HTML

a blog

___a figyelem. akarom, félem. imádom____ a szerző: túl önreflektív, túl harmonikus, túl szenvedélyes. körúti kis vörös.

apró

körúti kis vörös 2008.03.10. 00:14

eltűnt Lola, 21 éves, okos, szolgálatkész, enyhén munkamániás, minden iránt érdeklődő nőnemű személy. megtalálójának eszmei jutalom.




de komolyra ford: tökéletesen eltűntem. nem tudom, hol vagyok, vagyis sejtem, de leírni egészen slágerszerű volna. lényeg, hogy a világ minden értelme megszűnik létezni abban a pillanatban, ha már nem tartózkodunk egy légtérben. ha viszont igen, az olyan evidens, mint ahogy a levegővételen sem lepődik meg senki. látásától látásáig élek, így, ahogy, bővebb információkért kérdezze a szakértőt, m. m.-t, (mai mentőmellényemet). próbálva a hézagokat kitölteni mind sűrűbb és lehetőleg a világ számára is hasznos eseményekkel. kezdek veszélyes lenni, szabina, aggodalmad jogos, igen, lehet, hogy rámegyek. vagy nem. ha választhatom azt.
most a megvalósult agónia/robotpilóta következik. a következő látásáig.
a tökéletes semmi ural addig is.

ja: rocktöris tdk-m kezét lassan elengedem. idén már nem indul meg a szülés.

robotpilóta indul. feladat: magasság, sebesség tartsd, médiaszabályozást tanuld, reggel félnyolckor keljél fel, zuhanyozz, menjbe, írj zh-t, meg egy e-mailt zsuzsinak, s.o.s.-jeleggel, tarsd fenn a mai tényfeltáró beszélgetés eredményeit, e.ü. intézkedések: egyél néha! hangulati intézkedések: néha rápillantani a tulajdonodba került "A Világ Leggyönyörűbb Cipője " címre teljes joggal igényt tartó csodára, hallgass zenét minden egyedül töltött percben, keress valami nézhető darabot a hétre, gondolj a hamarost érkező diákhitelre.
napi három-négy életfunkció-ellenőrzés javallt. (légzés, vérnyomás, pulzus, agyhullám)

ti meg: ne feledjétek az apróhirdetést

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://szegyellosexhibicionista.blog.hu/api/trackback/id/tr304340533

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása