etus mondta nekik, ha dühös volt, piszkos kölkök! ez volt a maximális szintje a gyerekei ellen forduló dühének. borzasztó türelmes volt.
tegnap voltam náluk. mama-papa neveli a két gyereket, apjuk börtönben anyjuk meggyilkoása miatt. többször telefonál naponta, marikanéni meg próbál diszkrét lenni, úgy csinálni hogy ne vegyem észre, hogy eszembe se jusson.
felesleges, magamtól ignoráltam tudatomból a létezését, halogatom a rágondolást. de igen, zoli is egy ok a börtönkutatásnak. meg akarom érteni a megérthetetlent. végre megnyugodni. nem lehet. anyukának sosem fog menni. de nekem se biztos.
szabi telefonja hangosan üvölt valami mávos állatságot csörgésnél, szabi meg szokásához híven hangosan üvölt, hívjátok vissza apát! ő mintha nem akarná annyira ezt az egész kapcsolattartósdit.
még mindig olyan mint kiskorában. hiperérzékeny. hiperaktív. minden figyelem az övé kell legyen. nincs még egy ilyen gyönyörű gyerek. folyamatosan gondterhelt arccal, homlokráncolva néz a távolba. vagy sikoltva nevet. ha csikizem. erőszakos. nem tudja kezelni. nem érti. vagy túlságosan érti. adri is. csak őrajta valami lassú már már retardált nyugalomban mutatkozik meg. ő látta az apja kezét akkor.
marika néni szobájában fényképek. sok. egy nagyobb darab. félalakos fotó. zoli. kicsit borostás. olyan mint amilyennek ismertem. mikor is? hat éve láttam. haja egészen rövidre nyírva, majdnem nullás. kék tyúklábminta. keze összefogva előtte.
e pillanatban nem tudok gyűlöletet generálni magamban ellene.
nem tudom mi lesz ha szabadul. addigra mindkét gyerek kamasz lesz. hogy fogják kibírni. megértik? már most is tudják-érzik-értik? nem tudom.
próbálok segíteni. most tudathasadásos állapotban élnek. a történtek miatt megöregedve, de abban a bébiszerű állapotban, amit a nagyszülők nevelése okoz. szabi vagány focis nagylegény, verekedik, csúnyán beszél, visszabeszél, de esténként babakori takarójának cafatait szorítva szopja az ujját nagyanyja ölében. ha ottvagyok, les, nem tűnök-e el?
keveset esznek.
nem reggeliznek már grizikét, mióta etus nem kelti őket úgy, hogy már gőzölögve hűl az asztalon, olvad rajta a rengeteg kakaó.
adri meg annyira hasonlít etusra. kényeskedve beszél, bújós-bébis ő is. csendes, nyugodt. de szabit provokálja és nevetve beszél arról, hogy rá szokott ülni szabi és akkor nem tud mozogni. vett nekem mézeskalácsszívet. erre szabi meg - nehogy lemaradjon a szeretetemről(nem tudna, születése óta imádom) - karkötőt vesz.
olyan fura, keserű mosollyal gondolok rájuk mindig, a szeretetem is ilyen. próbálok velük emberként beszélni, és ezt értékelik. tanítgatom őket, és amint eljön az ideje, segítek nekik feldolgozni ami volt. azt persze nem tudom, hogy lehet majd látnom őket, ha zoli kijön. nem tudom, tudnék-e találkozni vele. mit tennék? tennék valamit? passz.
de nem borogatom fel a leki harmónia helyett apátiámat. holnapra tanulok, mert zéhá és koldusopera is lesz esti önjutalmazásos spontánkedd keretein belül.
kedves kicsikéim, megyek még.
marika néni nem kérdezett a kutatásról. pedig tud róla. meghiszem azt hogy ég a pofája. gyakorlatilag bűnrészes. de én megértem. védi a kölkét.
amit zoli nem tett amikor megfogta azt a kibaszott kést.