- Na, szia Juditka, majd holnap… tegnap is jövök, csak te ne menjél el arra a Budapestre. Ne menjél Budapestre jó? Jövök holnap is csak maradjál itthon. Itthon maradsz? Ne menjél el, Juditka, maradjál itthon.
- Jó kicsim, nem megyek, még nem megyek holnap (hüpp-hüpp)
Ez a négyéves gyerek helyből jobban szeret, mint mások nekifutásból. Talán ő az egyetlen ember, akinek hiányzom néha.
Én meg kifordulok önmagamból egy olyan – csodálatos, zseniális, szexi, okos, művelt, profi, férfias, tökéletes – valaki miatt, aki olllyan hihhhetetlenül hiperérzékeny, hogy még csak árnyalatnyit sem észlel abból, ami kilométeres körben ordít rólam, vagy csak simán leszarja, mert olllyan hihetetlenül lila ködben elvonatkoztat és művész a nap huszonnégy órájában, hogy aztán a minden egyéb irányba mutatott tökéletes érdektelensége folytán egyszer csak kilencven évesen, magányosan, a kihullott fogaiból és kivehető fogprotéziséből konstruál teret készülő új darabjához amelyben a főszerepet porcicák és papírfecnik játsszák majd fűtetlen padláslakásának deszkapadlóján.
2008. május 18. éjjel
kristóf
2008.05.19. 14:29
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
https://szegyellosexhibicionista.blog.hu/api/trackback/id/tr524340586
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.