szégyellős exhibicionista

kínos rend.

élükön állnak a régi jegyzetek, folyóiratok, szakirodalom-fénymásolatok, csomagolópapír, rajzpapír, félbemaradt festmény, újságkivágás, kommtréninges és szoctáboros emlék. könyvek nagyságrendileg, rendben. jogalkotástól a hűség könyvéig méretben, színben harmonizál. szeretett freecards összegyűjtve, félrerakva. katonás rendben a spagettiszálak, élükön állnak a rizsszemek, Bociét szolidan a konyharuhához simul, pocsék szlovák fokhagymáskeksz árván meghúzza magát a kanalak tőszomszédságában.

lenn külön genoterm, géppapír, kábel, hedszet, akkutöltő, sorsomabűn, megintnyugat, bezárva napibontású időrendi jegyzetek, kolicsekkszelvény, garancialevél, blokk, ofotértes, optiriszes, borítékolva kaposvári, szirmabesenyői, kecskeméti, kalocsai, szegedi, tököli vonat- és buszjegyek. tegnap este kidobtam minden írott-nyomtatott-feleslegest. kidobtam a fogyasztóvédelmis, szoctámos, ösztöndíjas, egyetemi, kocsmai, reklámzabás szóróanyagot, az összes banki bizonylatot, ajánlott leveles postai szelvényt, régi borítékot, súgómagazint, pestiestet, exitet, emlékbe-elrakott-szalvéta-zsepi-papírfecniket. három régi szabadbérletet, kollégiumi házirendet, régi újságokat, csak a filmtettet hagytam meg, amit lászló adott. kidobtam félbemaradt jegyzetet, elkezdett rajzot, papírhajót, szerelmes és erotikus feljegyzéseket, részegen valahova kapart feltétlen megjegyzendő örökérvényűeket, tarkanapos karszalagot, pedig még ragadt, fontos dátumokat dokumentáló vonatjegyet haza, vissza, megismerkedésünket dokumentáló kávéházi számlát, zölséges blokkját, újságos kézzel írt nyugtáját, vers- és regényidézeteket, összeviaszozott engrépapírt. mindent, ami még jó lehet valamire.

négyzetméternyi életterem így, rendezetten:
színházjegyek megkonstruáltan az ablaküvegen, átsüt rajtuk a délutáni nap (az utolsó akropoliszos eltűnt!), csuthi rajzai,gecijók, lacizsuzsimariccmirella fényképe minimalartosra dizájnolva a falon - szigorúan tilos de leszarom, jól néz ki, ma csináltam. kiraktam egy bz képet, de zavar, nem néz rám, leveszem. kétéveskori aktfotómon nagy szemekkel vörös hajjal négykézláb pucsítok egy szál punciba' a kedvenc, azóta a kiságy szélén szétkaratézott keljfeljancsi-macskámmal a randa, csíkos még-emlékeimben-élő ágytakarón a rózsaszínre hengerelt vörös falvédős fal előtt, tiszta, bölcs és szép vagyok. a szexi olasz danielével készült velencei fotóm, amelyen csákányieszteres az arcom, piros hímzőfonálon lóg a falilámpáról edittől örökölt falvédőm fölé. éjjeliszekrény mögött három pár új cipőm, fehér szaladgálós(kivikszolva), piros lakk tűsarkú(fullszexi, de még szűz), fekete bőr (a világ leggyönyörűbb cipője, szintén kivikszolva-fetisizálva), polifix, komm7plakát.

íróasztalomon viszonylagos rend, még élhető, hajlakk, hajhab, aktiválmax (százdarabos), aceton, púder, lencsefolyadék, arckrém (olajmentes), alkoholos filc, fülpuci, tartójában még: ecsetek(0-1-2es méret), ceruzák, golyóstollak, tintenpen, reklámzabás promónyalókák, gemkapocs, szemöldökcsipesz, körömolló, papírolló, nospa, pár szem egyéb bogyó, kék, zöld (4különböző), lila, fekete, fehér szemceruza, szempillafésű(felesleges), neszesszer(nem részletezném), kistükör, parfüm, testpermetek (meggyes, mangós), izzadásgátló, arctonik, testápoló, alatta kolicsekk, zsókáé, nálammaradt.

padban festékek, franciakártya, piros, fehér, fekete cérna, tű, tolltartó, színesceruzák, körömlakkok, vonalzók, számológép, blutek, tampon, tisztasági, vattapamacs, sok felesleges kacat.

ablakpárkányra kiterjesztett életteremben még a kesztyűm, a bontó- és a tupírfésű meg a hajkefe, hajgumi, krokodilcsat, tűzőcsat, etusé volt, ékszerdobozok: lacitól (epres fém és retró piros pöttyös fa) és judytól(karácsdonyos zöld), szemüvegtok(etusé volt, ronda), lencsetartó, teszkós sminkkészlet: sose használom, római szerződéses és vöröskeresztes ötvenforintos, mosószázas, a francseszkós hajszálvékony piros szülinapi gyertyám macilacitól és kóbor hajszálak, odapattant, levágott köröm.

általában egy-két fontosabb papírral-könyvvel kilógok a közös asztalra, most is: brainexpress, oféliavirágai-vázlat (grafikai megvalósítása in progress). asztal sarkán három borospoharam: kettő vízköves(ez jutott), harmadik mirellától, két kiwi, sószórók, áttetsző borsőrlő színes borssal, szép nagyon, füstölő ezüstüs hengerben a témobilos karácsonyi partiról, csipszes papírhengerben nagykés, fakanalak, tésztaszűrő (a hamleten eltűnt helyébe), cukrosdoboz, tejpor, negyedkiló kenyér.

mocskos kárpitú székem is van. azon ültem ma jórészt, börtöntolvastam, befejeztem, kiszíneztem néhány régi divattervem(büszkeségeim), rajzolgattam egész nap, kb. tizenöt szót szólva emberhez, ugyanannyit a levegőbe, ugyanannyit a rádióval dúdolva. érintés-index: 0. szél-szétfútta felhők az égen napnyugtakor, gyönyörű, mindig fotóznám, nincs mivel. itt kinn a világ legvégn tiszta a levegő, főleg így estefelé, be is engedem az ablakon.

amikor rajzolok vagy festek, az igazi áramlat-élmény (utánanézni: csíkszentmihályi, flow keresőkifejezések, google, wikipedia, alapmű). blackout. szabad, gáttalan gondolatáradat bármeddig elmegy, bármerre: engedem. most némileg egyirányú, egytárgyú, egysíkú. krémszínű engrépapír tömböm felett ülök, egyre sötétebb szerkesztő-keresővonalakkal próbálom a tökéletes vonalat megtalálni, aztán a legjobbat tollal kihúzom, radírozom a többit. már színbe születő dolgok ezek, vagy utólag társítok hozzá valami esszenciálisat, meghökkentőt, oda-nem-illőt, tökéletest, toposz-szerűt, olykor tudatosan keresve az össze-nem-passzoló színpárokat. szoboralakú, hosszú, karcsú nők, erős comb, törékeny, csontos váll. testük vonalaihoz komponált ruhákat rajzolok rájuk, már nagyon nagyon régen. igazi autentikus érzés, evidencia, nem kérdés, hisz mindig ezt csináltam. ilyenkor igazán magam(ban) vagyok.

ha kérdeznek, későn válaszolok és előfordul, hogy hülyeséget, vagy semmit. nem szeretem, ha ilyenkor hozzámszólnak. csak gyerek. gyerek mellém is ülhet, nézheti a kezem, csacsoghat, aztán papírt kér, utánozni kezd, büszke ha dicsérem, ámuldozik, milyen szépet tudok, és ő milyen jól le tudta másolni. nyaranta a szomszédság összes eltérő korú-nemű gyereke közül bármelyik. ül melettem, kidugott nyelvvel, kegyetlen koncentrál, munkába' van.

a teremtés érzése. amilyen Istené volt a geneziskor. kezed alól kifutó vonalakról nyilvánvalóan tudod, látod, hogy jó, hogy tökéletes. néhányszor különösen jól sikerül. ilyenkor felemeled, nézed, pihenteted rajta a szemed és örülsz neki, mint mikor először felül a gyereked. dühödben, elégedetlenségedben, céltalan tombolásodban kitépheted, szétszaggathatod, összegyűrheted, elégetheted is akár. vagy megbánod és kétségbeesetten simítgatod ki szegényt, nehéz könyvek alá rakod kiegyenesedni.

halvány grafitú ceruzával keresgélni a leghelyesebb vonalat készülő képedhez, az is jó. még csendesebb vagyok ilyenkor. aztán elkezded egyben látni, te már tudod, és te egyedül, hogy milyen lesz. tervezgetni, elálmodozni a krémesre kevert festék kéjes siklásáról a papíron, ahogy a tűvékony ecsettel óvatosan, rezdülés nélkül. csak a következő pontig látsz előre. csak a következő ezredmilliméter számít, hogy az a helyén legyen, a pillanatban egyedül ezért élsz. nem tudja senki, aki még nem csinálta. épp erre van szükségem most. piciny hatalom. bár ne motoszkálna a munkakényszer-bűntudat.

csipkeszerű, esszenciális, örökkévalóságnak szóló, ikonikus, ámulatra méltóan gyönyörű kép van a fejemben. papírra kerül, ha el merem kezdeni.



(még hiányod is olyan természetes, hogy csak néha jut eszébe megkínozni. csak a nélküled töltött idő céltalansága, az ne lenne.minden csak pótcselekvés.)