Vonaton utazom. Írok. Gyors egymásutánban két vers szaladt ki ujjaim közül. És nem mintha zavarna, de nagyon bámul egy pasi. Átellenben ül, néz- szeméből simán kigondolható, mit gondol épp. Nyíltan szexel velem képzeletben. Most a mellem, most a combom markolását képzeli a tenyerébe. Ha felkapom a szemem, és ránézek, egyértelmű üzenetet ír ki a tekintetébe: most azonnal megbasználak a budiban. Azt nem tudom, mért van így, fáradt és elhasznált vagyok, szemüvegben írok fehér lapjaimra, néha hisztérikusan rángatózni kezd kezem – lábam, ütöm a taktust, szám a hallgatott dalok szövegeit formálja. Állítólag madám voltam a francia forradalomban. Ezt a múltat érzik bennem mind a férfiak, akik észrevesznek. Ostobák. Állatias vágyaikat, öregedő, piciny félmerevedéseiket pont nem én fogom enyhíteni. Könnyű dolguk lenne pedig, egyszerű a képlet. Én csak egyetlen férfinak leszek különbejáratú kurvája: éppen annak, aki nem látja a századokkal ezelőtt volt kurvát bennem.