...amit egyszer majd énekelek, neked, aki szeretsz, meg egy másikat neked is, aki nem...

(nem tudom, miért írtam le ezt a sort csak hagyom az ujjaimnak, szaladgáljanak amerre csak gondoltaim akarják...)

Készülök megírni egy gasicalázó megbosszuló önmegnyugtató blogocskát, de halogatom, mint a foghúzást... mer fájni fog, anyu, védj meg a csúnyanénitől...

Sokminden megint ittvan a fejemben, nyugalom-várakozás, mit akar már megint tőlem ez az oly jól ismert érzés? Néha-néha feljön, birizgál, azt súgja, valami jön... változóban van körülöttem minden(ki). Szerelmek alakulnak s halnak el barátaim(?) között... jön a tavasz, talán, a testem is változik, a lelkem, nanáhogy, mint mindig... lehet hogy mindezek miatt van ez a várakozás kisszívemben, nemtudom, ottvan, él.

Egy másik blog is lesz majd egyszer, amiben azt fogom nagyon gyűlölni, aki a legborzasztóbb soha el nem fogadható rettenetet megismertette velem... majd ne olvassátok el, jó? Nagyon csúnya része ez a szívemnek, s terápiás célját nem látja majd el, ha megleplek titeket gyűlöletre való képességemmel s elfordultok (méltán) egy fekete szívtől... de szólok majd előre.

Olyan nemistudommilyen, sűrű nap volt ez, olyan régen kezdődött és meglep, hogy még mindig tart. Egyetemen is voltam, meg blahán gyrostenni meg koliban is és tök sokat Manóval a mélypontban (hangsúlyozandó, nem mélyponton:-)) és még ébren vagyok. itt ülök. írok.

Hogy mennyire szeretem ezt, el sem hinnétek. Magát a mechanizmust, nézni ahogy a kezem a billentyűkön pötyög, mert ugye muszáj a kezem néznem, aztán a gondolatot, hogy >exhibicionista gyarló én< legalább pár ember ezt olvassa akik meg nem és leírom a nevüket, hogy az milyen izgi és egyáltalán ez a terápiás jelleg, jaj nagyon szeretem... csak hogy tudjátok lelkiegyensúlyom megtartásához asszisztáltok... vagy inkább statisztáltok...

Hogyan lehetne megtenni azt hogy mindig úgy legyen hogy körülvegyen a szép? Vagy ez eleve adott? Talán, így lehet, persze, mondja panteista lényem... fáradok, fáj a háta, nem is igazán van mit írnom, csak azért csinálom, mert jólesik...

Azthiszem megyek fogatmosni/aludni...
úgy érzem magam, mintha valami nagyot cselekedtem volna ma, mintha túlélem volna valamit, fáradt vagyok és kicsikét szomorú, de nem tudnám megmondani miért, úgy, mint Cesira a Moravia-regényben(La Ciociara), idegen mellett ül a kocsin s lányára nézve könyeket lát... nincs semmi veszve,

szép, holnap is szép lesz
persze nem kimondottan miattam vagy tőlem - valakitől

húúúúúúúúú
de zavart a kis fejem
ezt le kell tenni egy kék, margarétás kispárnára gyorsan
szia
my favourite game