szégyellős exhibicionista

Lacika

Mély gondolatköröm némileg megzavarja a szomszédból a fogyatékos rokonkisfiú, Lacika vagy hogyishívják, aki ül a lépcső előtt a földön kisgatyában és a szomszéd kutya csaholását utánozza néhány káromkodással és szellentéssel tűzdelve, ezzel tovább hergelve a kis dögöt, akit a The Rasmus zenekar frontemberéről nevezett el kissé infantilis gazdája, aki külön írást érdemelne igazáén. A kutyát mellesleg fel tudnám rúgni, mert folyton az árokpartunkat pitykézi ki különféle színű és állagú, de ugyanolyan büdös kutyagumijaival. Én meg heti rendszerességgel lapátolhatom a forróságtól megkövesedett golyókat. Délelőtt óta legalább tart a buli, a kissrác hasa úszógumivá gyűrődve izzad, szeme betegesen forog és fennhangon nyög, kaffog a kutyára. A kiskölökkel voltak már sztorik egyébként is. Anyám egykori pasijának rokona Lacika, így részt vett a pasi lányának ballagásán nálunk. Lacika, mint egyszemélyes nukleáris háború tombolt a házban, beletenyerelt a tortába, célbadobóst játszott a pogácsával, kitépte a falból a vezetékeket védő körlemezkét, leszaggatott két ajtót, néhány holmit a falról, a függönyt a polcról, leszórta a könyveimet, a kutyánk meg posztraumás sokkot kapott tőle…Tánya néni, aki pedagógus, megállapította, nem rossz a gyerek. Ja, persze. Csak épp nem kapja meg a kellő nevelést. Nem meglepő, hogy anyu, aki maga is elmegyógyintézeti kezelt, nem tudja nevelni. Speciális intézet kellene neki, de nincs. Anyu nem akarta kisegítőbe küldeni, mondván, nem hülye az ő gyereke. Tényleg nem az, csak éppen beteg, minimum hiperaktív, de kis gondok lehetnek az értelmi képességeivel, de az autizmus sem kizárt szerintem. Viszont pasi már most, pedig tizenegy-két éves. És még nyolcéves sem volt, amikor is gyakran lepte meg a társaság nem egy hölgytagját azzal, hogy közölte vele: jók a cickóid. Fakultatíve le is csekkolta kézzel. Elismeréseiből nekem is jutott…