rángatod a húrjaimat.
minden érzelmemet képes vagy generálni töredékpillanat alatt.
úgy fel tudod bennem horgasztani a haragot, hogy abban a szent minutumban véredet venném.
és látom magam előtt: állok feletted győztesen, végre, itt fekszel előttem, holtan, így végre enyém vagy, máshogy ha nem is lehetsz soha. (aztán, egy másodperccel később kihűlő tested mellé roskadva siratnálak.)
keresel, és törődésedtől egyetlen szavadra felderülök, gyorsul a dobogás, az örömtől el kell takarnom arcomat.
a következő szavadból meg olyan jeges közöny süt, szinte látszik a levegőben a lehelet. elfagyok ilyenkor, mint a korai rügy.
ne bánts, kérlek.
ha nem kellek, inkább ne kelljek sosem.
lángnyelv
2011.11.17. 15:28
Szólj hozzá!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://szegyellosexhibicionista.blog.hu/api/trackback/id/tr624340903
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.