HTML

a blog

___a figyelem. akarom, félem. imádom____ a szerző: túl önreflektív, túl harmonikus, túl szenvedélyes. körúti kis vörös.

fonal

körúti kis vörös 2010.11.14. 00:22

két hónapja nem írtam, atyaisten.
mondjuk volt dolog elég, de azért ez mégis az én hibám, merthogy épp írhattam volna. de másabb az életmódom, valahogy nem kedvez annak, hogy pötyögni kezdjek, ahhoz asztal kell. persze most sincs - de már nagyon illő, meg kell is. nekem is kell.
mik voltak, lássam.

óóó, a születésnapom. hát az valami hihetetlen volt, elég ciki hogy nem írtam meg, mert ha most teszem, na az egy hosszú bejegyzés lesz. take a shot.
kezdjük a legfontosabbal: borzasztó hogy milyen csodálatos emberek a barátaim. jó, persze, szokásom mondani hogy sosem volt még meglepibulim, és mindig is szerettem volna egyet, de sosem gondoltam hogy kapok is egyet. na, nem is, mert kettőt kaptam egyszerre. én már csak így adom elő. úgy volt hogy szombaton buli volt, naaaaagynagy Depeche buli a diesel klubban, és én azt már jóval korábban kitaláltam hogy mivel az éjféltől már az én szülinapom, így természetes hogy ott a helyem. előtte Lacámmal volt megbeszélve egy jó kis hajfestés, az meg is volt. hülyített ott közben a kis mocsok, hogy majd Kriszta a bulira tud csak jönni merthogy még otthon csinálja a munkahelyi dolgait. úgy volt megbeszélve hogy megyünk át Judyhoz és onnan, együtt megyünk át a népligethez, ahol a buli volt. így is lett, hajfestésem után átdöcögtünk Judyhoz, közben felkaptam a Móni barátnémat aki Szegedről képviseltette magát a rendezvényen. Judy elénk jött, a kis hamis, és így történt az hogy beengedett minket, mondván, menjek előre, na de a szobában fény fogadott, és Kriszta, és egy torta, tűzijátékkal a tetején. innentől kezdve egy merő bőgés az egész, meghatódtam nagyon, bőgtem mint egy óvodás. kaptam sok mindent, sírva röhögőset, de tényleg, merthogy még tartott a sírdogálás, de már röhögtem az állatságaikon. betegek.
utána buli volt, satöbbi, tánci, iszogatás alig (rémesen tré hely ez a diesel, éjfélre kifogytak a borból) kicsit összekeveredtek az elemeink egyik fiatal(?)emberrel a társaságból. rémes, hogy még mindig élvezem a kis gonosz kínzójátékaimat. ez a megérinthetsz de csak egy pillanatra, megcsókolhatsz, de csak éppen az ajkamat érintve. bámulhatsz elvarázsolva, de csak villanásokra nézek vissza rád. kedves este volt.
másnap meg régesrégi barátnőm, Titi meglepi-szülinapjára szerveződtem be, merthogy ő meg én egyazon napon ünneplünk egyébiránt. kis társaságunk neki is egy meglepetést akart volna szervezni, igen ám, de csak úgy szimplán nem lett volna elég stílusos, így aztán Lacám jól kizárta magát a meglepetés helyszínéül szolgáló lkaásból, a Tita barátjának a lakásából. így aztán az a vicces helyzet állt elő, hogy maga az ünnepelt ment haza az ő pótkulcsáért, és ő engedett be mindenkit a saját meglepetéspartijára. mondjuk tekintve hogy ez egy csupa elvont művészből álló társaság (képzősök és zenészek gyülekezete voltunk), a dolog még érthető is, így tényleg kellőképpen avantgárdra sikeredett a meglepetés. a buli is szuper volt, jó kis népség ez, szeretem :)
és a sunyi barátaim... Tita barátja kb 2 és fél percre lakott tőlem (még akkor, azóta nem, erről később) és hogy akor Lacáék még felugranának a hajfestőscuccokért. és akkor már megint. nyitom az ajtót, és torta és tűzijáték, csak jelen esetben Edit ugrándozott ott mellette. :)
na, így lett nekem egy szülinapomon két meglepetésbulim egymás után, merthogy mindegyik barátom ott akart lenni, és ez csak két napon volt megoldható. ja, persze itt, a második alkalommal ugyanúgy besírtam, meg minden, ebben nem volt eltérés. nagyon jó volt, nem is értettem, hogy miért kapom, meg hogy megérdemlem-e, de tagadhatatlanul a legboldogabb születésnap.

aztán mi?
ööö, lakáskeresés. jáááj, az volt a színtiszta rettenet. merthogy a fehérvári úti lakást egy kisebbre, jobb beosztásúra, olcsóbbra akartuk cserélni, így nagy kínokat okozva a főbérlőnknek felmondtuk az ottani szerződésünket (-->két és fél óra meglehetősen férfiatlan önsajnáló nyavalygás egy ötvenes meglett férfiembertől) és új albérlet keresésébe fogtunk. hát mit mondjak nem volt egyszerű. voltunk mindenfélében, csak simán egérlyukméretű lakásban - másfélszoba-hallosnak hirdették -; voltunk cukiaranyos ám szintén mikroszkopikusban kinn a halálfaszán a ligetnél, voltunk a színtiszta szocreálban... voltunk egy helyen, amit a legrosszabb ellenségemnek is legfeljebb gyilkos dühömben kívánnék. drága istenem, olyan környék, hogy félő volt, hogy nem jutunk haza, ellenben gyümölcsöző karriert építünk az ukrán szexiparban mint emberkereskedők áldozatai. olyan ház... hogy a penetráns pisi-kaka- és lábszagú lépcsőházban haladva megtárgyaltuk Edittel hogy azért is jó hogy nem liftezünk, mert úgyis ez az első és utolsó alkalom hogy feljövünk ezeken a lépcsőkön. éééés ollllyan lakás. drága búzakenyér. legyen elég annyi hogy megtárgyaltuk hogy inkább betegre dolgozzuk magunkat, csak ne kelljen ilyen helyre költöznünk. és aztán, egy héttel azelőtt amikorra mi nagyjából elképzeltük a költözést, megmérgelődtem magam, hogy sose lesz lakásunk, és egy munkás csütörtök késő délutánján még utoljára nekiestem a kilencedik kerületi hirdetéseknek. leküzdve az ellenérzéseimet az este hat utáni telefonálással kapcsolatosan még gyorsan felhívtam egy homályos, mini, gyenge minőségű fényképei ellenére ígéretesnek tűnő ráday utcai lakás kontaktját. tetszett amit mondott, meg is beszéltünk egy esetleges megtekintést a következő napra. és másnap hívott is az ingatlanos a pontosításért, és amikor kimondta a házszámot, majdnem leestem a melóhelyen a székemről. a házszámból ugyanis kiderült számomra hogy a kérdéses lakás éppen abban a háztömbben van amelyiket én úgy kinéztem magamnak kb két évvel korábban, amikor a ráday utcai koliban laktam. éreztem hogy ez lesz az, és ez is lett. beléptünk a lakásba aznap este és szerelem lett első látásra. minden jó benne, minden pont olyan amilyet akartunk. az álmunk ugyanis az volt hogy találjunk egy kádas, erkélyes, urambocsá klímás lakást. na, ez háromból hármas. a kis drága :)a klíma bele sem volt írva a hirdetésbe, csak amikor megnéztük, akkor tűnt fel. áááá, még másnap lefoglalóztuk, két hét múlva beköltöztünk. most itt lakunk már két hete, és szeretjük nagyon. épp most kellett írnom kis esszét egyetemre a lakásunk előnyeiről-hátrányairól, és akárhogy is, csupán egyetlen hátrányt tudtam találni, ti. annyit, hogy sosem süt be közvetlenül a nap a lakásba. merthogy u alakú az épület, és leárnyékolják egymást. nem sötét ennek ellenére, csak épp direkt napfény nem tűz be sosem. de gyönyörű, kis kincsesdoboz, jó magas, tipikus pesti ház, picike, így a rezsije sem egy nagy cucc, tök jó a fűtésrendszere, és a lakbér is oké, összességében ugye olcsóbbra is jövünk ki, mint a fehérvári úton. mindenoké. épp ma bafftunk el egy kisebb vagyont az ikeában még pár apróságra, kiegészítőkre. még mindig kell persze pár cucc, kisebb-nagyobb, router, edénycsöpögő, ilyesmi szórásban :D

mit meséljek még? kaptam egy jó kis megbízást az egyetemtől, jó pénzért kell kutatási munkát végezni, öröm, boldogság, pláne most, hogy a telefonos munkában szopatnak minket mint a torkosborzot. mostmár keresgélek megint, rendes, szakmait, mert kell, mert előre kell gondolkodnom, idén kiforog az egyetem hacsak nem szerkesztek valami kis elhúzódást szakdoga-ügyben, és szeretnék viszonylagos nyugalommal kilépni a munkaerőpiacra, effektíve a lehetetlent: a padból a munkahelyre. és ahogy az univerzum munkálkodik, jönnek is a jó dolgok, látván, hogy szükségem van rá, és keresem, be is jött egy kis BrainExpress is. ők mindig akkor jönnek, amúgy komolyan, mintha éreznék, amikor a legnagyobb szükségem van rájuk. és egyébként is, minden irányban mozgósítottam a kapcsolataimat, hátha sikerülne valami értelmes szakmai munkát beszerezni, fizetésért, minden. merthogy mostmár komolyan kell tervezgetni az anyagi életemet, mivel komoly, felnőtt, átgondolt jószágként pénzügyi szakértőm is lett, nicsak, hova nem jutok :D bizony, lett megtakarításom, lesz majd még biztosításom is, picit később, most azzal még várok, amíg ez a munkám körüli katyvasz lenyugszik.

így mennek a dolgok. úgy élünk Edittel, mint egy elcseszett házaspár, reggel aki kel, főz kávét, mit hozzak neked a boltból, szivem? ésatöbbi, Kriszta szerint frankón azért nincs pasink, merthogy be van töltve ez a fajta űr az életünkben, ezért aztán nem sugározzuk ki magunkból hogy akarnánk valakit. xDDD pedig akarunk, nagyon is, csak éppen ettől függetlenül jól kijövünk. asszony :D

szerelem? az nem jön. vagy jön, de olyasmi sebességgel, mint a négyes metró. addig utazom máshogyan.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://szegyellosexhibicionista.blog.hu/api/trackback/id/tr844340873

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása