mozaikokból, szilánkokból, lebbenésnyi képekből, pár hetes, pár napos, tegnapi, mindegy is mikori emlék-tremolókból egybegyúrt massza. a kicsit-, a majdnem-, és a hátha amorf sógyurmájává alakultok ebben az írásban, hogy emléketek a felismerhetetlenség nyugtató párájában, de mégis - fennmaradjon.
ünnep, boldog gondtalanság, sodródás. az addig félszeg figurából, ahogy eldöntöd, kellek, férfiba, irányítóba váltasz - meglep határozottságod, ó, végre, hát mégis itt vagy, tesztoszteron, te hiánycikk, légy üdvözölve. megfogsz, húzol, viszel, döntesz, irányítasz - emancipáció, ugyan már! van az a helyzet, amikor így helyes ez, és boldogan vagyok egy kicsit a passzív.
másnap picit hámlik, érzékeny az államon, az ajkaim körül a bőr. szórakozottan cirógatom meg néha, gyakran. beharapom az ajkam, puhább, mint máskor, szinte érzem a tegnapi ízünket. összerezzenek. finom. nem méz, nem dió, nem rózsa, nem barack, ugyan már, hazugok a versek. emberízünk van. igazi ízünk van, sós kicsit, mintha a bőrön átérződne a vér íze, gazdag íz, a csontok, az izmok, a zsigerek, a nyirok ízeiből keveredve. jó.
csiklandozza a gerincemet az emlék, az illatodról, a csontjaid, az izmaid formáiról, az ajkaidról, ahogy szúr picit a - mindig imádtam - bajuszod-szakállad, a kezedről, ahogy - nem is tudtam, hogy ez ennyire izgató - a hajamba markol. összesodródtunk. nincs közöttünk se vonzás, se kémia, nem érdekellek, nem érdekelsz. nem beszélsz, csak néha rám meredsz, és hitetlen fejcsóválással sóhajtasz egy nagyot. nem hiszel el, ugye? ne is.
ó, és a tökéletes. majdnem. a tökéletesen megvalósított fantáziák, beteljesített vágyálmok, elszabadult képzelet. majdnem. a fojtogató sóvárgás, lehunyt szemekkel, kínlódik a vágyban a test, nem vagyok ott, nem vagy itt. még nem vagy itt. majdnem. a felszabadító őszinteségben, titoknélküliségben a kötelék, új utak, a megértés felé, mindkettőnknek. majdnem. korláttalanul, fenntartás nélkül majdnem a tied az egész, az egész test. majdnem. a test, csak a test, se lélek, se szellem, a háromból két elemet meg sem érintheted. fáj, amikor rájössz. fájt volna, de csak majdnem. majdnem, majdnem, majdnem. vak, tehetetlen, buta gyönyörűségem, elbuktál, elbuktad, ezt a rideg szabályok mentén szervezett, pragmatikus, kockázatmentes játszmát. én is mondjuk. igen, majdnem, de nem.
és jó is, mert örvényleni kezd egy lassú szél. száraz erő. itt vagy, nem is tudom, honnan, és úgy keveredünk el egymásban, meglep, mert szándékolatlan, keresetlen. elkerülhetetlen. leküzdhetetlen mágnes. kényszerítő erők oldják ki a szorongásokat, helyére kerül a kéz a kézben, a bőr a bőrön, a szavak az igazságban, a félelmek a felszínen. és helyére kerül a közepén csókba torkolló mondat, és a súlyod is, felettem. és fürkészlek, és tanulok magamról - igenek, nemek, határok - és döntök, és ugrom a mélybe. és rettegek, csak most tudom meg, hogy valóban, testileg rettegek. új nekem, ismeretlen ez a félelem, és új, ismeretlen szégyenérzet borítja lángba az arcomat is, helló, te új vagy itt. szégyenem, ahogy az egyre több bőrfelület, ugyanúgy kerül napvilágra, és éppen úgy hámozod is le rólam, ahogy a ruhadarabokat finoman a földre ejted. miközben tanullak téged is, és vele a saját erőmet. nem tudom, látod-e - kétlem, kéjködfátyol mögül szól a hangod - , és hálás vagyok: nem kell látnod küzdelmeimet. néha felbukkansz a víz fölé és segítesz nem félni kicsit.
másnap. zaklatod az érzékeim. multiszenzuális poszttraumás kínzás. az ízed, az illatod, a hangod, az érintéseink, felületeket tanul a kéz, kemények, puhák, selymesek, durvák.
négyzetcentiméterenként változó illatok a bőrödön, térkép a tested. indigós. mert itt van az illatod, nem múlik el. de nem, nem is illat ez. az illat finomkodó, művi. a létezés formáinak, amelyekben szív dobog, egyiknek sem illata van. szaga. (életszaga.) ösztönlényi-ösztönléti szó. s elrontották, valami negatív, fertővel és gonoszsággal asszociált jelentéssel övezték ezt a szót valakik, és nem vagyok hajlandó elfogadni ezt. használom tehát így: itt van a szagod, nem múlik el. itt van az ajkamon, az ujjaimon - a bal kezem középső ujjának második ujjpercén van egy pont, ahol különösen erős - , mindenütt a bőrömön. kipárologlak. vagy csak az emlék tapad ennyire erősen? nem lehet itt még mindig, reggel fürdéskor a víz meg az a sok kence le kellett volna mossa. mégis itt van mindenütt, és huzigálja az idegszálaimat.
vissza, feléd, hozzád, beléd - személyes névmások halmazát vonatkoztatom rád, mindegyik működ(het)ik. nem lehet így dolgozni, a húsod vad, sós szagával az orromban lüktetve. a hangod sem, az sem segít itt a fülemben. lélegzet gyorsul, enyhül, kimarad, sóhajok, a néhány szó, könyörgés vagy utasítás, célratörő, akkurátus. és puha és otthonos - meglepsz, jó nagyon.
erők ellenünk, irántunk, igen, nem, igen.
kötélhúzás és kötéltánc.
de talán, hátha. vagy sem kicsit, sem majdnem, sem talán, sem hátha. csak egyetlen hangnyi névelő. lehetnél egyetlen hangnyi névelő.
