videoklip, a főhős helyébe magam képzelem. sajgó tagokkal, lüktető, kótyagos koponyával, ködös tudattal ébredek. wunderbaum, bőr, és vér szaga, valami morajlás - motorhang, igen, és saját zihálásom hangja. szakíthatatlan ragasztószalag bilincseli össze két csuklóm a hátam mögött. arcomon maszk, épphogy kilátok, szám leragasztva, a ragasztószalag körbefut a fejemen, s bár nem látom, de lábaim is alighanem összekötve. mozgó autóban ülök, a vezetőülésben, autóban, mely rükvercben megy a forgalommal szemben. néha zökken egyet az autó, ütközéseim nyomán mikor mi hullik hangos csörömpöléssel a szélvédőre, onnan az úttestre, kuka, deszkák, egyszer egy emberi test. kétségbeesésem teljes, tehetetlenül hörgök ki a ragasztószalag alól, feszegetem izmaim, összekötött csuklóm, bokáim, keresem, keresem, keresem a megoldást, de nem találom.
nem találom.
elveszett valahol útközben a megoldókulcsom, elveszett az arcom, a nevem, elveszett a szívem, a szenvedélyem, a szavaim.
s ha teljesen őszinte vagyok magammal: nem is keresem eléggé. nem forgatok fel minden követ, nem hasítom szét a fát. nem rohanok fel-alá lélekszakadva, a nagy keresésben fellökve mindenkit. nem. kuporgok világszéles tér közepén, köröttem a többiek, mind a hétmilliárd, s mind egyszerre halad el épp arra, ahol vagyok. iszonyú a tömeg. az ismeretlen helyzettől bénultan, rettegve, elnémulva tekintgetek körbe, moccanni sem tudok, ólmosak tagjaim. kicsire összehúzódom, itt sem vagyok, csak... csak hagyjatok. itt lesz a megoldás, valahol belül. nem köztetek, nem bennetek.
remélem, nem bántotok, míg megtalálom.
