szégyellős exhibicionista

készségesen beillesztem a történteket világomba, mely kezdőpontként jelölt meg téged, aként, miből minden indul, csomó az összekötözött szalagokon, számtalan szál feszült minden irányba eddig is, most csak új széles szalagot fűztem a csokorhoz. erősebbre vonta a kötést, most még nagyobb. sugaras viszonyok a nap körül, minden hozzád viszonyul. most magától értetődően tettem az újat oda, ahol eddig tartottam magamban a többit, és igazítottam bele a világképbe.

mondom, nincsen itten semmi gond, semmi misztikum. mítoszod helyett mostmár téged szeretlek.

és működik az alku, tegyünk úgy, mintha semmi sem, jó az, kényelmes, hagyjuk, nem élem meg, nem mondom, ne hallják, mindegy, minek?
sem viccből, sem megértésből nem kérek, köszönöm.
irigy vagyok, ez csak az enyém.

megrázom a fejem és becsukom a szemem, nem érdekel, ami nem illik a képbe, ezt akarom és így.

nekem jó szeretni téged és kényelmes, ha szeszélynek tűnhetik.
talán sosem voltam még ilyen boldog.
csak hagyjatok játszani.