HTML

a blog

___a figyelem. akarom, félem. imádom____ a szerző: túl önreflektív, túl harmonikus, túl szenvedélyes. körúti kis vörös.

milestone

körúti kis vörös 2012.11.14. 20:27

bár az idő előrehaladtával egyre személyesebb lett ez a blog, most egy bejegyzés erejéig félreteszem a szépirodalmi szárnypróbálgatásaimat, és álljon itt egy karrier-mérföldkő, mert ez nagy dolog, és fontos, és igazán megérdemel egy posztot.

szóval.

szeptemberben indította el a cég ezt a programot, az összes országból, ahol jelen vagyunk, lehetett jelentkezni, csak angoltudás kellett - na meg érdeklődés. így válogattak ki összesen 150 embert, vegyesen. ez egy innovációs-termékfejlesztési program, amelyben a résztvevők mobil témájú ötleteket dobáltak be, majd fejlesztettek tovább a trénerek és meghívott vendégelőadók iránymutatása alapján. a program kick-offja után egy hét hetes időszak következett, amikor is hetente egyszer egy másfél órás online szemináriumunk, "webináriumunk" volt, ahol élő videós körkapcsolással tartották meg nekünk az órát meglehetősen interaktív jelleggel. mindig volt házi feladat is, körbeolvasgatós-okosodós, meg konkrét feladatmegoldós is, határidőre, és ha nem csináltad meg, egy idő után szépen kitettek a programból. így csökkent a kezdeti 150 fő a végére 99-re. a program elindulásakor több mint 1300 ötletet dobtunk be, mindenkitől legalább 9-et vártak, 3 kategóriában. aztán a 9 ötletet 3-ra, majd egyetlenegyre szűkítettük. aztán már csak ezen az egy ötleten dolgoztunk végig, a webináriumokon tanultakat felhasználva, dolgozgatva az ötleten, javítgatva, fejlesztve, újra és újra és újragondolva azt.

nagy volt a tét: 4 nap Amszterdam, bemutatkozás a legfelső menedzsment és a befektetők előtt. azaz: a legjobb 5 ötlet egy négynapos amszterdami workshopon, a bootcampen - nyilván minden segítséget megkapva - megépítheti az ötletét, hogy valódi, létező, működő termékprototípus, egy csaknem kész termék legyen belőle, valódi üzleti tervvel meg mindennel. az utolsóelőtti webinárium végén azt a feladatot kaptuk, hogy válasszuk ki kategóriánként a 3-3 kedvenc ötletünket. ezek a szavazatok, ill a trénerek, valamint a menedzsment szavazatai adták ki azt az eredményt, ami alapján kialakult a top20 mezőnye. majd az utolsó webináriumra meghívták a cég dolgozóit, és aki részt vett, szavazhatott a bemutatott 20 legjobbra. ez alapján kialakult egy lista, ami viszont még nem jelentett végleges eredményt, mert tegnap a top20-at még bemutatták a CEO-nak meg a CDO-nak, meg egyéb very VIP mozaikszavaknak - és ők hozták meg a végső döntést.

ééés bizony sikerült!
ott vagyok a legjobb 5 között!
1300-ból a legjobb 5-ben. holy mother of god.

már a top20-nál ugrándoztam a gyönyörűségtől, ma pedig, miután egy videóüzenetben a mi brit urunk és parancsolónk, valamint kenyéradó gazdánk, a CDO bejelentette a bootcampre jutott öt ötletet, éppenséggel sikítoztam, sírtam, szirénáztam, meg minden. és aztán még sírdogáltam egy ideig. most is tudnék, actually. óriási, nagyon nagy dolog ez, óriási siker, hatalmas lehetőség! elég komoly figurák, döntéshozók, befektetők lesznek ott a bootcampen, és nem kis arcok a volt előadóink sem, akik szintén ott lesznek, és én a kis szabolcsi parasztkislány, a diákhitelből meg telemarketinges diákmunkából pedálozott túljótanuló, a kis nyomi, külsős, alulfizetett egyszerű marketinges, aki éppenséggel a bootcamp utolsó napján pontosan kettő éve lépett be a céghez, mint semmit sem tudó gyakornok, és aki azóta is hónapról hónapra a megbízási szerződések gyomorfekély- és inszomnianövesztő bűvöletében kénytelen élni, az most majd a legszebbik mosolyát, a ragyogó intellektusát meg a kimeríthetetlen kreativitását felváltva villogtatja majd a topmenedzsment körében. és helló, lehet, hogy az ötletemből egy Európa- vagy akár világszerte piacra dobott termék születik. nem hiszem el. ennek mégis mekkora esélye volt? nem bírom elhinni egészen egyszerűen. az agyam elszáll.

éa akkor azt még nem is említettem, hogy: soha nem voltam Hollandiában. éppenséggel egyetlenegyszer voltam életemben külföldön, amikor ötödéven elvittek minket a művészetivel Velencébe. három évig adtuk be rá a plusz osztálypénzt. éppenséggel életemben nem ültem repülőn. jesszusom, repülőre fogok ülni. vááá!!! és úgy megyünk majd, hogy választhatok két embert magam mellé, plusz jön a főnököm, plusz a csapatból is biztos jönnek emberkék, kell a fejlesztőkapacitásuk, szóval a csapat miatt bulinak is hatalmas lesz. Amszterdam! az észak Velencéje. sok víz, hát én annál semmit nem imádok jobban, Velencébe is csípőből beleszerettem. hidak, bringások, sajt, stroopwaffel, magyar kurvák, éppenséggel a szülővárosomból, Rembrandt, Van Gogh, , Rijksmuseum! Anna Frank háza. bazmeg, ha nem engednek el múzeumozni, balhét csapok. note to myself: nem kéne betépni, főként nem a főnökömmel, így életemben először.

és itt be is fejezem az ujjongást - magamnak is sok vagyok már.
de ennyi kellett, ennyi járt, és igen, egy pillanatig sem kétséges: király vagyok, köszi univerzum, hálás vagyok a kapott kompetenciákért. szép kis bulletpoint lesz ez a szívímben.

4 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://szegyellosexhibicionista.blog.hu/api/trackback/id/tr134907295

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hengermajom 2012.11.14. 20:54:15

Gratulálok, jó volt a projekted nagyon!
Találkozunk kint:)

körúti kis vörös 2012.11.14. 21:58:56

@Hengermajom: már csak bár tudnám, ki vagy :)

körúti kis vörös 2012.11.15. 11:15:16

@Hengermajom: hűha, te aztán jól megtaláltál :) üdv odakint, kolléga :)
süti beállítások módosítása