...volt ez a mai... eddig.

Mert még tart az aktuális bézéőrület és így a déli ébredést és wellnessfittness-koradélutánt követően hajónaplót és bárkahonlapot olvastam ólldéj.

Olvastam? Még mit nem. Talán nyálaztam.
Tudjátok, kétoldalról, lírai ívű ajkaim mellett csillámló vékony patakokban ömlött a nyálam ettől a félelmetes megragadó emberfeletti kisemberi szépséges csúnya ördög angyal ember állat gyermek apa kedves gonosz simogató ijesztő selyem durva idegen rokon barát felebarát idegenidegen otthonotthon egyedüli csoda férfitől...

Nem a gondosan visszafogott fogalmazványoktól Róla, melyekben _minden_részrehajlás_nélkül_ méltatják színészi-rendezői-emberi nagyságát.
Nem nem. De nem ám.

Az arca.
A szeme.
Az mindenféle dolgokat mesél... meséje szép és érdekes. Néhol vicces, néhol megható, de mindenütt igaz. Máramennyire álmodhatom azt a csodát, hogy valamennyit tapasztaltam süldő leánykorom művészeti képzésében az ember lelke és arcvonásai közti kapcsolat mibenlétéről és talán talán meg tudok ítélni egy-egy ismeretlen-ismerőst.

Mert tudom, hogy egyébként a klasszikus értelemben vett emberismeretem, hogy korábbi blogbejegyzésem idézzem, eldobható, mint a pillepalack. Révésszel szólva: "...még sosem értett meg az, akiben én hittem..." és a többi, ennek a sztorinak folyt.köv a Csalódásaim hiteles története című nagyobb lélegzetű egyszer-majd-csak megírásra kerülő tény-, lény-, és lélekfeltáró öntanulmányomban...(azaz nem most)

Régi musicalek dallamai villannak be most a képzeletembe.
Ostobácskák, mibenlétükből fakadóan, de könnyeztetők, ugyanezért.
Kicsit elrévedeztem, elálmodoztam, beteges eratomániámnak átadtam magam ezen a borongós téltavaszi napon... miért ne, olyan kényelmes és olyan nagyon szórakoztató?
Most, miközben írok, és tejóég, milyen gyorsan gépelek néha, az jár a fejemben, nini, milyen jó szájízű dolgokat is tudok írni néha... a tegnapi elcseszett filmismertetőm után persze ennyi kijár nekem, kopott író-friss olvasónak (hoppla, csak úgy asszociálok, mint a villám)

El kellene már küldenem Csillanyumnak néhány blogom, ahogy ígértem, ha el nem felejtem, mire befejezem mostani, számomra igen élvezetes - számotokra, olvasóim, annál kevésbe az - írásomat, talán meg is teszem.

Végig egy érdekes, az enyémre kicsit emlékeztető arckoponya-berendezkedés fut agyam művészmozijának vásznán (aztaaaaaaa, micsoda kép, neszeneked, Kosztolányi, írtál te ilyet?)
enyhén előreugró felső állkapoccsal, mint az enyém, meg a Hercegé, amitől az emberek ajkai alatt egy jelllegzetes árnyék alakul ki... nőknek nem túl előnyös ez az árnyék, bár az alsó ajak kicsit érzékibbnek tűnik általa, de egy férfi arcát édesen kölykössé varázsolja... s jól mutat rajta a borosta-bajusz... hmm, nyamnyam

(na tessék, egy analógia: Herceg és bézé arcszerkezete hasonló s még keresztnevük is ugyanaz)

Hát efféle elmélkedések szaladgálnak fejemben a magasművészetről való olvasgatás miatt, meg egy versötlet Kosztolányi Én szeretem a bús pesti népet című versének nyomán egy modern kori, metrónutazó szájberlíra... majd megírom.

Meg a nyócker. Róla (arról?) olvastam a Hajónaplóban és ugyanaz a hangulat jött le a cikkekből mint amit akkor érzek ha a Klinikák, Blaha, Könyves környéken járok... hogy ez a kicsit ijesztő, de nem a média/otthoniak véleménye szerinti gettóhangulat-rosszkörnyék-kerüld el-ne menj arra-szorítsd erősen a táskád... inkább a régi városrész hangulata idéződik fel bennem, amikor még inkább Jozefstadtnak hívták, mert szinte mindenki németül beszélt, amikor a Csókos asszony játszódott, amikor még konflissal meg lóvasúttal jártak és gázlámpák világítottak esténként a korzózók feje felett...

Ha egyetemi tanulmányaim alatt eljut odáig saját s családom anyagi helyzete és lakást bérelhetek valahol, tuti a nyóckerben veszek ki valamit, persze valahol közel a metróhoz és a nem túl balhés részén, engem is befolyásol persze a közvélemény, de pl a Klinikák metróállomás környékén egész patinás hangulatú hazak állanak és azokba nyilván a lakbér is kevesebb... a hangulat viszon térítésmentes juttatás.

Lassan elfáradok, s kezdem szégyellni is, hogy már órák óta itt ülök, holott csak a számlaegyenlegem érdekelt volna, de az internetbankot ez a gép nem bírja felfogni (merostobaállat) s mégis ittragadtam, iwiwen senki, persze, ahogy szokott, csak valami ostoba buliajánló, se e-mail, se semmi, csak a filmajánlók, tele ellentétes véleményekkel, s ha már itt voltam, persze, bárkahonlap s akkor már nézzem meg az unalomig ismételt képeket, olvassam el a kritikákat, vendégkönyvet, csavargassam álmodozó kicsi szívem mint torma az orrot, hogy kérem szépen, mik, meg kik vannak ezen a nagy kerek szép világon és "mennyi mindent megszerethet az ember, alig él..." és persze ha már itt vagyok s ráadásul ilyen rég, miért ne blogolnék, beteges grafománia, doktor úr, első tüneteim óvodás koromban jelentkeztek... s azóta csak tornyosodik, nő, valami felépülőben van... vagy változóban, "mire ez a nagy várás? Ejnye."

De ez egy várakozással teli nap volt.
Megyek is, és tornyosítom tovább a csodát s egyetlen dolgomhoz - ugye - visszatérek, próbálom tovább a szárnyamat

hejj