egy fucked up hero vagyok meg goddess is.
annyira előrehaladott a vizuális kommunikáció tudásom, hogy itten bloglok tanulás helyett.

főztem bolognait, nyammm lett mindenféle szintetikus genny mellőzésével!

(ez egy koliban nagy szó, mindenki tescos cordon bleut, mirelit krumplit, mirelit gombócot, instanttésztát, zacskóslevest, gyorsrizst és egyéb kőolajszármazékokat tol.)

nagyon fura álomra keltem
nem tudom hol voltunk de nem itt, ismeretlen volt a hely
és jól elvoltunk mirella is ott volt és még mások, valami munkaszituáció.
és egyszer csak nagy zaj és az égen egy nagyon közeli repülőgép vészesen inogni kezdett a viharlél égen a mező felett és mint a rajzfilmekben amikor a szakadék felett hirtelen ráeszmélnek hogy nincs talaj, egyszerre csak lezuhant.
emlékszem, álmomban azt gondoltam, ni mindig motoszkált bennem a vágy, látni egyszer egy ilyet és most itt van, meg az is hogy ez milyen borzasztó, tele lehetett emberrel.
de megbűvölően néztük a pusztulás gyönyörűségét, ahogy később még alkatrészek estek le lángokban állva a színes borítás, és egyre több gép zuhant mindenütt a rádió is mondta, ez valami természeti katasztrófa meg a mágneses tér meg ilyenek, hogy minden a légtérben lévő gép most egyszerre leesik, mindenki vonuljon fedezékbe.
és elbújtam valahol elszakadva a többiektől egy jól védett helyről néztem a pusztulást
romok voltak mindenütt és por és tüzek
és vicces, de a mirella lila sporttáskája - limited edition - is ott volt, beletettem az enyémet meg másét, ahol megtaláltam és cipeltem magammal. aztán mikor visszadtam, leüvöltötte a fejem valamiért én meg bőgve rohantam újra elbújni s kiabáltam, "csak a gesztus kedvéért bazdmeg csak azért" mert egyre több géptörzs inogott meg az égen, táncosan mint a pónicsikók megrázták szárnyaikat és zsupsz csak leültek a földre aztán robbanás és tűz.

beteg az én agyam doktorúr