HTML

a blog

___a figyelem. akarom, félem. imádom____ a szerző: túl önreflektív, túl harmonikus, túl szenvedélyes. körúti kis vörös.

Leonce-mesék I. avagy Szürreality show

körúti kis vörös 2008.10.15. 23:09

Szürreality show

Valami furcsaság ül a levegőn, súlyos, értetlen, piszkosszürke lepel. Érzem, ahogy mellettem a vendégünk, aki prominensnek számít, már a hosszacskára sikeredett bevezető alatt megijed és fészkelődni kezd. A lepel nehéz, mintha feltalálták volna az áttetsző brokátot, látni azért, de valami nehézség figyel minket. A mindig hangulatalapozó zenei csemege alatt síri csend, ritkás, kósza kacaj. És emelném tapsra a kezem, de olyan konok némaság fogadja a mozdulatot, hogy beleroppan a lendület, leejtem kezem, és pattanó kis mesebuborék pukkan fejem felett: mi van ma velünk? Mintha mindenki székén jancsiszög lapult volna, olyan ellenséges arccal ülnek az emberek, de legalább senki sem szexel (mert, előfordult már - a szerk.). Nemigazán értem, nekem mindmegannyi gyönyörű, s mégis, elhibázott dramaturgia a színészek részéről egy ilyen Nightwish-hangulatú estére csupa DepecheMode és DimmuBorgir-jellegű jelenetet választani. (A Leonce és Léna előadásán valamennyi jelenetre(kb 20 db) négy variáció készült el, és az egyes estéken játszandó variánsokat a rendező, vagy jelenlegi távolléte esetén egy általa írt levél jelöli ki, (ma esti kérése alapján a társulat nőtagjai válasszanak) s minden jelenet végén lehetőség van a közönség részéről kérések megfogalmazására, hogy megnéznének-e egy más variációt ugyanarra a témára, s minden jelenetből készült mókásabb, groteszkebb, líraibb, depressziósabb változat.) Ma este minden jelenetből következetesen a depressziós verziót sikerül kiválasztani. az első felvonás alatt egy árva taps nem hallatszott.

.


aztán szünet és a második felvonás átment kissé az önök kérték és a mikroszkóp színpad műsorkínálatának fúziójába. a srácoknak eszükbe jutott ez a jelenetkérős apróság, s a nézők éltek is az alkalommal. és itt megteremtődött a harmónia, mert a második felvonásban csak a funny versions mentek. sírva vihogtam, as usual. s a végére átfordult egy szürrealista festő-komikus látomásává, kapatos, betépett mikulásbácsival, aki identitászavarában pósalaky úrral azonosította önmagát, és kiélte lelkében gyermekkora óta szunnyadozó színpadi vágyait, amelyben ha mercutio nem is, de zuboly lehetett így élte alkonyán...

a bácsi brummogva nyargalász egy idegen hölggyel két összepászított bambuszrúdon a felesége pedig büszkén fotózza az aranymálnára érdemes tizenötperchírnevet. a nép java sírva nevet, jobb lehetősége nem lévén, nekem erre sem telik, széttárt karokkal, tanácstalanul pislogok, és igyekszem felidézni joker barátom örökbecsű dakota közmondását, miszerint mindig van lejjebb.
hajlamos vagyok elfeledkezni erről.

ámen.
kísérőzene
Boomp3.com

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://szegyellosexhibicionista.blog.hu/api/trackback/id/tr694340648

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.