szégyellős exhibicionista

Én! Én! Én! Igazából soppingoltam! Igaz hogy csak egy felsőt vettem de a soppingolás lényege a technika nem a végkimenetel. Szóval megvolt minden. Metróval a moszkvatérig, Mammut, ami jobb mint az árkád mert nincs az a céltalanul hömpölygő, bután bámészkodó, tökéletesen kinéző tömeg. Bár mint minden plázától, azért ettől is falra mászok, de ez az eddigi legelviselhetőbb. Na de a lényeg. Az úgy volt, hogy Mirelllával és Márkkal keeden társtöri után megindulánk... előtte sörcsarnok, ebéd... de aztán Mammut. A technika a következő:mész, szép lassan, néző' ki a fejedbő', bámulsz, szép lassan mész, és elfoglalod kis barátaiddal az utat, csacsorásztok mindenfélét jobbra balra és igyekszel minél hamarabb beszerezni valahogy egy megfelelően felismerhető méretű márkajelzéssel ellátott papírtáskát. Mint státuszszimbólumot. A soppingolás státuszszimbólumát. Sajnos ezen papírtasik elég drágák, kell ugyanis venni valamit az egyik butikban, hogy kapj egy ilyet. Cselesen a Jeans Clubban vetem egy kedves de olcsó kis felsőt amihez adtak egy orbitális méretű táskát, így aztán bele is tehettem a pulcsim, ami addig kilógott a sulitáskámból, ezzel is növelve a papírtasi telítettségi képét, ami szintén jó hatással van a soppingimázsra. És ha ez a tasi megvan, onnantól kezdve szabad vagy. És milliomos. Mert bemehetsz pl. a benetonba és úgy tehetsz, mintha ki tudnál (és hajlandó volnál) fizetni huszonhétezer forintot egy jól szabott kardigánért vagy tízezret egy papírzsebkendőnyi fehérneműért. Sőt vannak még a benetonnál is drágább boltok és ott is előadhatod a krőzust. MERT VAN PAPÍRTASID!!!!! Éted? Na mi is ezt tettük, bejártuk az egész két épületszárnyat és játszottuk az agyunkat, kár, hogy a hatékonyság kedvéért kettéváltunk, Mirella külön utakra, hogy egy óra múlva négy, szuperszexi és extradrága combfixszel térjen meg, két(!!!) Calzedoniás papírtáskával. Jó a csaj. De neki fejlett a technikája. Én még most soppingoltam először. De érzem magamban a tehetséget... Na mindegy Márkkal ketten maradtunk, vele nem lehet helyzetgyakorlatokat játszani, mint pl.
egy ki...szott drága boltban a köv. párbeszéd:
-jónapot kívánok, segíthetek valamiben?
-köszönöm, nézelődök...bár... egy alkalmi felsőt keresek...
-igazán? Ez például? Pont a kisasszony mérete...
majd felpróbálás után miközben meglestük az árcédulát és csak két nullával volt több, mint ésszerűen gondoltad volna, a következőt kérdezed enyhén mélyített bársonyosan arisztokratikus hangon:
-Rendben, és barna van? (bármi más szín is jó, amiből tuti nincs a raktárban sem)
mire a boltoscsaj felháborodottan közli, hogy
-ez a tervező nem használ bara színt.
ekkor te anyagi felsőbbrendűséged tudatában egy kissé cinikus és utálkozó, ám annál lágyabb és udvariasabb hangon:
-igazán? Akkor köszönöm, nem kérem!
És kellően zörgetve a PAPÍRTÁSKÁ(I)D, felcsapott fejjel, felháborodaottan kivonulsz, magadban halkan, de érthetően mosrogva valami olyasmit, hogy ebben a tetű városban semmit nem lehet kapni és már megint kénytelen leszel milánóban bevásárolni

Na ez így.
Sajnos most nem csináltuk meg, de legközelebb meglesz.
Viszont sokat beszélgettünk Márkkal, ami jó, mert már rég volt rá példa. Ennyiben ki is lógtunk a sorból, képtelenek voltunk semmiségekről csacsorászni sopping közben...
de a többi professzionálisra sikeredett...

Pá
Csúcspont: új lila Phillip Russel felsőm...+a két M
Mélypont: a magassarkú csizma lerohasztotta a lábam, nem értem a plázapicsák hogy bírják ezt hosszútávon...