úgy döntöttem, kényszeríteni fogom magam, hogy boldog legyek.






update a kommentekhez:
tudom, hogy sokat várok az élettől. a tökéletességig valóban sokra vágyom, és hát annak ellenére, hogy lehetetlen, keresem is a tökéletességet. de a "sima" boldogsághoz nincs olyan sok igényem, az egyszerű, nincs is messze, konkrétan idebenn van. az elmúlt pár hónapban meg kellett kérdőjelezzem az egyetlen dolgot, amiben mindig bíztam önmagammal kapcsolatban, és ettől szenvedtem. konkrétan beteg lettem tőle, testben, lélekben. pl. ezen poszt előtti napokban. és elhatároztam, hogy nem csinálom tovább. amíg muszáj, kibírom ezt az élethelyzetet, mert végeredményben bármit kibírok, közben pedig még keményebben próbálom megváltoztatni azt, ami miatt szenvedek. ennyi. ez az elhatározás, amiről ez a bejegyzés szólt.
sok mindenben tettem engedményeket önmagammal szemben, hogy könnyebb legyen élni. nem jön a szerelem, hát most egy egyszerű... hogy is mondjam, "partnert" keresek. könnyítésből. és még számos könnyítést iktattam be az életembe. minderre azért volt szükségem, mert ha nem kapom meg az egyik területen azt, amire vágyom, akkor kis pici támaszokkal kell tartatnom ezt a miskulanciát, ami vagyok. és vannak ezek a támaszok, csak hát nem elég, meg hajlamos vagyok elfeledkezni róluk. fel kellett hívnom a saját figyelmemet ezekre a támaszokra. és lám, jön a jó, három jót kaptam az elmúlt héten. igen, a boldogság pici dolgokban áll, tudom. csak néha... elfelejtem.

(és kedves Anonymus, ki vagy te? akosamezon@gmailre jeleznéd, kérlek?)