kényszerítesz, élet, a rugalmasságra.
hogy feszítsem tovább-tovább az erőmet.
így növekszik! biztatsz fölém magasodva
s én napra-nap zihálva állok meg előtted.
és kérdem: jól van így már? gyakoroltam már,
nyújtóztattam végre a lelkem eleget?
olyan ruganyos, hogy testemet duplán
körbeéri. mondd, végre megpihenhetek?
de nem válaszolsz. csak rideg tekintettel
végigmérsz és adsz egy újabb feladatot
már várom, ezúttal mit gördítesz elém
már úgysem változunk, így vagyunk mi ketten
így vívjuk te meg én örökké e harcot
élet, te mint mester, s tanítványod, én.
Szinuszgörbe
2011.11.12. 14:45
Szólj hozzá!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://szegyellosexhibicionista.blog.hu/api/trackback/id/tr384340902
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.