szégyellős exhibicionista

Merugye, Te, aki olvasod napjaim háthogyismondjam elektrónikus le- és kicsengéseit megugye napi/heti nyögésáradatim, Te általában személyesen is ismersz (kivéve a titkos rajongóim, nektek üzenem, imádlak titeket mind, lehet kommentben szerelmet vallani, feleségül kérni, disznó ajánlatokat tenni, egyéb, meg ti názás kémbácsik, tinéktek jómunkát, aztán azon a guantanamo-dolgon elgondolkodhatnátok...plusz írjátok meg plíz hol vanak a kamerák a szobában, merre küldjem a puszikat), szóval nektek üzenem, kedves barátaim az Úrban, hogy nagyon vigyázzatok, el ne vágjátok kiskezeiteket midőn fejem simogatjátok, mer az már lassan teljesen kocka, és pengeélesek az élei...

Mondom ezt azért mert most estem haza s ahelyett hogy fekszenék vagy valami, én nem, rögvest jövök le kockulni... ez már függőség...

Ma reggel arra a meglepő érzésre keltem, hogy nini, nincs lázam.
Ezt onnan tudtam ilyen biztosan, hogy nem fájt úgy alles a testem meg egyáltalán, bírtam gondolkodni... ennek olyan nagyon megörültem, hogy mingyá' aludtam is tovább.
És láss csodát, második ébredésre is lázmentes voltam. Hihetetlen.
Azért jókislány voltam, szépen beszedtem minden gyógyszerem meg minden, vitamint is.

Nem gyenge lelassultságom jelezte azért, hogy még nem vagyok azért teljesen a topon.
Rendett tettem kicsiny lakóteremben, aztán meg krumplit sütöttem/mostam/e-mailt nézegettem -> mindezt egyszerre. Na milyen vagyok?

Merthogy Mariccnak megvillant kisagyában még pénteken h mi lenne ha moziznánk ma este időkitöltendő/pasifelejtendő. Programegyeztetés történt e-mailben, ígyaztán villámszpenszeresen nyomtam, beraktam egy adag krumplit sülni, rohantam le gépterem, gyorsan, máramennyire ez a kolis gépeket s hálózatot ismereve lehetséges beléptem, s aztán újra futás fel megnézni krumpli hogy van... aranyos volt, de megérte mert a krumpli is jó lett meg az este is.
Hihetetlen de igaz hogy odaértem időben az Európa moziba(ami egyébként gyönyörű és hangulatos), azért hihetetlen, mert a metropótló az szép és jó de a lajhár hozzá képest kapkodó idegbeteg...

...és jól megnéztük a Konyect Mariccal.
Kiráááály, nézzétek meg ti is!

Tulajdonképp ezt akartam megírni, a mai örömhír tehát az hogy nincs lázam, meg a film, ami megafilm... olyan kis igazi, keserédes, cukrozottcitromos, sírvaröhögős, finom darab. És, annyira nagyon magyar hogy az már fáj. De tényleg, mert ilyen, ha megtörténhet, az csak itt történhet meg... Merugye ennyit csak egy magyar ember szívhat életében és ugyanígy, csak magyar embernek van ennyi esze, hogy így oldja meg a végén... Hát, ennyi, meg lehet tekinteni... az az egyedül fura nekem hogy plakáton ezt a filmet jórészt a Schell Judittal hirdetik, pedig jajdenagyon nem ő viszi a filmet... viszont legalább szép, meg fotózható is... mindegy.

Aztán beültünk meki, vettünk teát, mi, a Két Selejt, egymás ellen köhögtünk, folyt a szemünk, fújtuk az orrunkat, meg röhögtünk egymás nyomorúságán. Aranyos kis este volt. Az volt a legrosszabb a vizsgaidőszakban, hogy Mariccal egyáltalán semmit se nem tudtunk egymásról, aztán azokról a gonosz napokról meg idióta pancserpasikról csacsorásztunk vagy egy órát, meg a kedvenc ostoba csopitárspárosunkról, Miss Undiról és Miss Dömpiről... a két eszemaszivét milliomoscsemete - ám - apu - sem - tud - agyat - meg - pláne - szívet - venni - nekik - csajsziról.

Felebarátiatlan meg utálatos meg miden és mea culpa de egyszer úgy szeretném az arcába ordítani az ilyeneknek, hogy az isten áldjon már meg titeket, vegyétek már észre, hogy milyen hihetetlen ostobák és szívtelenek vagytok, nem is tudjátok, mi mindenetek van azzal, hogy bármit megkaphattok és annyi mindent láttatok már eddig is, és semmi nem ragadt rátok ennyi év alatt, hát tessék, menjetek és kezdjetek el valami fénysebességgel emberré válni mert ez rettenetes.

Szóval elvoltunk. Én pedig kis sprintfutás eredményeképpen szépen elértem egy 168ast és nem kellett félórát várni/kossuthnyomdától sétálni és szépen hazajöttem, ettem, elolvastam kedvenc blogjaim pontosabban kedvenceim blogjait, konstatáltam hogy mostanában nem zaklatnak barátaim, ismerőseim neaggyisten szeretetteljes üzenetekkel, ígyaztán kénytelen-kelletlen blogolok, blogolok, pedig már rég elmondtam a lényeget.

Ez egy jó felfedezés, abba is hagyom ennek örömére, pápá

csúcspont: film csattanója
mélypont: összerántani reggel magam és a szobát