodott. a tatabányai csajok hoztak magukkal valamit, amitől Hamvas Béla, Dionüszösz és valamennyi valaha élt borász ringlispílként forog a sírjában: tetra-pakba csomagolt, csapolható, dobozos bort. jól csúszik, finom :) Melics, a tatabányai kincsesláda mixerlány csapol. emlékkép no1: megszólal a Policy of Truth című klasszikus, Niki nevű sereg-tagunk nagy kedvence. ötlet: hívjuk fel Nikit! megtörtént. szegény... ordítottuk a szöveget a telefonba. (itt megjegyzés ismét: 1988-ban a Depeche Mode menedzsmentje előállt az ötlettel, hogy forgatnak egy afféle road moviet arról, ahogy x számú kiválasztott rajongó egy turnébusszal végigköveti a zenekart amerikai turnéján, mely a pasadenai Rose Bowl stadionban végződött. a turné során kedves és izgalmas képsorok születtek, bepillantást engedve ebbe az életmódba, a film persze tartalmazta az azóta legendássá vált hetvenezer fős rose bowl-beli koncertet is. hogy miért legendás? itt váltak stadionzenekarrá a fiúk. miért fontos itt? nos, az elkészült film a 101 címet viselte, ami Moder körökben szintén jelentésteli szó. 101, mert a turné 101. állomása volt a rose bowl. és itt azért fontos, mert véleményem szerint a múlt szombati buszozásunk maximálisan kimerítette A Magyar 101 fogalmát.)
történt aztán, hogy a fotós Judy olykor előre jött, kattintgatta a gépét. aztán előrejött egy legény hogy addig-meddig zaklassa meg ölelgesse szegény Judyt, míg az végül nekiesett a söfőrnek, aki áttért a másik sávba - szerencsére nem jött semmi, történhetett volna komoly baleset. némi hangos anyázás után sikerült rávenni a már önmagán túllévő részegségi fokú legényt, hogy húzzon hátra szélsebesen, és továbbhaladtunk. igen ám, amíg ki nem derült, hogy baj van. a váltó egy szaténkombiné könnyedségével libegett ugyanis a sofőr mellett. nagyon úgy tűnt, hogy amint Judy nekiesett a sofőrnek (ergo a mellette lévő váltónak is), eltört benne valami, és működésképtelen. leálltunk. mindenki pisiszünet, svédtorna, jókedély. míg ki nem derült, hogy 2 óra várakozás előtt állunk, várjuk a szerelőt, és a pestről utánunk indított pótbuszt, ugyanis nem tudunk sebváltó nélkül továbbmenni. a hangulat itt is még egyben maradt - volt már az alkoholszint azon a szinten. kisebb konfliktusmenedzselés következett részemről, amikor gyakorlatba fordítva egyetemi tudásomat meg kellett győzzem a sofőrt illetve még pár szervezőt, hogy talán mégse verjék péppé a balesetet okozó - ám a felelősséget kurvaanyázással hárító - legényt. de sikerült, és senki nem vert meg senkit. és mivel a Móder olyan állatfaj, ami túlélte a 80-as évek vizuálisan romboló hatású divatőrületeit, Martin nőiruha-mániáját, Dave drogügyeit, Alan kiválását, azaz egy általánosan magas túlélő-képességgel bír, így persze ebben a helyzetben is megtalálta a nép a lehetőséget. a busz oldalában, az autópálya mentén dekkolva az esemény a Party a Pusztában, avagy a Susnyás-beli Depeche Woodstock néven vonul be a zenetörténetbe. segítségünkre volt tetemes mennyiségű szesz és a modern technika: mobiltelefonról nyomtuk a zenét és gátlástalanul buliztunk a csalitos mentén. fotók a facebookon :D emlékkép no2: a busz csomagtartójába - ismeretlen okból - szép sorjában becsüccsent a Fekete Sereg valamennyi jelenlévő tagja. csak én nem. nem volt már hely. megoldás? Lola!!! gyere, feküdj keresztbe rajtunk!!! hm... gyors mérlegelés... OKÉ! fényképek készültek, de még egy sem jutott vissza hozzám, aminek egyelőre örülök, ám félő, hogy később, ha egyszer híres leszek, majd valaki visszaél vele. előre szólok: mindent tagadok!
itt a hangulat némiképp összefolyik: különféle színű koktélok járnak körbe ásványvizes palackban, különféle bulikból ismert arcokhoz kötünk neveket (öt egész percre, amikor is elfelejtjük), poénkodunk, a sereg-lányok sikertelenül megpróbálnak rávenni, hogy stoppoljak a frissen vásárolt vörös szatén fűzőmben (bikavadítóan szexi) táncolunk, az izlandi vulkán által vörösre festett naplementét fotózzuk, egy gondolat tér vissza konstansan: istenem, a fényképeket nem akarom látni! emlékkép no3: személyautó áll meg a táncterünkként szolgáló útszélen. mint kiderül, a szerelő, Balázs érkezik. a tömeg a koncerteken begyakorolt egységben skandálja a nevét. a szerelő irul-pirul, de dolgozik, mi bulizunk tovább. aztán hír jár körbe: nem kell megvárnunk a pótbuszt: Balázs sikerrel járt, és megszerelte a váltót! Ismét a nevét skandáljuk hosszú percekig, és vastapssal jutalmazzuk. majd visszaáradunk a buszra, és itt végtelen népszerűségre teszek szert, amikor kiderül, hogy egyedüli emberként a buszon, nekem még van szeszem, fél üveg rosé formájában, körbejár, szól a zene, hangosak és idegesítőek vagyunk (legalábbis a busz 3db józan tagja számára minden bizonnyal, ismét köszi a türelmet, Angie, Macsus, sofőrbácsi), éneklünk, beszélgetünk, repesve várjuk következő állomásunkat, győrt, ahol csatlakozik az ottani group, és minden lázadozó feltöltheti alkoholkészleteit. nekem már nem hiányzik, köszi, jól vagyok ;) azért Győrben mindenki megpihen (értsd: pisil), majd továbbhaladunk célunk, szombathely felé. az út további része ugyancsak összefolyik...
aztán hopp, megjöttünk. szombathely, bulihelyszín, seregünk legifjabb tagja is csatlakozik, Kesik tesz egy fontos bejelentést (amit ugyan már tudok, de akkor is, ááá), és koncert (tribute, de jó tényleg. Populär is volt) és buli. ezt itt nem részletezném - el lehet képzelni: buli földön és színpadon, bunkók kezeinek söprögetése testemről, fények, testek összetekeredése, csuromvíz a hajam, és folyton repked - szeretem rázni - jobb combizmom azóta is görcsben van a csípőkörzésektől. minden szimbolika a helyén: reach out and touch your own... satöbbi. aztán tőlem szokatlanul hosszabb időre eltűntem, leültem megpihenni egy meglepően értelmes fiatalember mellé. aki ugyan szintén nem volt szomjas már, de legalább szakmabeli, aztán jót dumálunk értelmes témáról. néha otthagytam, elmentem ropni egyet. pirospont a DJ-nek a Eurithmicsért. arra konkrétan emlékszem. jó volt, na. barátok, ismerős arcok itt is - ott is, a tolakodóbb hímeket decensen elhajtottam, párok tekeredtek egymásra, mindenki örült valaminek. itt már nem ittam, csak vizet. aztán valahogy reggel lett. a bulihely ablaka derengeni kezdett, és minket összeszedett anyánk, Angie. azért a dj-nek volt képe akkor betolni a nótámat (Nodisco, 1981), amikor már távozni kellett, és kinn vártuk a többieket. hát nem átallottam a bejárat előtt, odakinn táncolni még egy utolsót - amikor már mindenki más alig állt a lábán, az enyémbe még boogie volt, ahogy ezt valaki meg is jegyezte. aztán a busz is megjött, felözönlöttünk, kis musical-etűd után szunnyadoztunk picit. emlékkép no4: mindenkin napszemüveg. napszemüveg ilyen jót még nem tett embereknek... aztán győr, népünk egy része leszállt, aztán tatabánya, meki ismét, haldokló kajavadászat, tatabányai szerelmeim elmentek haza. mi meg tovább. már nem bírtunk aludni sem, inkább a holtfáradt és holtfárasztó szövegeinket nyomattuk pestig... rettenetesek voltunk. aztán felvonulási tér, aztán kis séta még a hülye vivicittá miatt, a blaháig, aztán koli, zuhany, ágy, izomláz...
see you next time!!!
vizuális dokumentáció az említett Judy oldalán, enjoy!
I saw you in the picture
I saw you play the part
This ain't nodisco
There's a thousand watching you
You take this too far
This ain't nodisco
Sometimes when I wonder if you're taking a chance
This ain't nodisco and you know how to dance
Move me disco, baby don't you let go
This ain't nodisco
Part one act one
Everyone pretend
This ain't nodisco
This is more a story
And we're reaching the end
This ain't nodisco
Always makes me happy when you're taking a chance
This ain't nodisco and you know how to dance
Move me disco, baby don't you let go
This ain't nodisco
I saw you in the picture
I saw you play the part
This ain't nodisco
There's a thousand watching you
You take this too far
This ain't nodisco
Sometimes when I wonder if you're taking a chance
This ain't nodisco and you know how to dance
Move me disco, baby don't you let go
Move me disco, baby don't you let go
Move me disco, baby don't you let go
This ain't nodisco
