szégyellős exhibicionista

ez a nap nem vonul be a békávé és szerénységem szeretetteli kapcsolatának naplójába...
leírom, lehet röhögni, én sem hittem el:

reggel hét. tök időben lesasszéz a lola a buszmegbe rajongva imádott kollégiuma elé. hamarost jön is a busz, lola örül, időben odaér egy ríli fontos mítingre. felszállunk.
ámde el már nem indulunk, sofőr bácsi elnézést kér, műszaki hiba, legyünk szívesek leszállani. this is a tipical fuck you situation. jó, leszállunk. gyorsgyaloglásban megindulok kossuth nyomda felé kábé ötven boldogtalan útitársammal. sprinttempóban odaérve még épp felszállok a kőbánya-kispest metróállomásra közlekedő hatvannyolcas számú buszjáratra. zene a fülben, kezem lefagy, kesztyűm otthon (sényőn), de alapvetően oké a helyzet, mondom még így is odaérek vagy tíz perccel korábban. csúcs. romantikusan elálmodozok a budapesti fegyház és börtön bé objektuma mellett elhaladva, vajh hogy lehet a mi drága kedvenc gyilkosunk...
kőbánya-kispest, szokásos szórólap- és csövesdömping, fásult pestiek, ellenőrbácsi kissé elmekárosultnak tűnik, keresztbeálló tekintettel bólogat mikor elsuhanok mellette, pedig ködös tekintetét látva fel sem mutattam a bérletem. épp elérem a metrót. kérjük fejezzék be a beszállást, az ajtók záródnak. elindulunk vömmvömm, megyünk száz métert, megállunk. senki meg se lepődik, én a szemben táncikáló, evolúciós alapon kasztrálandó ostobácska lánycsapatot figyelem, akik túlvihogják a zenémet.
de ekkor a hangszóró életre kell, vezetőnéni recsegve közli, kis műszaki probléma miatt állunk egy kicsit. csúcs. örülünk. de még mindig nyugodt mindenki, időben vagyunk, nameg nem is lenne enélkül igazi tömegközlekedés, bár elképzelem, milyen marha jól érezte magát néhány klausztrofóbiás tizezer ember között egy metrókocsiban a nyíilt pályán. várunk, várunk, amikor is az égi hang újra szólni kíván. mindenki fantsztikus örömére közli, hogy nagy valószínűséggel nem tudunk elmenni a határ útig, így visszadöcögünk az induló állomásra, de ez mind jövőidőben, így mirellát hívom, helyettesítsen a mítingen, ez hosszabbnak ígérkezik a vártnál. lassan azért visszakúszunk kökire, leszállunk, megállok, mondom oké, hogy két vehicle rohad le alattam egy nap, de majd megyek a kövi metróval. de nem úgy van az. hangszóró udvariasan megkér, hagyjuk el az állomás területét, határ úton tűzeset történt, metró nem jár, menjünk pótlóbusszal. mennék én, de a nép nem megy, hanem hömölyög, szép lassan. előzni lehetetlen. odakinn szintén vicces, pótlóbusz tíz tíz percenként beáll, tízezer ember felözönlik, már azok a szerencsések, akik elöl álltak, többiek halkan kurvaanyáznak és telefonálnak, munkahelyre, anyunak, satöbbi. a harmadik sikertelen próbálkozásom után feladom ezt a pótlóbusz-dolgot, és felküzdöm magam egy nyolcvanötösre, és egy könnyed félóra alatt az örsön vagyok. innen, csodák csodájára már sima az ügy, kilenc óra húsz perckor belépek csodálatos egyetemünk forgóajtaján.

lola SZÍV békávé

és szó szerint