szégyellős exhibicionista

na jó, hát van ilyen mégis, még mindig, ha ritkán is: megihletődöm az ajkaidtól.
nem tudom, milyen, s rejtélye izgat, csiklandoz egy idegvégződést valahol. apró borzongás, tudod, ami így picit félrerántja a nyakad egy kis önkéntelen körzésre. vadság és vágy nélkül akarlak megcsókolni, alig érinteni bőrödet, alig, de mindenütt. súlytalanul, hogy ajkaink húsa be se nyomódjék az érintkezéstől, csak úgy felületileg cirógatódni egymásba, s közben ujjaim is csak a legfelső hámrétegükkel rajzolgatnák jelentéstelen rúnáikat felfelé arcod bőrén, át fejbőrödön, s hátul le, a nyakadon, inged nyakán, és végig, végig, egészen, és nem hagyva markolni, csak a legfelső felületig, szigorúan csak a legelső védvonalig hatolni teredbe. túlzásba vitt rettegéseinkre egyedüli legitim válaszként túlzásba vinni a gyengédséget, mikromilliméterekre sérteni csak azt az ijesztő integritáshatárt.