HTML

a blog

___a figyelem. akarom, félem. imádom____ a szerző: túl önreflektív, túl harmonikus, túl szenvedélyes. körúti kis vörös.

Nohát, békávén sírás

körúti kis vörös 2007.05.18. 23:16

Az is volt ma. Most imént.
Mert az kit nem üt szíven:
Kaszás Attila gyönyörű hangján mondjuk a Rádóüzenetek című Padlás-dal.
Pláne Fényév távolság, a kérdéssel: "nem mond semmit, meddig élek, s lesz-e mód, hogy visszatérek..." Semmi, csak legelöl ültem le buszon, ott meg senki nem látja ha ömlik a könnyem, na.


Voltam ma egyetemen, Zsinka, Pozsgai továbbra sem található, de ma ezt legalább szóban is közölték velem, így imént dobtam neki mailt. Ötös info, Mirella boldog. Ja nem az info miatt, berkesz miatt. Tudtam én, hogy menni fog. Aztán itthon tanulás, kaja, mercicsoki,álompár.

Cukrászda, utána puskin ezjúzsöl.
Ott aztán jól felkavartuk megint a lenyugtatott bézé-érzéseket, most meg a katarina hurrikán tombol odabenn.
Hogy tökéletes, nem kérdés.

És komolyan összeszorult a szívem, nem látni hónapokig, nem létezhet.
Meg Örkényes gondolatok...
Meg holnap Ákos is.

Addig még tanulás, míg pörgök, mit most.
Rosszul alszom, az orczykertbe álmodom magam, egyedü, nesze.
Izgalmas, irigylek mindenkit, Manót a drága kicsi babával, Mátét a szerelmével, Mirellát a Berkesszel, és megint vágyom színpadra. Ez a hülye érzés. Sosem mernék lépni ezügyben. Nincs bennem tehetség. Nincs bennem semmi képzett szelfmédvumen.

Ahogy töröm itt a fejem, semmi nem megy előbbre.

Vers:

Az élőt kínálja gyümölccsel tavasz, nyár,
És kínálja borral a tél, -
De én már tudom, miből él a halott:
A halott könnyekből él.

A halott fekszik a sír fenekén,
Ahol nincs se tél, se nyár:
És sárga az arca s a szeme süpped
És fekszik és könnyre vár.

És fekszik és vár, hogy jönnek-e már,
És fekszik és vár a holt,
Nincs hála, se vád, nem kér, nem is ád,
Nem kell neki se nap, se hold.

Se emlék, se remény, se távoli táj,
Csak könny kell a szemből, sok szürke nyirok,
Mikor reccsen az ág és zúgnak a fák
S lüktetve szorul a torok.

Mikor szörcsög a föld és árad a csend
És szárad a csont odalent,
A csont, a kemény, akkor várja szegény
Vergődő lágy elevent.

Mert tudd meg: olyankor nevetni szokott,
Ha sírásra görbül a szád,
Ha sírsz, ne feledd lágy arcok alatt
A csontarc kaján mosolyát.

Én annyit sírtam már, ó, de unom!
Kimarta szívem a könny,
Mint vén, erezett, rossz régi rezet
Zöld rozsda, lusta közöny.

Ott sírtam, hol senki se látott,
Piszkos, züllött helyeken,
Mert gyűlölöm én a gyáva pityergést,
Utálom s émelyedem.

De ha kell még könny, adj jelt, te halott,
Nincs vége a tornak, még tart az ebéd,
Ha elfogy a szemből a víz, adok én
Vért is, ha kell, sót is, ecetben epét.

És szétfolyok könnyé s a földbe szivárgok,
Ha ez kell, halott, teneked:
Kimoslak a földből, kiáslak a földből,
Kibontom a gyolcsból tetemed.

S megindul a könny patakja veled,
A szennyes ár kidagad,
S rohan át temetőn, falon rohan át
Vad folyó, könny-zuhatag.

Egy új vizözön pörgesse meg újra
A földet, mint gyermek az orsót,
S vizek tetején, habzó vizeken
Noé bárkája, koporsód.

Halott, te halott, anyám, szeretőm,
Ó nőm, gyerekem, barátom!
Majd szállj ki belőle s adj hírt nekem onnan,
Ha kikötsz egy új Araráton.


/leültem buszon és eszembe jutott: anyuka mindig mondja, pont olyan a kezed, mint etusé volt, és úgy is csinálsz vele ezt vagy azt, szeletelsz, simítasz, mutogatsz, pont úgy, ahogy ő tette//

és még vers, nagyon idekell:

Kit lelkem mélyében elrejtve hordok
A gyermek mostanában nyugtalan, -
A gyermek, kit csak én tudok magam,
Haragszik.

Sír és liheg - dobban szivembe' szíve,
Arcáról eltünt a szelíd mosoly -
Ráncolja rám nagy homlokát és oly
Mogorva.

Én járok és csinálom, ami dolgom
És mondom jóestét és jónapot
És merre megy? És ön mennyit kapott
Belőle?

Ahol a villamos megáll, én is megállok
A kémények közül kinéz a Hold
Alatta állok én s a szürke bolt
Fölötte.

Kinéz a hold. És vár. Én visszanézek,
A tekintete egyre tétovább; -
Már nedves és felhős - nem megy tovább,
Kicsordul...

A fordulónál pénzt veszek elő,
A szél hajambakap, mint könnyü kéz, -
Megfordul és szájtátva visszanéz:
Hát nem jössz?

A sziklaszirtre némán tűz a nap
És nincs, aki belőle bort ereszt -
Csúcsán mohos, penészes kőkereszt -
Tovább mék.

Csók nélkül is elalszom csendesen
Az ágyban.

De kit lelkem méhében rejtve hordok
A gyermek ébren van, nem alszik el
És felriad és rugdal és szökell, -
Nem érti.

Felül, körülnéz a sötét szobában
Arcomra hajlik, nagy szemet mereszt,
Aztán legörbül a szája: - hát mi ez?
Őrült vagy?



nicsak, a zsenik előttem pont úgy éreztek...

meg
jó éjszakát is
mikor álomtalanul fekszel mint buta fadarab
aludjál, aludjál
néma rab



WG

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://szegyellosexhibicionista.blog.hu/api/trackback/id/tr894340327

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.