szégyellős exhibicionista

figyelem, céltalan ujjszaladtatás következik, nem tudok írni, csak akarok.

a fáradtságtól pillanat, és el tudnám sírni magam. szédülve bóklásztam haza az éhségtől és a kialvatlanságtól. most az az új sportom, hogy nem tudok aludni. lefekszem, megnyugszom, lekapcsolom a rendszert, és mégsem, jön, hiába várom - az álom.

jól érzem magam amúgy. kicsit szorongok amiatt hogy szeretnek-e meg hogy mi lesz hosszú távon, hogy lehetek-e záros határidőn belül mondjuk segédszerkesztő. vagy pl bármi. csak az az állandó, arcképes belépési engedély. az nagyon kéne. nem kérdés előttem, hogy lesz nekem olyanom, csak minél hamarabb kellene. olyan furcsa, kicsit távoli arcok ezek. senki nem mond magáról majdnem semmit. ami jó, rólam mond néha valaki valamit. kell a visszajelzés, mert akarom. szeretem. hogy még ismeretlen szavak röpködnek és tudom, hogy hamarosan nekem is sajátom lesz valahány. szeretem ezt, hogy utánaolvasunk, összeállítjuk, kitaláljuk, megfogalmazzuk, összeáll, leforgatjuk. szeretem az öltözőbe kísérni a füranikót, meg összecsókolózni a műsorrendezővel, meg mtv-s parkolóba parkolni, meg szeretem a csajokat, meg gábort nagyon, pedig ő rettentően távolságtartó, de akkoris szeretem, mert egy jóbarátomra emlékeztet, meg mert egyszerűen jófej. a legjobban az olyant szeretem mint ma, hogy a mácsai hűvös tekintetében úszkálni. meghát én ugye imádom ezeket a színházi embereket, minden pipifuxával, meg allűrjével, meg vérszívásával együtt úgy álleszcuzammen. hogy szerintem kissé betintázva bukdácsol ki a taxiból hazánk egyik nagy nagy színésze, a másik meg teljesen szét van esve, mert a fél cucca otthonmaradt. állnak a folyosón és bohóckodnak, és ez a szexis zseniális überfasza jó pasi olyan jelenetet rögtönöz a műsorba hogy a fal adja a másikat, és ha egy színészbe gyúrjuk a körútmenti zenés színházak mindegyikét meg pár celebszínészkét, na abban összesen nem lesz negyedekkora zsenialitás sem, mint a mácsai ma esti alakításában. hogy egy elhajlított kiskanállal előadja a bekattant serlokholmszt, érted, mi vagyunk a hangadók a közönségben, de így is vissza kell fognom magam, hogy ne vinnyogjak a röhögés és a rajongás sajátos kevercsétől.
még hálisten hogy a mácsai a legközelebbi műsorba is jön, mert ez a faszi egy isten. odavagyok. ezt a típust terjeszteni kéne közgyógyra. hát hogy lehet ilyen szexi valaki így közel az ötvenhez... azt hiszem a kulcs az, ahogy ezeknek a pasiknak csak a halántéka ősz igazán, olyan ezüstösen, értitek, és a kék szemével egy pillanat alatt tud élet és halál ura lenni. mert ha nekem szól be úgy, ahogy a kolleginával tette, és látom magam előtt a szemeit e helyzetben, tuti összecsinálom magam, de ahogy rámnéz és mosolyog egy kedveset... mint egy római szenátor (volt olyan, ugye), szinte áldó a tekintete, a kis dög. és hogy mit össze bohóckodik minden adandó alkalommal.

nahát ezért, ezeket nagyon szeretem. a kis varázslatokat, amiket a néző nem tud, csak mi. a szenvedéseket a játék mögött. szeretek valaminek a létrehozásában részt venni, szavakat adni fontos szájakba, a trükköket tudni, ismerni az épületek kacskaringós útvonalait, hallgatni a főnökség szidását, mindenkivel tegeződni, szeretem ahogy kortárs magyar drámaírókat kell esetleg szórakoztatni, és előreengedve lenni általuk és és és...

na magas a szervezeti bizalom és lojalitásszintem na.

ööö most... lekeszem. és megpróbálom a héten először azt hogy alszom.
pápá.