szégyellős exhibicionista

utálom ha blogokban sok videolink sorakozik egymás után, én biztos elnavigálnék a saját blogomról mostanában, de hát annyi van, hogy épp most nincs semmi olyasmi, ami írásterápiát igényelne.

a lelkem offprogramon van.
kinn vagyok a vízből ezután a borzasztó szerelem után, belehaltam kicsit, hát mit kell ezen csodálkozni, de vége van, elmúlt, amikor már nagyon rossz, a szív megkeményedik és - mint watzlavik pszichológiájának ismerője - kilép a játékból. nagyon szeretem azt az embert, minden vélt és valós tapasztalásom ellenére, mert kozmikus kötések ellenében nincs mit tenni. szeretettel fogok felé fordulni mindig, és továbbra is egy szexi kis fickót látok benne, de az a lehelet/szakadéknyi különbség. az nincs sehol.

életem megy a kis útjain, otthon egy növekvő pocak, akinek lakója beleöklözött a tenyerembe, anyám fásult, fáradt, pasi, munka és felhőtlenség kellene neki, bármit megtennék ezért, csak éppen nem vagyok kompetens az ügyben. többé nem barlang a lakásunk, huszonkét éves vagyok és elértem, hogy folyóvíz legyen az otthonunkban, volt vele munka bőven és borzasztó pénzbe került (valójáan nem sok pénz, néhány indokolatlanul drága márkás ruha azoknak, akik az értéket verszaccsiban mérik) szenteste napján lett épp kész, és örültünk is neki ahogy illik, meg az is jó hogy vége van a vele járó oltári felfordulásnak. csendes karácsony volt, szép fa, degeszrekaja, fáradtság, pihi.

az egyik volt osztálytársamnál érkezik a baba. ijesztő, és gyönyörű élethelyzet, egyértelműen pozitív irányba változtatta meg őt máris a baba, bár még csak odabenn növöget. sokat gondolkodtam is rajta, milyen rejtélyes szép meglepetések érik olykor az embert.

és szilvesztereztünk is, előtte még gyorsan élethelyzetet változtattam, mert megtehettem, és akkor meg miért ne. egy jövendőbeli amerikai diák, zajos lesz, ismeretlen és angolul fog beszélni. szeretem az ilyesféle életiskolákat. zergut.
szilveszterkor meg egyszerű volt. szesz, egyetemisták, egy általam marhára irigyelt lakásban. egy ember köszöntött, meglepődtem, felhívtam, abban a pillanatban megcsókoltam volna, ha odajön, csak hogy egy perccel boldogabbak legyünk mindketten. de nem így történt. alapvetően az volt, hogy megérkeztünk, és lolácska bekapcsolta a társaság lelke funkciót, hogy a vicces sztorijaimból újak nőjenek ki a többieknél, és legyen élet. lett is. vihogtunk, sokat beszéltem, szociábilisnek éreztem magam és az entertainer énem végre mutogathatta magát egy kicsit. szeretem azt hinni, hogy kisszámú barátaim a humorom miatt szeretnek. erősítsetek/cáfoljatok meg, ha (nem) így van. kb ennyi. jútyúbról szedtük a zenéket, tudtam hogy el kellett volna vinnem a bulizene válogatásomat, de így is kurvajó volt. de mindemellett is elmennék már egy igazi buliba, zenével, idegenekkel, seggrázással.

a tévéprojekt még egy-két hétig pihenősávos, aztán újra megyek, de jó, annyira imádom, hihetetlen fontos nekem és szakdoga is ottani lesz, ígyaztán... hajrá.

vizsgáim kevesek, gagyik, bár rossz a felütés, az elsőt elbasztam, de sebaj, javító. holnapután lesz egy, meg csütörtökön, meg aztán még egy és slusszpász. színház lészen, 5-én,6-án, 15-én és 19/20/21 közül valamikor.

nagyhirtelenében ennyi. hajrá, és nézzétek meg a kaméleont.