szégyellős exhibicionista

nem tudom mikor, nem tudom melyik ákos-koncert után, megboldogult itnédzserkorom legszebb éveiben, éjszaka sétáltunk gondolom a koncerthelyszínről az afterpartihelyszínre, vagy ilyesmi, pesten. ott volt Laki, meg EisertLacika, meg mindenféle ákosos arc, akiket szerettem, a Janó, a tökéletesen hauberzsoltis hajú Janó, meg budazoli, a legkedvesebb, legfárasztóbb figura a társaságból. és többen jöttünk, szétszakadozott a csapat. és valahol megálltunk egy hely előtt, mert valakik kaját, valakik piát akartak. és én álltam ott és néztem körül, mint mindig, amikor pesten voltam, boldogabb nem is lehettem volna azt hiszem, koncert után voltam, remegtem az érzékeim a meghatott boldogságtól. villamossínek, fölémhajló fák, távolabb egy épület hengerszerű tornya, és Buda, hegyek, fények a távolban. állhattunk ott ugyanúgy kettő mint harmincöt percig, nem emlékszem, de biztos egy olyan pillanat volt, amit ugyan semmi extremitás nem köt az emlékeidhez, mégis abban a pillanatban érzed, hogy valamiért azt, ott, akkor, azokat a fényviszonyokat, szagokat, színeket, hangulatokat soha nem fogod elfelejteni, persze ezt nem fogalmazod meg magadnak, csak épp mindig egy valamihez köti az a furcsa agyad. (hatás-reakció csak egyénileg kódolt, egy ízre, egy illatra. van pl egy fajta lux tusfürdő, ami velence illatú nekem, mert olyat vittem magammal oda, értitek, biztos nektek is van)

és ma tök véletlenül ugyanott álltam meg. mert melóból haza elbambultam, és a rossz villamosra szálltam, és vissza kellett sétálnom egy sarkot. és nappal volt, őszi naplemente, huszonhárom éves vagyok, lélekölő munkámból tartottam hazafelé, egyedül, az eufória és a közösségi érzés egy szikrája sem volt bennem, tökéletesen üres voltam belül, és akkor felnéztem és ott volt. az a hely, pont az, ahol ott, akkor, azokkal az emberekkel, abban a hangulatban álltam. a fák, a sínek, a távolban a hengerszerű torony - csak éppen tudtam mindet, hogy micsoda. olyan volt, mint a Találkozás egy fiatalemberrel.
visszaszáguldottam egy szekundum alatt azokat az éveket, mint a filmekben, amikor a fix pontra villámgyorsan rázoomol a kamera, és úgy elmosódik a háttér, ő fix.

feledhetetlen pillanat volt.

de lehet, hogy az ilyen élmények is csupán egy-egy hiba a mátrixban.